Kristen Callihan - Idol

„A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”

Eredeti cím: Idol

Sorozat: VIP 1.

Oldalszám: 400

Megjelenés: 2018.

Kiadó: Könyvmolyképző (Rubin Pöttyös)

Ár: 2999 –

LIBBY

Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.

Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN

A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.

Most minden romokban hever.

Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.

A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.

Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.

Néha felcsillan a szemem a ténytől, hogy a két kedvencem, a zene és a könyvek a jelek szerint egy ponton igenis összeérhetnek… néha pedig kénytelen vagyok arra a megállapításra jutni, hogy ennek a kettőnek az életben soha többé nem lenne szabad találkozni, ugyanis komoly robbanóelegyet alkotnak. Nem, nem olyat, mint mikor egy szerelmes pillantástól úgy érzed robbannak benned a tűzijátékok – eddigi tapasztalataim alapján a szexis rocksztárok míg a valóságban szexis rocksztárok csupán, addig egy könyv lapjai közé szorulva úgy tarolják le nullára a cselekményt és a színvonalat, mint egy atombomba. Utánuk pedig csupán kattant gondolkodású karakterek, állandó szerelmi bánattól való jajgatás és egy idő kilencvenkilenc százalékában álló szerszám marad. Meg persze az írónő ránk vetett bájos és cseppet sem bicskanyitogató mosolya, miszerint, „ti most ebből gazdálkodtok a következő 400 oldalon, remélem, megteszi”.

Talán a véleményemmel magamra maradok, talán állnak még mellém páran, de én azt mondom, hát, Kristen, nekem nem teszi meg. Nagy rajongója vagyok a minőségi kikapcsolódásnak, így a minőségi romantika és erotika is jöhet – a hangsúly viszont épp ezen, az írónő által talán kevésbé ismert hétbetűs szócskán van: minőség. Mert nem lehet minden csak a hype. Nem lehet úgy hozzáállni, hogy beérjük ennyivel, mikor mind a történetből, mind a karakterekből ki lehetne hozni ennél jóval többet. Amíg viszont nincs elég nagy hangja annak az olvasóközönségnek, aki erre vágyik, addig marad a nyáltenger, marad a logikátlanság, maradnak a klisék, a többségében életlen és ovis szintű szócsaták, meg persze Killian James soha le nem lohadó varázsfarka és Liberty Bell sajgó kielégületlensége. Mert összességében, gyerekek, ennyi jön le ebből a 400 oldalból.

Nem is tudom, mi másra számíthattam volna egy átlagos lány és egy híresség történetében a bazinagy amerikai álmon kívül… de valamit azért, mélyen, tudat alatt vártam. Többet annál, hogy a legvalószínűtlenebb szituációk egymást érik, mintha csak normális lenne, mindezt pedig profin és szövevényesen szövi át annyi klisé, amennyi csak a szerző eszébe juthatott. Valószínűleg még álmában is ezeket jegyzetelte le, hogy biztos kitartson a készlet az utolsó oldalig. És kitartott. Halál komolyan.

A történetünk elég paprikás hangulatban veszi kezdetét – egy hótrészeg, motoros kertrombolóval és egy pattogi remetelánnyal, aki szereti agresszívan más pofájába locsolni a vizet. És akár lehetett volna ütős is. Valahogy biztos. Én viszont az a magányos tüntető vagyok, aki kishíján „le Daemonnel és Katyvel” táblával vonult az internet népe ellen – főszereplőink pedig számomra első benyomás alapján tökéletesen hozták az Obszidiánból megismert Daemon-Katy párost. Mind az alapbeállításon ellenséges viselkedésükkel, mind a köztük ennek ellenére is kiküszöbölhetetlenül pattogó szikrákkal, mind a heves szócsatáikkal – amilyeneket, megjegyzem, az ovisok vívnak leginkább a középső csoportban. Szinte bármilyen regényben került elő eddig az efféle prototípus, én a falra másztam tőle, ez pedig most sem volt másként.

Az alaphangulat tehát nálam is megvolt így, az első fejezeteket olvasva, ennek megfelelően elég hamar elértem a bosszúságfaktorom egy, könyvre nézve, igen kellemetlen fokozatát. Mégis. Tudjátok, volt egy pont, mikor az emlékek elkezdtek rohamosan megszépülni. A könyv első fele valóságos rózsakertté változott. Na jó, ennyire azért nem… de visszatekintve valóban egészen örömömet leltem abban, ahogy nyomon követhettem a Liberty és Killian közti teljesen irracionális barátság, vonzalom, majd szerelem-féle kibontakozását. Utóbbit ugyan nem értem… de ezen még hajlandó is vagyok túllépni. Mert valahol, a felesleges csatározás és az agyba-főbe dugás majd szerelmi szenvedés között ez a két galambocska igenis bájos és szerethető volt együtt. Mindketten a másik jobbik oldalát hozták elő, megnyugvást jelentettek egymásnak a mindkettejük számára bőven elég sok nehézséget és fájdalmat tartogató életben. Szerettem a közös zenélgetéseiket, szerettem, a meghitt pillanataikat, beszélgetéseiket, imádtam, mikor együtt aludtak… jóég, az mekkora édes volt! Egy szó mint száz, láthatjátok, hogy megtaláltam kettejük kapcsolatában azt a részt, amelyre még szívesen is gondolok… ez azonban kevés ahhoz, hogy ellensúlyozza a sztori második felét, a karakterek jellemtelenségét, s ezen a pár elkapott szívet melengető pillanaton kívül az egész sztori semmitmondóságát.

Mert ezek után, épp amilyen hosszú út vezetett az első csókig, onnan épp olyan rövid vezetett Libby ágyáig. Ami nem baj. Komolyan. Tudatában voltam annak, hogy erotikus könyvet tartok a kezemben, az lett volna a felháborító, ha ennek ellenére semmi eksönt nem kapok, de azzal a szinttel, amelyre főszereplőink „felfejlődtek” csupán egy-két fejezet alatt, szerintem bőven átestünk a ló túloldalára. A putriban egy menet, hoppá, az öltözőben is, a raktárban is, emberek, jó hogy nem a színpad kellős közepén! Legyintettem volna, ha elismerten ez jelentette volna a kapcsolatuk alapját, de amíg az írónő valami mélyebbet és igazibbat akar belemagyarázni a helyzetbe, akkor nem akarok több lepedőakrobatikát, mint értelmes szóváltást. Nem akarok én semmi jónak az elrontója lenni… de egy kis egyensúly. Csak ennyit akartam. Akkor is elhiszem, hogy Kill farka csodákra képes, ha nem bizonyítja be minden második oldalon.

Mert férfi főszereplőnkben – na nem mintha ez önmagában már nem lenne varázslatos –, ennél még sokkal több rejtőzik… valahol mélyen egészen biztosan. Ezt viszont felülírja a tény, hogy néhány aranyosabb jelenetét leszámítva összesen kettő oldalát ismerhettük meg: a szexisten rocksztárt, aki nyüszítő kutyussá válik egy molylepke látványától; valamint egy bolyhos kis házimamuszt. Dug, retteg, papucs. Ez a három üzemmód létezik.

Na de persze Liberty Bellt sem kell félteni – akinek mellesleg még mindig nem tudom eldönteni, hogy röhögőgörcsöt kapok a nevétől, vagy imádom –, mert rá gondolva a Killiannel kapcsolatos összes negatív érzésem tovaszáll. Tipikusan azoknak a női karaktereknek a prototípusa, akiktől falra mászok, és akiknek bérelt helye van a „seggberúgnám” listámon. Az első percektől kezdve játszotta a kemény csajt, miközben romokban állt, és én ezt egyszerűen… nem tolerálom jól. Vagy legyen valóban badass csajszi, vagy vállalja, hogy nem tökéletes, és akárcsak minden embernek, neki is megvannak a maga gyengeségei, de ne színészkedjen. Pláne ha egyszer ilyen pocsékul megy neki. Egyik percben egy bunkó paraszt, és úgy hullanak a szájából a szitokszavak mint a novemberi záporeső, következő percben full ugyanez, csak ezúttal a könnyei potyognak. Ezen túl pedig jellemzően a kielégületlen, a kielégült, a „totál szerelmes” és a hírnévhajhász kurva oldalát mutogatta, felváltva és szoros egymásutánban. Az egész lányt egyszerűen nem tudtam hova tenni. Néha nagyon ártatlan benyomást keltett, máskor nem bírtam nem úgy nézni rá, mint akinek csupán a Killian James meghódításával szerzett zenészi jövője számít. Így összességében hiába volt meg neki is a maga problémája, amit őszintén sajnáltam, a teljes személye negatívan jött le számomra. Sorry, guys.

A legbosszantóbb azonban, hogy mindkettejükből ki lehetett volna hozni valamit… az egész történet csak erre várt. Az írónő meg röhögött a markába, hogy egy gyönyörű borítóval úgyis el tudja majd adni – hát akkor minek fektessen bele több energiát, mint amit muszáj? A szereplők tehát nem kaptak semmi komolyabb karaktert, s megmaradtak papírsablon figuráknak, a háttérsztori a koncerteken dübörgő basszus és az őrjöngő tömeg jelenléte ellenére is teljesen vértelen és élettelen, ahol pedig az írónő megpróbált komolyabb témákhoz nyúlni, nem tudok mást mondani, minthogy csúfos kudarcot szenvedett. Ott volt például Jax szála… amiben volt fantázia, sokkal több bonyodalmat, megalapozott és kifejtett lelki gyötrelmet, és egyáltalán… bármit okozhatott volna. Mondjuk cselekményt. Vagy ilyesmi. Ehelyett a 400 oldal alatt találomra elszórt három mondat és egy ellenséges seggfej maradt az olvasóknak. Mi lenne ha most összetennénk a kezünket, és szépen, kórusban megköszönnénk ezt a könyvet? Én bizisten, megteszem. Egyedül is.

Nos… minden összevetve ezt a könyvet jószívvel nem igazán ajánlgatnám senkinek, de tekintettel arra, hogy a véleményem maximálisan szubjektív, és a rajongói tábor még mindig félelmetes többséget élvez, próbálok belőni egy célközönséget, akik számára talán kevesebb fejfájást okoz majd Miss Callihan „remekműve.” Szóval ajánlom a könyvet azoknak, akik semmi komolyra nem vágynak épp, csak pár óra teljes agykikapcsolásra, erre a célra pedig a romantika&erotika eszközét alkalmasnak érzik. Ajánlom azoknak, akik még nem untak rá a millió egykaptafára gyártott rockstar-romance történetbe, egyúttal azoknak, akik komolyan a tartalmáért vennék kézbe, és nem egy borító szépségétől megszédült, elvarázsolt állapotban. Ajánlom csak úgy, ajánlom, mert így szoktam, leginkább viszont azt ajánlom, hogy hagyd ki, ha úgy érzed. Ne erőltesd. Fájni fog.

Kedvenc karakterek:

Gondoltam, ezt a pontot bölcsebb lenne egyszerűen kommentár nélkül hagyni. Elvégre Liberty lénye egész egyszerűen zavart, Scottie nem hatott meg túlzottan, s a Killian-mérlegemnek ugyan mindkét serpenyőjében van valami, összességében inkább a fekete pontok oldalára dől a kar… de ekkor eszembe jutott, hogy volt nekünk ugyebár egy zenekarunk. És az is, hogy minden jóindulatomat latba vetve is csak középszerűek ők is. So sorry, próbálkoztam, de kilátástalan.

Kedvenc részek:

Na végre, ilyenem viszont már van! Történetesen Libby és Killian első együttalvása, a lány rémálma után. Jó, némileg nyálas ez a jelenet is, de arra azért még emlékszem, mennyire jó érzés, ha valaki ott szuszog melletted a párnán, így ez a rész jóleső melegséggel töltött el, mikor olvastam. Ugyanakkor úgy érzem, ez volt közel az egyetlen olyan időszak a főszereplő páros kapcsolatában, mikor kicsit olyanoknak tűntek, mint az átlagos emberek, ezt pedig hülye lennék nem értékelni.

Kedvenc idézetek:

„A szerelem összetöri az ember szívét, szétcseszi az életét… tökéletes, mindent felperzselő káosz. Eddig nem tudtam, mit kezdjek vele. Egyszerűbbnek tűnt odébbállni… […] De ezt is jelenti. Békét, melegséget, és annyira rohadtul gyönyörű, hogy az ember bármit megtenne, hogy megtarthassa.”

***

(Ezt csak neked, Nyúl! Lol)

„ – Még nem ismerem a környéket. Akár el is tévedhetek. Aztán majd leshetsz, ha az éhhalál szélén állva, legyengült állapotomban felfalnak a megvadult nyuszik.

– Nyuszik? – Nem akartam felnevetni, mégis megtörtént. – Annyi állat van, és te pont a nyusziktól félsz?

– Belenéztél már egy nyuszi szemébe, Libs? Arra várnak, hogy átvegyék a világuramat. Szerinted miért olyan feszültek mindig?

– Mert rettegnek, hogy valami felfalja őket vacsorára?

– Nem. Terveket szőnek. Csak idő kérdése, hogy támadásba lendüljenek. Nekem elhiheted.”

***

„Dühből építettem magam köré falat, hogy megvédjen. Tisztában vagyok vele. Amit viszont nem tudok, hogy nélküle hogyan kerüljem el, hogy megbántsanak. De azért meg akarom próbálni.”

Borító: 5/5*

Őszintén, egy ilyen értékelés után nem csodálkozhattok rajta, hogy szabadulnék ettől a könyvtől… de mikor ránézek, s rajta felejtem a szemem pár percig, egyszerűen megesik rajta a szívem. Mert mint borító, kétségtelen, hogy az Idol könyvespolcom egyik legfőbb ékessége. Szeretem a vibráló, élettel teli színvilágát, a hamisítatlan színpadi hangulatot, és a feltűnő háttérrel harmonizáló minimalista formájú betűtípust… már akkor imádtam, mikor itthon még meg sem jelent, és szégyellem magam, de úgy érzem, ennek volt a legtöbb szerepe abban, hogy egyáltalán kézbevettem valaha a regényt. A kis csábító bestia.

Pontozás: 5/2

Nevezetesen ez a két pont az, mikor a jófejségem a határait feszegeti, a könyv olvasása óta eltelt idő pedig lehetővé teszi, hogy a felfokozott idegállapotom és vakító vörös köd nélkül elmondjam azt, amit azokkal együtt is mondtam volna: hogy ilyet nekem soha többet. Úgy érzem Kristen Callihannek minden lehetőség adott lett volna egy egyaránt mély, pörgős és humoros történet megalkotására, ő azonban csak nevetett… talán mert jó könyvet írni túl egyszerű. Ekkora vacakot viszont már azt mondom, művészet. Történetünk a „lehetetlen” és az „abszurdum” közötti skálán egyensúlyozik, és persze gondosan kerül mindenféle felmerülő, tényleges tartalmat – elvégre van valami, amit a rossz népek cselekménynek hívnak, de az ugye az ördögtől való találmány. Ezt már csak főszereplő párosunk teszi színesebbé, akik úgy vitatkoznak, mint két kiscsoportos óvodás – amit ellenben az idő fennmaradó részében tesznek, már cseppet sem ovis… Ezek végtelen váltakozása, erőltetett műdrámák, kiaknázatlan lehetőségek… a néhány elkapott, bájosnak nevezhető romantikus jelenet már kevésnek bizonyult, hogy mindezt ellensúlyozza. Rég csalódtam ekkorát...

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!