2017. szeptember 8., péntek

Anna Todd - Miután elbuktunk (de még hanyadjára...)



„Az egy dolog, ha valaki nem tud nélküled élni, de ez még nem jelenti azt, hogy szeret.”

Eredeti cím: After We Fell
Sorozat: Miután 3. (After 3.)
Oldalszám: 676
Megjelenés: 2015
Kiadó: GABO
Ár: 3490 –

Miután elbuktunk,
az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.

Tessa pont az élete legnagyobb döntését hozza meg, amikor minden megváltozik körülötte. Először az ő családjáról tudnak meg addig rejtegetett titkokat, aztán Hardin családja okoz nekik váratlan meglepetéseket. Ezek a felfedezések mindent más megvilágításba helyeznek, és még jobban megkérdőjelezik a közös jövőjüket, amelyért már annyit küzdöttek. Tessa élete kezd szétesni. Semmi sem az, aminek hitte. Sem a barátai, sem a családja. Hardin, az egyetlen személy, akire támaszkodhat, nagyon dühös lesz, amikor tudomást szerez Tessa döntéséről. Ahelyett, hogy mellé állna, mindent elkövet, hogy megtorpedózza a terveit.

Tessa tudja, hogy Hardin szereti, és bármi áron meg akarja védeni. De más szeretni valakit, és megint más beengedni az életünkbe. Tessát kezdi kimeríteni a féltékenységi jelenetek, a féktelen dühkitörések, és a bűnbánó bocsánatkérések ördögi köre. Senki iránt sem táplált még ilyen heves érzelmeket, senki sem gyújtotta így lángra a testét… De meddig képes a tűz és a szenvedély ellensúlyozni ezt a sok drámát és szenvedést? Azelőtt elég volt a szerelem, hogy összetartsa őket. De ha Tessa most a szívét követi… akkor vége lesz a kapcsolatuknak?


Éppen mint minden eddigi Miután-kötet kezdetén, közben, és végén, úgy most is feltettem magamnak ugyanazokat a kérdéseket – adni fog / ad / adott ez a történet bármi újat? – és immár harmadjára rekedtem meg ugyanannál a válasznál. Nem, nem és nem. Ennek ellenére pedig továbbra is folytattam az olvasást, így tettem az első résznél, a másodiknál, ennél, és éppen így fogom lezárni a sorozatot a negyedik kötettel – mert én már csak ilyen veszettül kitartó vagyok… vagy, végül is, hívhatjuk a dolgot mazochizmusnak is, bár ez attól tartok kevésbé stílusos. Mindenesetre, ami a türelmem és tűrőképességem illeti, úgy érzem egyre közeledek a csúcshoz, és itt már vétek lenne leállni. Üzenem mindenkinek, aki hozzám hasonlóan elvetemültnek érzi magát, és elküzdötte magát idáig: ne adjátok fel! Rosszabb már nem jöhet.

Mert nézzük csak, minek a kötete volt a Miután elbuktunk… már ugyanazokon a dolgokon kívül, amelyekből már mérgezésig elegendőt kaptunk az előző részek alatt is. Hát elárulom: a nagy büdös semminek! Maradt a jó kis standard felállás a töménytelen mennyiségű drámával és hisztivel, a világ rekordtartó legtöbbször szakított majd összejött, elmebeteg párjával, féltékenységgel, ármánykodással, szappanoperába illő fordulatokkal, indokolatlan szexszel, a világ leggázabb menstruációs poénjaival – mindez turbókiszerelésben, majdnem 700 oldalon. Anna Todd pedig mindvégig röhögött a markába, mert ha a főhősödet a One Direction szépfiújáról mintázod, és erről örömmel be is számolsz valamilyen módon, akkor bátran és szemrebbenés nélkül eladhatod ugyanazt a sztorit sokadjára is, és még az olvasók fogják magukat lekötelezve érezni, mikor a zsebükbe nyúlnak.

Nos? Okos, ijesztő, vagy netalán dühítő? Nyilván embere válogatja, az én lelki békém mindenesetre továbbra is biztonságban van a tudatban, hogy már ha el is olvasom… ezeket, legalább egy árva fityinget sem adtam értük. Ennyit nem ér számomra egyetlen mazochista szenvedély sem.

Hogy tehát mire fel ez a hosszas bevezetés, és miért épp most? Őszintén… akik olvasták az előző két részről alkotott véleményemet (aki véletlen kihagyta volna, az ITT és ITT bepótolhatja a mulasztását), azok tudják, hogy eddig sem ápoltam a sorozattal kimondottan barátságos kapcsolatot, azonban most, kedveseim, úgy érzem elértünk egy tetőpontot. Persze nem akarom elkiabálni, hiszen még vár rám a Miután boldogok leszünk az éjjeliszekrényemen, de ez a jelenlegi érzéseimen oly kevéssé változtat. Mintha minden kötet kizárólag azért íródott volna, hogy überelje az előzőt – mintha az írónő azt gondolta volna, hogy ha az első könyvben eltörte valaki ujját, a második részben már az egész karját el kell, a harmadik pedig már nem lehet elég izgalmas, ha nem is öli meg végül az adott szerencsétlen karaktert. A lényeg, hogy mindig rátegyen még egy lapáttal.

És tudjátok mit? Rettegek, hogy ezt a harmadik részt hova tudja még fokozni… rettegek.

Mert őszintén szólva volt itt minden, amit csak el lehet képzelni… csoda, de még a drágalátos tubicáink végtelenített tojástánca mellett is, Anna Todd ugyanis most már többkönyves, tapasztalt szerzővé érett, eléggé ahhoz, hogy tudja, a szenvedés csak akkor buli igazán, ha két kézzel szórhatja minden arra járó útjába. Így Hardin és Tessa mellett most megkapta a magáét mindenki, de igazán mindenki, kezdve a sarki fűszerestől egészen az angol tanyasi parasztokig – vagy valami olyasmi. Értitek a lényeget. A családi drámák kiemelt helyre küzdötték fel magukat, egészen megosztva a képzeletbeli dobogót a szerelmi problémákkal – szemtanúi lehettünk egy sor megcsalásnak-félrekefélésnek, szakításnak, és persze láttuk a brazil sorozatgyártók kedvencét is, némi zavart a családi idillben, mikor kiderül, hogy valaki talán mégsem az, akinek látszik. Vagyis… elég sokan nem azok. Mindenesetre elég kacskaringós út vezet idáig – továbbá elég spoileres is. Persze igazán elmondhatnám… de én a világért sem rontanám el az olvasmányélményt senkinek, aki erre ráveszi magát. Inkább ráhagyom az írónőre, ő úgyis jobb ebben nálam.

Visszatérve a családi perpatvarokra – talán azért is jutott ezúttal több idő erre, meg persze a hardcore összeesküvésekre és más életében való vájkálásra, mert főszereplőink véget nem érő huzavonája ezúttal kissé holtpontra jutott – na nem, azért nem eléggé ahhoz, hogy fellélegezhessünk –, miután hosszú-hosszú kilométerek választották őket el egymástól. Őszintén, én már az előző rész óta kíváncsian vártam merre vezet az út ebben a Seattle-ügyben, ugyanis ez végre egy olyan döntőpontnak bizonyult, ahol a karaktereink cselekedetei már hajszálpontosan megmutatják, milyen emberek is ők. Árgus szemekkel lestem, ki adja fel előbb az álmait, ki választja a másikat önmaga helyett, ki enged a szerelem javára és ki kapaszkodik megrögzötten a büszkeségébe… és bizony ezen a téren némi meglepetésben is lehetett részem – és kivételesen pozitívan csalódhattam főszereplőinkben.


A nagy lényeg, és a lényüket képező alapösszetevők úgy vélem változatlanok maradtak, így azt nyugodtan kijelenthetem, hogy a drágáim továbbra is egy-egy óvodás szókincsével és egy általános nyolcadikos kisgyerek drámaiságával vannak megáldva, amit végigkísérni ekkora terjedelmen elég hamar átcsap a szórakoztatóból nevetségesbe, majd abból fárasztóba. De ennek ellenére az a bizonyos pont, ahol kibukott Tessa költözésének ötlete, és mindketten választás elé kerültek kicsit segített őket ennél részletesebben és emberibben bemutatni – kicsit kevésbé kétdimenziósan. Végre valódi, érett felnőttek közti döntéshelyzetbe kerültek a szokásos gyermeteg civódásuk helyett. Lényegében ez két dolgot segített kideríteni, de azokat nagyon: mégpedig hogy Hardin még nagyobb önző seggarc, mint ahogy az (rém)emlékképeimben élt, Tessa pedig nem is olyan végtelenül szerencsétlen és önállótlan, mint amilyennek az ideje 99,99 %-ában szereti mutatni magát. Amúgy ajánlom figyelmetekbe ezt a végletes kettősséget, amellyel ugyanazt a viselkedésmódot lehet kezelni a két nemnél. Zseniális. Mindketten ugyanazt tették: kapaszkodtak a saját jövőről alkotott elképzelésükbe, és nem alkudtak alább egy fikarcnyit sem – de míg az, hogy nem képes engedni az elvárásaiból, egy férfit túlontúl keményfejűvé, önzővé, akaratossá, és úgy egyáltalán, barommá tesz, addig egy nő ettől tűnik erősebbnek és céltudatosabbnak, határozottnak. Rendkívül makacs ember lévén ilyenkor örülök a fejemnek, amiért nő vagyok :P, de ez csak úgy off, térjünk vissza a szereplőkre… vagy miii, hogy nincs már mit mondani róluk? A helyzet az, hogy a fent kiemelt kis meglepit leszámítva igazából ugyanazok a fájdalmasan irritáló személyiségjegyekkel felruházott karakterek, akikről már bőven eleget mondtam az előző részek értékeléseiben.
„Lerohanok a lépcsőn, és a kanapéra vetem magam, mint egy hisztis gyerek. Téyleg az vagyok, egy tökkelütött gyerek. Tessa tudja, én is tudom… Igazából mindenki tudja.”

Hardin sértődékeny, akaratos és hisztis – lényegében olyan, mint az a fajta rémes csaj, ami minden pasi rémálma –, Tessa pedig naiv, önfejű és rettentő buta sajnos, mint azt már rengeteg szituációban prezentálta, saját maga és mások kárára egyaránt. Eleinte a hülye egyetemi bulikban, majd a kivarrt Harry Styles-hasonmásával való kapcsolatában, de például így kavarja a kakit Zed körül is – akit mellesleg mostanra már abszolút nem tudok hova tenni fejben.

Eleinte Zed csak egy kellemes kontraszt volt a sorozat pasi felhozatalában Hardin éjsötét lelkéhez és agyához mérten, én pedig eleinte egészen szimpatikusnak találtam a segítőkész, barátságos és rendes jófiú-karakterét. Azonban ahogy telnek a részek, és minden egyre fájdalmasabb irányt vesz, úgy ő is egyre brutálisabb személyiségrontáson megy keresztül, míg a harmadik részre már csak egy sunyi barátnőtolvaj marad belőle, aki folyton kavar valamit, és mindig feltűnik, mikor nem kéne. Bár… ha belegondolok ez így van közel az első rész óta… csak hogy értsétek végre, mit értek én az alatt, hogy nonstop biztosítva van a féltékenység és ebből adódó vita fonala, ami bármikor felvehető és folytatható, ha különben kissé lenyugodnának a kedélyek. Mert azt ugye nem szabad hagyni. Mégis ki adna ki pénzt arra, hogy ez a kettő pár oldalon keresztül végre megüljön a seggén szépen csendben, átkarolják egymást vállát és élvezzék, hogy fiatalok, és undorítóan, sőt, betegesen szerelmesek egymásba? Na ugye.



Mindent összevetve ajánlom a könyvet… höh, na jó, nem áltatok senkit, ugyanis ha valamit hát ezt a sorozatot, még inkább pedig ezt a részétt nem ajánlom jószívvel… hát, lényegében senkinek sem, bár ki tudja, van aki szereti, szeretné, szeretni fogja… de én még ettől függetlenül sem biztatok senkit, úgy vélem, az én számból nem is hangzana valami hitelesen. Szóval annyit mondhatok, olvassátok, ha akarjátok, vagy hagyjátok a fenébe, hogyha nem – viszont ha már eljutottatok idáig, ne adjátok fel, és tartsatok ki velem együtt! Be strong! Aztán virtuális tali és pezsgőbontás ha elértünk a 4. rész végére xd.

Kedvenc karakterek:

Eljutottam arra a pontra, mikor már inkább nem erőlködök, hogy találjak valakit. Összességében itt már az haladásnak számít, ha akad karakter, aki nem utáltatja meg magát velem rövid időn belül, de egyrészt, ettől még határtalan jóindulatommal sem nevezhető kedvencnek, másrészt meg többnyire olyan keveset szerepel, hogy igazából említésre sem méltó. Elég menthetetlennel tűnik a helyzet nekem.

Kedvenc részek:

Kicsit nehéz dolgom van – ami azt illeti egész sok minden miatt, kezdve azzal, hogyan válasszak „kedvenc” részt egy könyvből, ami túlnyomó részt csak felcseszett idegileg, folytatva azzal a ténnyel, hogy a Miután elbuktunkban egyik dráma követi a másikat, konkrétan minden oldalon történik valami, így számomra az események kissé összefolynak. De hosszas gondolkodás után jutottam valamire – kivételesen többre annál, hogy nagyon szerettem, mikor végre vége lett. Ebben a részben már előfordult olykor – ritkán – hogy Hardin már nem egészen óvodás módjára viselkedett, többek között akkor, mikor néhány alkalommal Kennel beszélt – ezek az alkalmak egészen jónak voltak mondhatók. Fogjuk rá.

Kedvenc idézetek:

„Hardin megfogja a kezemet, miközben követjük a családját a mólóra, amelynek végén egy ijesztő méretű vízi jármű vár ránk. Nem sokat tudok a hajókról, de szerintem ez egy hatalmas pontonhajó lehet. Nem jacht, de nagyobb, mint bármelyik halászhaló, ami eddig láttam.
– Nagyon nagy! – súgom oda Hardinnal.
– Pszt. Ne beszélj a farkamról a család előtt.”

***

„A szívem fáj, a torkom száraz, a fejem zúg. Hardin az előbb gyakorlatilag azt vágta a fejemhez, hogy nem szeret, és csak azért üldöz, hogy megdughasson. Ebben az a legrosszabb, hogy nem gondolta komolyan. Tudom, hogy szeret engem. A maga módján mindennél jobban szeret. Ezt többször is bebizonyította nekem az elmúlt fél évben. De azt is, hogy képes megsérteni, s megalázni, ha az egóját bármilyen sérelem éri. Ha úgy szeretne, ahogy kell, akkor nem bántana meg szándékosan.”

***

„Pedig nekem inkább úgy tűnik, hogy azért nem hagy el, mert csapdába ejtetted. Nem azért, mert szeret, hanem mert elhitetted vele, hogy nem tud nélküled létezni.”

***

„Idegesít Richard, meg a hülye szokásai, amelyekkel kiborítja Tessát. Legszívesebben kirúgnám, és visszaküldeném az utcára, de már szinte olyan lett a laskában, mint egy bútordarab. Mint egy régi heverő, ami bűzlik, nyikorog ha ráülnek, és kényelmetlen is, de valami miatt mégsem tudja kidobni az ember. Ez Richard.”

***

„Senki sem ismer úgy, mint Tessa, és soha senki sem szeretett annyira, hogy meg akarjon ismerni, ahogy ő. Állandóan faggat és kérdezhet. Mire gondolsz? Miért tetszik ez a film? Szerinted most mire gondol az az ember az utca másik oldalán? Mi a legelső emléked?
Mindig úgy tettem, mintha kellemetlennek tartanám a kíváncsiságát, pedig igazából ettől valahogy… különlegesnek éreztem magam, mert valakit érdekelt, hogy mit válaszolok ezekre a nevetséges kérdésekre.”

Borító: 5/2

Nem tudok sok mást mondani, mint a történetre – ugyanaz a séma, mint eddig, csak ha lehet, még egy kicsit ízléstelenebb színösszeállítással. Mondtam én. A csúcsra törünk.

Pontozás: 5/2,5

Tény, hogy a Miután-sorozat eddig is hozott egy kissé egészségtelen szintet a felesleges drámákból és hisztikből, azonban a Miután elbuktunk olvasása alatt elért a felismerés, hogy amit én eddig nevetségesnek találtam az előző részekben, csupán piskóta – mondhatni kizárólag arra hivatott, hogy eddzen kicsit, lelkileg felkészítsen erre a kötetre. De most van egy hírem: erre nem lehet eléggé felkészülni. Anna Todd egy brazil szappanopera forgatókönyvírójának felturbózott kreativitását és drámaiságát ötvözte a karakterei által egy-egy óvodás beszédstílusával, a végeredmény pedig megszámlálhatatlan felesleges hiszti és veszekedés, szakítás és újra összejövés, megcsalás, féltékenykedés, szex, lelkizés, félreértés, titok és szarkavarás. Amelyek közül mindnek megvan a maga helye és ideje, de így egybegyúrva kiüt egy mércét – mondjuk az én jóízlésemét. Mazochistáknak és erős idegzetűeknek jószívvel ajánlom, meg mindenkinek, aki úgy érzi, túl régóta nevetett és sírt egyszerre kínjában… mert most majd fog.

1D-s extra

Azt hiszem, tartozok egy vallomással – sokáig tartott, hogy én magam is megbirkózzak vele, aztán pedig az, hogy felvállaljam… de azt hiszem… azt hiszem az én drága barátnőm, Barbi, kissé megfertőzött One Directionnel. Még nem halálos az állapotom, és nem is visszafordíthatatlan… de tény, hogy egy ideje kezdek megbarátkozni az együttessel, aminek olyan sokáig ellenálltam. Ergo, mivel a jelenlegi könyv Hardin és Harry Styles kapcsolatának jó ég, ez de perverzül hangzik xD hála úgyis szoros kapcsolatban áll az 1D-vel, és gondoltam, el kéne az értékelés végére valami vidámabb és kevésbé negatív pont is… így összeszedtem egy lejátszási listába az én kedvenceimet, enjoy!


Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése