2018. február 2., péntek

Erin Watt - Megtört herceg



„Az ösztöneim azt súgták, hogy csak a baj lesz vele. Az ösztöneim tévedtek. Vele nincs semmi baj. Velem van. Még mindig.”

Eredeti cím: Broken Prince
Sorozat: A Royal család 2. (Royals 2.)
Oldalszám: 346
Megjelenés: 2017
Kiadó: Könyvmolyképző (Rubin Pöttyös)
Ár: 3299 –

Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.
Izzó gyűlölettel indult a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.
Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretették egymást.

Talán igaza van.

Az a helyzet, hogy elég ritkán járok moziba… szerintem nem túlzok azzal, hogy félévente egyszer-kétszer veszem csupán rá magam, de ez a pár alkalom is elég volt számomra egy kellemetlen mozis szokás kialakulásához. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én egy ideje már mindig bekészülök egy nagyméretű popcornnal… aminek úgy a fele az előzetesek alatt elfogy. Ismerős? Remélem.

Bár ezt napi fun factnek is szánhattam volna, igazából inkább csak fact, semmint funny, és egy percig sem áltatom magam azzal, hogy bárkit is érdekelt, pláne, ha a mozizási szokásaimnál azért izgibb téma adott mára… de egyszerűen ezzel a rövid kitérővel tudom csak kellően bevezetni, mit is adott nekem a Megtört herceg. Mert én már tényleg azt hittem, láttam mindent, amit történet mutatni képes… a Papír hercegnő értékelése alatt elhasználtam minden túlzó kifejezést, minden káromkodást és indulatszót, mert nem igazán gondoltam bele a lehetőségbe, hogy a leírtak tovább fokozhatók. Megettem a popcornom az előzetesek alatt, mintha utána nem kezdődne a film, és elpazaroltam a legerősebb szavakat, mielőtt elkezdődhetett volna maga a show.

Szappanoperát kiáltottam a Papír hercegnőre. El tudjátok hinni? Akkor ez mégis mi?

Leginkább valamiféle brutális sokkolási módszer… az én agyam legalábbis minden oldallal egyre zsibbadtabbá és zsibbadtabbá vált. Intrikák? Megduplázva. Nyál és egyéb testnedvek? Megduplázva. Sznobizmus? Megduplázva. Pia? Szex? Erőszak? Kétszer annyit mindből! Szenvedés? Még ha csak megduplázódott volna… de az a helyzet, hogy ezen a 350 oldalon nonstop szenvedtek a főszereplőink, a mellékszereplőink… legfőképp azonban én magam.

Történetünk a változatosság jegyében ezúttal a cserélődő szemszög módszerével operált – amit alapvetően egész jó ötletnek találtam, tekintve, hogy egy ilyen formát alkalmazva sokkal jobban megismerhetünk karaktereket, s a cselekmény egy másik oldalát. Csak azt felejtettem el pár perc erejéig, hogy talán azt a bizonyos másik oldalt nem is akarom megismerni…De mindegy, késő bánat – gondoltam az első oldal után, és reménykedtem a legjobbakban, miközben bármiféle úszótehetség híján egyre inkább elmerültem Reed Royal gondolatvilágában. Noha az első részben Reed nálam meglepően hamar feketelistára került, még kész voltam adni egy utolsó esélyt, hogy belelátva a fejébe legalább megértsem, mi áll a hatalmas seggarca mögött, amolyan „csak hogy tudjam” alapon, de amit a maszkja mögött találtam, arra nagyon nincsenek is szavak… ugyanis… hű, nem tudom, erre készen álltok-e. Elég durva… de Reed álarca igazából… érző szívet takar.

Tapsvihart a szerző páros kolosszális humorának! Ahogy egyre nagyobb részletességgel bontakozott ki a szemem előtt egy őszinte, szereteten és tiszteleten alapuló tiszta vonzalom… na jó, gyerekek, én ezt nem bírom ki röhögés nélkül.  Szóval igen… ahogy lassan bepillantást nyertem az elitgimi ügyeletes rosszfiújának romantikus kis álomvilágába, akaratlanul is egyre hangosabbá fokozódott a nevetésem.

Pár hete, miközben a Papír hercegnőt forgattam, fennhangon protestáltam a történetben romantikus szálként feltüntetett mélyen ártó és egészségtelen kapcsolat természetén, de csak tettem, amit a mazochista olvasó tesz, megszoktam. Gondoltam, rosszabb úgysem lehet… erre felütötte fejét egy gonosz kis szó… ami nem is tudom, hogy elsősorban felháborít vagy mosolygásra késztet az adott szituációt ismerve. Szerelem. Könyörgöm… annyi idő telt el, hogy egyik kötet után kinyitottam a másikat, és abban az óvatlan percben a korábban még egész reálisan vágyként elkönyvelt, kizárólag szexualitáson alapuló vonzalom úgy köszönt vissza rám, mint tiszta és őszinte szerelem. Hát persze. Épp mint Romeo és Júlia. Hát csak bele ne haljatok, drága gyermekeim.



Ezt a fordulatot tehát én egyszerűen nem bírtam magamban hova tenni… egyrészt olyan szinten szürreálisan hat, hogy lehetetlen komolyan venni, másrészt villog tőle a klisé-jelzőm akár egy karácsonyfa, és ez olyan érzést kelt bennem, mintha az írónők egyszerűen nem is mertek volna más módszerhez nyúlni, mint a jó útra tért seggfej bevált sémájához. Már feldobtam egyszer a témát a közelmúltban, hogy mi, lányok, mennyire oda tudunk lenni a rosszfiúkért – de valljuk be, ami igazából mindenkinek kell, az egy olyan pasi, aki az utolsó porcikájáig badass, de a barátnője kedvéért képes megjavulni, és hajlandó is rá. Ami hirtelenjében nem is tudom eldönteni, hogy egy freakin’ álomvilág, vagy valami gyönyörűszép gesztus, de most nem is azért vagyunk itt, hogy a női-férfi beteg természetet vesézzük ki. Beszéljünk csak a tényekről… amik pedig azt mondják, hogy a női olvasók többségben egy jó útra tért fekete bárányt és egy megérdemelt romantikus happy endet várnak a műfajában idevágó könyvektől. A szerzők pedig – lévén az olvasóikból élnek –  képtelenek szem előtt tartani, mi iránt van igénye a célközönségnek. Elgondolkodhatunk azon, hányan olvasnák tovább még részeken át a sorozatot, ha a karakterek nem kapnának semmi mélységet és szentimentális oldalt, hanem egyszerűen csak megmaradnának azoknak a szemeteknek, akiket eleinte megismerhettünk. Na ugye.

Ebből adódott tehát, hogy a Royal famíliát a második kötetben egészen szétesve és magából kifordulva találhattuk, ezzel megteremtve a sorozat szerintem egyik legmegosztóbb szegmensét. Én legalábbis nem tudtam dűlőre jutni, miként is érzek a karakterek iránt, miután egyre részletesebb rálátást nyerhettem a tetteik és személyiségük mögött rejtőző problémákra. Egyrészt fejlődésként tekintettem a tényre, hogy az írónők végre jobban kibontották, ezáltal pedig élőbbé tették őket, másrészt… rendben van, szeretjük a fordulatokat, de bizonyos határokra szükség van, hogy az eseményeknek kellő ereje legyen tőlük. Ennek híján jön majd valami gyökér blogger, aki azt hiszi, az egész csak valami vicc. True story.

Tehát – bár ez a legtöbb Royalra vonatkozik – Reed számomra továbbra is ezért maradt fekete listás, de legalábbis meg nem értett karakter továbbra is. Az utálatom meglehet némileg csillapodott az olykor egészen megnyerő viselkedésének hatására, az irreálisan nagy jellemfejlődés, amin mondhatni emberfeletti sebességgel átvágtatott számomra mégis hiteltelenné tette a teljes személyét. A szerzők egyszerre próbálták meghagyni a keménységét és hagyni szárnyalni a gyönyörű lelkét, mint valami csillámpónit, ez a kettő pedig sehogyan sem egyeztethető össze, ami ha engem kérdeztek, meg is mutatkozik a végeredmény kuszaságán.

A szerelmi szálat tehát úgymond Reed Érzőszívű Royal belső monológjai indították be úgy igazán, de ahogy mondani szokás, kettőn áll a vásár, így talán épp az itt az idő, hogy az eddig domináns szerepet élvező nagyrészt értelmetlen hablatyolásom után áttérjek másik főszereplőnkre, Ellára – ugyanis róla is bőven akad mit mondani.

Az előző értékelésben már előadtam magam arról, hogy milyen vegyes érzéseim vannak Ella iránt – hiszen épp amilyen erős lányként mutatkozott be eleinte, épp annyira süllyedt a történet folyamán egy hormonvezérelt tizenéves libává, aki folyékony halmazállapotra vált, amint megpillant egy kidolgozott bicepszet. És nézzük, mi a helyzet vele most?



Talán ugyanaz, mint a Papír hercegnőben, összességében én mégis sokkal pozitívabban tudtam felfogni a viselkedését, talán mert itt kevésbé éreztem erős kontrasztokat az esetében – nem úgy, mint Reednél –, és így az irracionális hatást elkerülve sikerült a szerzőknek őt egészen emberivé varázsolni. Egyaránt megmutatta, mennyire erős tud lenni, ha a helyzet úgy kívánja, ahogy azt is, hogy a Royal palotában töltött ideje alatt még nem sikerült belőle kiölni a méltóságot. Földbe döngölték, de felállt, leporolta magát és továbbállt – szó szerint. Ezért csak tisztelni lehet… belőlem azonban a visszatérte utáni önmaga váltott ki hevesebb érzelmeket. Tartotta magát. Ellenállt. Józanul viselkedett, mikor a szíve egészen más dolgokra vágyott, mint az esze, és ebben a kettős állapotban, mikor próbálta magát győzködi, mi a jó és mi a rossz, mikor még ő maga sem tudta, na ekkor mutatkozott meg, mennyire emberi is valójában. Sosem volt egyszerű az élete, mindig kemény kellett legyen, de ez egyúttal azt is eredményezi, hogy az ember talán ellenállóbb is minden más iránt az erőt és függetlenséget leszámítva. Akinek lételeme egyedül maradni talpon, nehezen engedi el magát, és hagyja hogy zuhanjon a gyengeségbe, kifelé a megszokott magányos nyugalmából és kiszámíthatatlanságából valami olyan ismeretlen felé, ahol nem tudja mikor éri bántódás. Ezúttal sikerült egész jól átéreznem az Ellában lezajló folyamatokat, a viaskodását saját magával, a háborút az esze és szíve között. Az érzést, hogy elemi erővel vonz magához a tűz, és folyton egyre közelebb lépnél hozzá, de félsz, hogy megéget – újból.

Ha valamit kiemelhetek ebből az elcseszett szappanoperából, és karaktereink szintén nem egészen normális kapcsolatából, az tehát ez a folyamat, amely Ellában zajlik, miután visszatér a Royalokhoz. Imádtam, hogy nem vetette magát újra Reed karjaiba – hogy hagyott magának időt egyaránt gondolkodni és érezni, megtudni, vajon mire van szüksége, és mi lesz jó neki, s hogy a kettő összeegyeztethető-e. Büszke voltam rá, amiért nem engedett a csábításnak, és kijárta a maga útját, amíg eljutott a megbocsátásig. Talán nem tette bölcsen… de nem is kell mindig annak lenni. Meglehet nem voltak Reeddel normális pár… de talán nem is lehet mindenki az. Úgyhogy ha valamiért, hát azért tényleg örülhettem, hogy Ella erre addig jött rá, amíg nem volt késő. Jó lenne, ha meg tudnánk így állítani az időt, hogy rájöjjünk, mit kell tennünk.

Mindent összevetve a beígért romantika továbbra is vegyes érzéseket kelt bennem, egyszerre furcsállom, mert valahogy… nem illik ebbe a környezetbe, ugyanakkor amennyire nélkülöztem az első részben, épp annyira esett jól ezúttal a jelenléte, elvégre be kell vallani, voltak kimondottan szép momentumai Reed és Ella szerelmének. Meg persze egy rakás olyan, amikor Ella megint hanyattesett Reedtől, utóbbi pedig kvázi nyálban fetrengett, de hát akkor is… úgy tűnt, elindultak lassan egy úton afelé, hogy viszonylag emberi felnőttek legyenek – még ha a történet alapjául szolgáló légkör ezt többnyire lehetetlenné is teszi.

És apropó… ha már a történet alapjáról beszélünk, mind tudhatjuk már, hogy azt bizony kemény dollárkötegek alkotják, ennek megfelelően pedig kapunk elit körzetet, elit iskolát, elit magánrepülőt, elit éttermeket… mindent. Amiről a véleményemet szerintem már kifejtettem a Papír hercegnő értékelésében, de szívesen elárulom most is, hogy számomra az egészben van valami rendkívül taszító. Mármint nem magában a pénzben, sokkal inkább abban, amilyen emberek formálódnak a hatására, ugyanis megfigyelhető a Royalokon is a sznobizmus nem egy fajtája, de voltak kifejezetten… nem, nem is találok megfelelő szavakat néhány karakterre. És talán nem is kéne rájuk szavakat pazarolnom egyáltalán, bár a cselekményt sok esetben az ő intrikáik és mesterkedéseik mozdították tovább, és nem egy váratlan fordulatot köszönhetünk nekik – többek között a brutál függővégünket is, mert anélkül nem is szappanopera egy szappanopera, nem igaz? Ahogy közeledtünk az utolsó oldalakhoz, az események úgy sűrűsödtek egyre inkább, míg végül szerzőpárosunk bedobta a bombát – pontosabban kettőt is. S meglehet, titokban mind tökéletesen tovább tudtuk gondolni, mi áll az utolsó pár mondat mögött, azért persze eszi az embert a fene.



Lezárva végre eléggé kusza – és nyilvánvalóan elég csapongó és hiányos – értékelésemet nehezen gondolok az összegzésre egy ilyen könyvről, ami egyszerre tudott mélyen megérinteni olykor, miközben teljes szívemből utáltam. Éreztem, hogy mintha pozitív irányba mozdulna a történet, mégis, a körülmények továbbra is lehetetlenné tették, hogy igazán élvezzem. A lendületes, gördülékeny és humoros stílus vitt előre, csak úgy pörögtek a lapok, de ez nem sokat segített azon a tényen, hogy nem tetszett, amit eközben az utazás közben láttam. Ez a könyv egy orgia, egy erkölcsi fertő. És félreértés ne essék… kedvelem az erotikus könyveket, ahogy azt is, ha a szereplőink tudnak élni… de amit a Megtört hercegben produkáltak, inkább azt bizonyítja, hogy ezek a karakterek képtelenek élni. Ugyan voltak részek, mikor ezt félre tudtam tenni, hogy teljesen kiélvezzek pár nyugodtabb és szerethetőbb pillanatot, de végsősoron ez a mértéktelen szex, pia, verekedés, anyag, szarkeverés, pénz, pénz, pénz túl soknak bizonyult ahhoz, hogy egyszerűen túllépjek rajta.

Ajánlom a Megtört herceget mindazoknak, akik az előző részt szerették – ebben az esetben úgy gondolom, ezt egyenesen imádni fogják, mert alapjaiban megegyezik a Papír hercegnővel, mégis mutat némi pozitív fejlődést. Ajánlom azoknak, akik szeretik a pörgést, a drámai fordulatokat, és ha egy könyv nem hagyja őket unatkozni. Ajánlom a fiatalos, kellően humoros fogalmazásmód kedvelőinek, ezen túl is azoknak, akiket nem fog zavarni a káromkodások változatos és végeérhetetlen tárháza. Ajánlom… hát, azoknak, akiknek az értékelésem nem szolgáltatott eltántorító erővel. Igazi rajongóknak és mazochistáknak… hajrá! Tegyetek egy próbát… vagy ne. :P

KEDVENC KARAKTEREK:

Nem, nem, nem, nem, nem és nem. Megtagadom ezt a kérdést. Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy karakter ügyben ezúttal még mélyebbre süllyedtünk a Papír hercegnőből megismert fertőben, vagy kezdtünk belőle kikecmeregni, de mindkét lehetőséget egyformán nehéz feldolgoznom. Eastont továbbra is egészen bírtam, de néha már egyszerűen soknak éreztem, amit művelt, így nem lehet a kedvencem, Reed pedig bár mérföldeket gyalogolt előre az emberségi mércémen, még mindig nem ért el abba a tartományba, ahonnan kezdve azt mondhatnám, kedvelem – vagy legalábbis nem utálom kicsit. Talán egyedül Callum az, akit változatlanul bírtam – voltak gázos dolgai, de összességében még így is messze ő a legszerethetőbb figura az egész történetben, plusz olykor Ella, bár ő is tudott ám hullámvasutazni az érzelmeimmel.

KEDVENC RÉSZEK:

Nézzük… igazából minden drámai elemtől mentes, nyugodt és normális epizódot ide sorolhatok – nagy kár, hogy kevés ilyenre emlékszem csupán. Így hát valószínűleg egyedül Ella és Reed romantikus kis őzikeszemekkel pislogós jelenetei mozgattak meg bennem valamit, ezért pedig marhára szégyellem is magam, mert egy kicseszett rózsaszín nyáltenger, amit ez a kettő művel, mikor épp nem akarják kicsinálni a másikat. Mégis, Reed „jobbik énje” – bár ha engem kérdeztek, ilyen valójában nincs, minden énje egyformán fárasztó – mégiscsak egyfajta pozitív eleme lett a történetnek, elvégre ha megpróbál az ember elvonatkoztatni a sorozat első részében megismert figurától, akkor ez az új egészen szimpatikus benyomást is tehet…ne, de amúgy… mindegy.

KEDVENC IDÉZETEK:

„ – Undorítóan nézel ki – mondja Easton hétfő reggel, miközben arra várunk, hogy Ella megérkezzen a suliba a pékségből.
– Miért? – törlöm meg a kézfejemmel az arcomat. – Összekentem magam lekvárral? […]
– Nem. A mosolyod öreg. Boldognak tűnsz.”

***

„Azzal morogva rám veti magát, és hagyom, hogy megüssön. Olyan gyenge a találata, mint ő maga. Mindenki ilyen gyenge, aki szavakkal bántja a másikat. Ezért dobálóznak szavakkal. Önbizalomhiányos idióták, akik ettől jobban érzik magukat.”

***

„Te mondtad, hogy olyannak látlak, amilyen vagy. Látom a fájdalmadat és a magányodat. Látom a büszkeségedet, ami megakadályozza, hogy bárkiben is támaszra lelj. Látom a nagy szívedet, és hogy meg akarod menteni a világot, beleértve a seggfejet is, aki én vagyok – akad el a szava. – Én végeztem a játszmákkal, Ella. Számomra nem létezik másik lány ezen a világon. Ha beszélni látsz az egyikkel, akkor tudd, hogy rólad beszélek. Ha sétálni látsz az egyik mellett, akkor tudd, hogy azt kívánom, bárcsak te lennél az – lép felém. – Te vagy nekem az egyetlen.”

BORÍTÓ: 5/4*

Van az a mondás, hogy mindenki jó valamiben… így ha létezik bármi, amiben ez a sorozat valósággal remekel, akkor az a megkapó külső – és ha belegondolok, ezzel kimondottan passzol is a Royal jellemekhez. A belső rothadást mindig tökéletesen fedi egy gyönyörű héj… de amíg a fiúk esetében ez kissé bosszant, addig borító szempontból ez a felfedezés különösen boldoggá tesz. Bár a Megtört herceg borítója számomra a Papír hercegnőhöz, és a folytatásokhoz mérve nem a kedvencem, még így is be kell valljam, hogy kivételes szépség: kifinomult, letisztult, királyi – bizonyítéka annak, hogy a kevesebb néha több.

PONTOZÁS: 5/2,5

Mikor becsuktam a Papír hercegnőt, és arra gondoltam, ezennel vége a dagonyázásnak, még meg sem fordult a fejemben, hogy a történet addiktív természete ilyen hamar magával ragad majd… ahogy azt sem, hogy van még lejjebb abban a bizonyos erkölcsi mocsárban, amelyben megmártóztam az első rész alatt. Tévedtem. Ha sok más pozitívat nem is tanulhatunk ebből a sorozatból, annyit mindenképp érdemes megjegyeznünk általa, hogy a „lehetne-e még rosszabb?” kérdésre mindig „igen” a felelet. Royalék elitista élete továbbra is a pénz és a szex körül forog, ugyanakkor ez a kettő a megoldás minden problémára, amit képtelenség megoldani egyetlen szerény üveg Jack Danielsszel. Apuci vagy bátyó barátnőjével kettyinteni nem képezheti lelkiismereti és erkölcsi kérdés tárgyát, az iskolai pedig mintegy játékszerű platform csupán az elkényeztetett kölykök hierarchikus felsőbbrendűségből, és nagy jómódukban való unalomból fakadó ármánykodásainak, ahogy persze a vastagabb pénztárcáért is megéri hazudni, csalni, tönkretenni másokat, akár az életünk árán. Összességében a Megtört herceg továbbra is egy csupán pénzzel, testnedvekkel és olvadt rózsaszín vattacukorral összetartott egyvelege az önzésnek, csalásnak, egymáson való átgázolásnak és röviden minden bűnös élvezetnek… ezt viszont mind ügyesen egy szépséges borító és szórakoztató, lendületes stílus mögé rejtve.

További használat előtti figyelmeztetés: addiktív és függővéges. Én szóltam.


HA ÉRDEKEL A KÖNYV, RENDELD MEG ITT!

1 megjegyzés:

  1. Muszáj itt hagynom a lábnyomomat...eskü, ilyen nincs. Betegre röhögtem magam, míg olvastam. :'DDDDDD

    Gratulálok béb, ismét nagyot alkottál! :* <3

    VálaszTörlés