Ki volt Viktor E. Frankl?

Elsősorban a logoterápia és egzisztenciaanalízis szülőatyja, ezért is emlegetem most olyan sűrűn – de talán érdemes a személyt tágabb kontextusban is elhelyezni, elvégre minden elméletalkotó egyben ember is, sajátos életúttal, tapasztalatokkal. Nem szeretnék messzemenően tankönyvszagúnak mutatkozni, de a kezdetekkor ezt nehéz elkerülnöm: Frankl a múltszázad elején született, bécsi zsidó család gyermekeként. Filozófiai és pszichológiai érdeklődése hamar felszínre került, s már gimnazista korában levelező kapcsolatban állt Freuddal, később Adlerrel is – előbbinek hála már 17 évesen jelent meg publikációja, melyben a pszichoterápia értelem- és értékproblémáit taglalta (három… kettő… egy… kezdhetjük is rosszul érezni magunk, hogy hol tartunk most a tinédzser Franklhoz képest). Egyetemi évei után – hol pszichiátriára és neurológiára specializálódott orvostanhallgatóként volt jelen – a bécsi zsidó kórház főorvosa lett: ekkortájt kapta meg hosszas várakozást követően az amerikai vízumát, mellyel elmenekülve elkerülhette volna azon tragikus események sorát, melyek vártak rá. A lehetőséggel végül nem élt, Bécsben tartotta, hogy főorvosi tisztjével deportálási mentességet biztosíthasson családjának, ez azonban nem tartott sokáig. 1942-ben végül ő, és családja sem kerülhette el az elkerülhetetlent: utóbbiak életüket vesztették a koncentrációs táborban, míg Frankl maga négyet is túlélt, s végül szabadon távozhatott a felszabadításkor 1945-ben. Szerettei halála sokkolta, s egy időre mély depresszióba taszította, mi több, az öngyilkosság felé sodorta, míg megtalálta életében azt az értelmet és célt, melytől a szenvedései sem lesznek hiábavalóak. Ez a felismerés jelentős mérföldkővé vált Frankl logoterápiás irányzatában: még szabadulása évében megírta …és mégis mondj igent az életre! c. memoárját a lágerbéli életéről szakmai szemmel, előadásokat tartott, s tovább bővítette életművét egészen haláláig.

Mikortól beszélhetünk logoterápiáról és egzisztenciaanalízisről?

Frankl a logoterápia kifejezést már 1926-ban használta, elképzeléseit egy ezévben tartott individuálpszichológiai konferencián mutatta be először, majd ezt csak később, 1933-ban egészítette ki az egzisztenciaanalízis fogalmával.

Mit jelent a logoterápia, az egzisztenciaanalízis?

A logoterápia és egzisztenciaanalízis többféle oldalról is megközelíthető: egyrészt ez egy filozófiai irányzat mely az élet értelmességét hangsúlyozza, másrészt egy pszichológiai elmélet és annak gyakorlati, terápiás alkalmazása, mely az ember azon törekvésére épít, hogy saját életében megtalálja az értelmet. Tehát akár elméleti, antropológiai, diagnosztikai vagy akármilyen szempontról legyen is szó: a kulcsszó az értelem, ennyit jegyezzetek meg mindenek felett, a többi jön magától.

Mi a LTEA* három fő alappillére?

*görcsbe állnak az ujjaim, amint huszadjára gépelem: „logoterápia és egzisztenciaanalízis” (ennyiszer leírva, kimondva valamit még azon is eltöpreng az ember, ezek értelmes szavak-e), ezért engedelmetekkel a továbbiakban főleg a LTEA rövidítéssel élve fogom emlegetni az irányzatot – na nem azért, mert ennyire lusta vagyok (vagy ilyen egyedi), hanem mert a felhasznált szakirodalom is rábólintott. Tehát oké, lusta vagyok, de legális lustaságot művelek.

1. Létünk alapvető velejárója az akarat szabadsága, tehát meglehet, hogy a körülmények adottak és megváltoztathatatlanok, de az, hogy ezekre miként reagálunk, kizárólag rajtunk áll, ez a döntésünk pedig képes befolyásolni az események további alakulását, ezt nevezzük non-determinista pszichológiának. Magyarán Frankl arra biztat, vegyük kezünkbe a sorsunk. Vagy ne. A lényeg, hogy jogunkban és módunkban áll ezt megtenni, amennyiben felelősséget vállalunk.

2. Az életnek mindenképpen van értelme: a logoterápia felfogásában ez az öntranszcendencia (lásd, következő kérdés), valamint az, hogy képesek legyünk megválasztani a számunkra legértelemteljesebb utat, s azt megvalósítani. Fontos kikötés az, hogy minden ember számára, minden szituációban más-más értelembeteljesítési lehetőség áll fenn, ezek pedig néha meghaladják felfogóképességünk, így elmondhatjuk, hogy a logoterápia ősbizalomra kell épüljön, bizalomra, hogy az élet igenis értelmes. (Hajnal háromkor az ágyban, ébren fekve és a plafont bámulva persze ez a bizalom nem valami hozzáférhető, mi több, egészen megkérdőjelezhető, de ez csak annyit jelent, hogy nem szabad ébren kukorékolni éjnek évadján, mert a végén még tudattalanul is rácáfolunk jelentős pszichológiai irányzatok tanítására.)

3. Veleszületett képessége az embernek, hogy igyekszik értelemmel tölteni fel az életét, nem feltétlenül globális, inkább pillanatnyi értelemben, tehát a cél a mindennapokban való helytállás: végül ezek összessége, értelemmel telítettsége adja az élet értelmét.

Az öntranszcendencia lényege az, hogy az ember életét és cselekedeteit valami önmagán túli célnak szenteli – vagy mondjuk ki egyenesen, rájön, hogy a világ és az élet nem egyedül körülötte forog. (Tehát mikor egy veszekedés során elhangzik: „Vedd már észre szívem, hogy nem te vagy a világ középpontja!!”, az igazából egy felszólítás az öntranszcendenciára, menjünk tovább, a logoterápiában való elmélyülésre! Mindenki boldogabb, ha így fogja ezt föl.) Ez egyfajta önátadás, mely során a cselekvést már nem önző érdek vezérli, hanem a másik ember, a világ, a közjó. Ebben a tekintetben felfedezhetünk egy kis átfedést Alfred Adler elméletével, aki a személyiség társadalmi meghatározottságával foglalkozva kijelentette, hogy „Hasznos teljesítmény csak a közösség érzéséből keletkezhet.”

Milyen emberképre épít a LTEA?

Ami mindenekelőtt fontos: az egzisztenciaanalízis az embert értelemorientált, és a döntéseiben szabad lénynek tekinti, ez a két fő meghatározó tulajdonság, ami aztán kiegészül Frankl háromdimenziós koncepciójával: ennek értelmében az ember három összefüggő, és egymással együttműködő részből áll össze – alább ezt a három alkotóelemet mutatnám be röviden.

1. Az alapot a szomatikus, azaz testi dimenzió adja: ebbe a kategóriába tartoznak fiziológiai és biológiai funkcióink, folyamataink, például hogy milyen egészségi állapotban vagyunk, hasogat-e a fejünk, vagy hogy milyen hormonszinten állunk aktuálisan.

2. Erre épül a pszichés dimenzió, mely egyszerre jelent érzéseket és kognitív képességeket: így tehát beletartozik a lelkiállapottól kezdve az ösztönökön és vágyakon át az intellektusunkig minden földi jó. Az embernek ezt az aspektusát, valamint a fent említett szomatikus részt Frankl együttesen a személy pszichofizikumának nevezte el, s ennek fölébe helyezte a harmadik dimenziót, mely igazán emberré tesz minket.

3. Ez a harmadik elem pedig a szellem, a „nous”. Frankl emberképét gyakorlatilag ez az összetevő határolja el a többi pszichológiai irányzatétól, hogy az embert mindenekfölött szellemi lénynek tekinti, ez a szellem pedig képes szembehelyezkedni mind a szomatikus, mind a pszichés részünkkel. Ebbe sorolandó a már sokat emlegetett (és valószínűleg továbbra is gyakran emlegetendő) önálló döntési szabadság képessége, a lelkiismeret kérdése, az erkölcsösség, attitűdjeink, alkotótevékenységünk, valamint olyan elvont – ám mindenki által jól ismert – fogalmak is, mint a humor, szeretet és vallás. Az a fajta gondolkodnivaló, mely már az ember sajátja, s ami felemel minket az állatok szintjéről… még ha olykor ez olyan hátrányokkal is jár, mint az erkölcsi dilemmákkal való megküzdés szüksége, vagy a helyzetek túlgondolásának, döntésekre való képteleségnek az átka.

Milyen utak vezetnek az élet értelemmel való betöltéséhez?

A logoterápia és egzisztenciaanalízis háromféle módot határoz meg az értelembeteljesítés elérésére: ezek az élményértékek, beállítódási értékek és az alkotói értékek. Az élményérték fogalmat akkor használjuk, mikor egy átélt tapasztalatból következtetünk arra, hogy az adott helyzet értelemteljes – tegyük fel, mint mikor minőségi időt töltünk együtt valakivel akit nagyon szeretünk, vagy mikor először (meg sokadjára is) meghallgatjuk a Bohemian Rhapsodyt. Ahhoz, hogy alkotói értékekről beszélhessünk, az egyénnek már nem elég befogadónak lenni, létre is kell hoznia valami egyedit és megismételhetetlent – olyat, amire egyedül ő képes úgy és akkor, valamint olyat, ami egy másik személyt, vagy a közjót szolgálja. Mint amilyen házi készítésű fagyival várni a párotokat mikor rossz napja van. És végül meg kell említenünk a beállítódási értékeket: ilyen esetben a szituáció megváltoztatására nem áll módunkban, egyedül az múlik rajtunk, milyen hozzáállást képviselünk az adott helyzet irányában. Ahogy azt Goethe mondta: „Nincs olyan helyzet, ami ne lenne nemessé tehető vagy cselekvéssel, vagy azzal, ahogyan elviseljük”

Miben tér el a logoterápia motiváció-koncepciója más pszichológiai irányzatokétól?

A logoterápia szembemegy a hedonista boldogságkoncepcióval, tehát elveti azt az elgondolást, miszerint a boldogságot a szükségleteink kielégítése révén érhetjük el – tehát szakít a Freud féle örömelvvel, és a szexualitás mindenekfölötti szerepével, és az Adler által hangsúlyozott fölényre, tökéletességre törekvés elméletével is. A boldogság Frankl szerint nem a nehézségektől való megszabadulás és mentesség, hanem maga az értelembeteljesítés, ami olykor áldozatokat és szenvedést is megkövetel.

Hogyan vélekedik a LTEA a szenvedésről és halálról?

Emlékeztek még az irányzat fő alappilléreire odaföntről? A második azt mondta ki, hogy az életnek feltétlenül van értelme – mégpedig minden pillanatának, bizony! Így tehát a szenvedés és a halál éppúgy értelemmel bír, mint az örömteli vagy magasztos epizódjai az életünknek. Frankl szerint a halál nélkülözhetetlen ahhoz, hogy életünket kénytelenek legyünk értelemmel tölteni meg, hiszen egyfajta határidőt állít céljaink beteljesítésére – gondoljunk csak arra, mikor állnánk neki összeállítani egy statisztika portfóliót a kétszempontos varianciaanalízisből ha nem a határidő előtti este ha nem volna megszabva egy időpont, amíg be kell fejeznünk? Na ugye. A halhatatlansággal tehát az értelmes életet gyilkolnánk meg, egy szó mint száz: a halál segít kihasználni az életben adandó alkalmakat, melyek együttese végül értelmessé teszi földi létünk. És hogy mi a helyzet a szenvedéssel? Ez egy megszűntethetetlen és örök velejárója az életnek, mellyel szemben a mi feladatunk annyi, hogy elfogadjuk, felvegyünk vele szemben egy pozitív beállítódást, s ezáltal értelmessé tegyük (bár ezt lehet már ki is találtátok). Meg persze, hogy tanuljunk belőle, ha van eszünk.   

Mit ért Frankl poszttraumás növekedés alatt?

Bár ez a fogalom már nem tartozik kizárólagosan Frankl nevéhez, lényegét ő is gyakran emlegeti fel, ezért éreztem fontosnak, hogy röviden én is megemlítsem: ez egy olyasfajta pszichológiai változás, mely során egy elszenvedett negatív eseményt (mint pl.: betegség, erőszak, természeti katasztrófák… stb.) pozitív irányú felfokozott működés követ, nő a stresszorokkal szembeni ellenállóképesség, fokozódnak az egyén pozitív érzései, megváltozik az élethez- és világhoz való viszonyulása. Frankl így szól erről: „A lélek – legalábbis „bizonyos fokig és bizonyos határok között – azáltal is megerősíthető, hogy terhelésnek vetjük alá.”. A logoterápia és egzisztenciaanalízis megközelítéséből mondhatjuk azt is, hogy a traumát átélt személyek nagyobb valószínűséggel lesznek fogékonyak az értelembeteljesítés lehetőségeire.

Miként ítéli meg e irányzat az eutanázia intézményét és az öngyilkosságot?

A LTEA a mesterséges halálbasegítést leginkább úgy értelmezi, mint önkényes megfosztását a betegnek attól, hogy életét az utolsó pillanatig értelemmel tölthesse meg – ha már nem alkotó módon, akkor élményekkel, ha már élményekkel sem, akkor hozzáállása által. Frankl tehát arra apellál, hogy még a külső szemmel értelmetlen életet élő – inkább létező, mintsem élő – beteg is bármikor meggyógyulhat, s ennélfogva beteljesítheti életét, az orvos feladata pedig segíteni, ahol csak tud, nem pedig „hóhérjává válni.” Ugyanez az orvosi segíteni akarás jelenik meg Frankl öngyilkosságról vallott elképzeléseiben is. Emellett hangsúlyozza, hogy az öngyilkosban tengődő érzelmek (lehangoltság, életuntság, kilátástalanság… stb.) nem mások, csupán csak érzelmek, s mint ilyenek, nem számítanak érvnek egy ilyen elhatározás mellett, efféle tett pedig az adott érzelmekre egyébként sem számíthat megoldásnak. Ahogy Frankl mondja, az élet szabályai nem azt követelik tőlünk, hogy mindig győztesként kerüljünk ki belőle, hanem csak azt, hogy sose adjuk fel a küzdelmet. Így a leendő öngyilkosnak, aki számára élete éppen értelmetlennek tűnik, az fog célt, értelmet adni, hogy túllegyen jelenlegi lelkiállapotán, átlendüljön boldogtalanságán.

(Felteszem, kissé mindkét elgondolás ellentmond a döntésszabadság elvének, az öngyilkossággal kapcsolatot elképzelések pedig számomra olybá tűnnek, nem felelősségteljes és igazán átgondolt segíteni vágyáson alapulnak, sokkal inkább a társadalmi bűntudat jelenségén. Épp amennyire túlteng az emberek segíteni akarása, mikor egy öngyilkosságot megkísérlő személy megmentéséről van szó, épp akkora érdektelenség övezi magát az embert, hogy milyen körülményekbe hozzák őt vissza, s hogy miféle szenvedést élt át, míg egy ilyen döntésig eljutott – szerény véleményem szerint.)

Mi a logoterápia és egzisztenciaanalízis fő célja?

Mi sem egyszerűbb ennél: az irányzat elsődleges törekvése arra irányul, hogy fejlessze hatékonyságunkat az értelemfelhívás felismerésében.

Persze a logoterápia és egzisztenciaanalízis ennél sokkal, de sokkal több – ezt nagyon biztosan merem kijelenteni, ugyanis kutatómunkám során annyi értekezést, cikket, gyűjteményt, könyvet találtam a témában, melyek legtöbbje egymástól egészen különböző témák kapcsán fejtegeti ezt az irányzatot, hogy négyszer-ötször ennyi információt is összekészíthettem volna azok alapján. Megtehettem volna, de elsődleges célom mindössze az volt, hogy megismertessek veletek alapszinten egy amúgy kissé perifériára eső pszichológiai eszmerendszert, és hogy egyben én is tanuljak valami újról és érdekesről, ami lehet máskülönben nem hamar került volna az utamba. Remélem tehát hogy ma mindannyian – Ti is, én is – valamivel okosabban zárjuk be ezt az oldalt, telítődve az új infókkal – de ha esetleg akadna köztetek olyan, aki további ismeretekkel bővítené tudását Frankllal és a logoterápiával kapcsolatban, az elböngészhet még alább, a források közt. Örvendtem!

Forrás

Vikor E. Frankl: Az élet értelméről. Budapest, Libri, 2020.

Csiszár Klára: Életmű Auschwitz után – Viktor E. Frankl élete és munkássága koncentrációs táborok árnyékában, a logoterápia és egzisztenciaanalízis fényében. In: Logoterápia és egzisztenciaanalízis 2015. VII. évfolyam. 3. (17.) szám, 2015. különkiadvány.

Elekes Szende: Az öntranszcendencia fogalmának interdiszciplináris megközelítése. In: Logoterápia és egzisztenciaanalízis 2015. VII. évfolyam. 3. (17.) szám, 2015. különkiadvány.

Karlheinz Biller – Maria de Lourdes Stiegeler: Viktor Emil Frankl logoterápia és egzisztenciaanalízisének szótára (részletek). In: Logoterápia és egzisztenciaanalízis 2015. VII. évfolyam. 3. (17.) szám, 2015. különkiadvány.

Konkoly Thege Barna: Frankl logoterápia és egzisztenciaanalízise az egészségpszichológia kontextusában. In: Pszichológia. 2007, 27. évfolyam, 3. szám, 261-274. oldal

Sztancsik Veronika: Személyiséglélektan 2. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2016

Napfényes Gyógyközpont (2020): https://www.napfenyesgyogykozpont.hu/logoterapia-es-egzisztenciaanalizis-a-modern-kor-pszichoterapiaja-1-6-resz/

Wikipédia (2020): https://hu.wikipedia.org/wiki/Viktor_Frankl

„Lebe(n) voll Sinn“ Das sinnzentrierte Leben(swerk) Viktor E. Frankls (Az értelmes élet jegyében – Viktor E. Frankl (1905-1997) munkássága) c. vándorkiállítás segédanyaga: https://uni-eszterhazy.hu/public/uploads/final_591973cbe6ccf.pdf

Blogturné és nyereményjáték