„A nő, aki mindent érzett, szinte egybeolvadt azzal a férfival, aki nem
érzett semmit.”
Eredeti cím: The Gravity
of Us
Sorozat: Elements – Az
vagy nekem 4.
Oldalszám: 380
Megjelenés: 2019
Kiadó: Libri Insomnia
Ár: 3599 –
Engem az érzelmeim
vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én
gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei. Bár jégből volt a szíve, voltak röpke
percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a
titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig
magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne
egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre
kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell
szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék
arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha
tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a
gravitáció.
Lucy és Graham
szívbemarkoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem
elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy
tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a
nyelven, amit a legjobban értenek.
A tavalyi évem első olvasmánya volt Brittainy C. Cherry
sorozatának nyitókötete, a Lebegés –
s bár az emlékeim azóta nyilvánvalóan folyamatosan megkoptak, a pozitív
benyomások attól még éltek bennem, s olykor kopogtattak egyet-egyet az
agyamban, hogy talán ideje lenne levenni a polcról a következő kötetet. Hogy
utána mi jött, tudjátok: nem voltam abban az állapotban, mikor túl sok kedvem
lett volna a romantikához, úgyhogy a folytatás kérdését a lehető
legvirágosabban kezeltem: magyarán halogattam. Mígnem megjelent a molyos
hírfolyamomban a negyedik rész, az pedig megingatott eddigi nyugalmamban – a lehető
legjobb értelemben szerencsére, ugyanis egy ideje már szokatlan módon elkapott
az izgalom, hogy ezt el kell olvassam. Meggyőző fülszöveg? Felcsigázó
értékelések? Naah… az indok ismeretlen, leginkább a „mert csak” sémát húzhatom
rá, de már nem is érdekel – mondhatni a végeredmény az, ami számít. Az pedig
több, mint jó.
Persze általános lelkesedésem mellett lappangott bennem némi
szkepticizmus, elvégre way too much kidolgozott izom a borítón, a modell
népszerű példát követve elhagyta az ingét, a fülszöveg némileg csöpög, meg
amúgy is minden new adult regény arról szól, hogy mindenki szenved a sötét
titkaitól és terheitől, melyektől csak az igaz szerelem szabadíthatja meg. A
hozzáállásom tehát még mindig kiváló. Rossz szemmel nézve közelítettem, mégis elemi erővel vonzott a történet – aztán megtörtént
a csoda az első fejezettel ismerkedve. Majd minden oldallal és újabb fejezettel
egyre inkább kibontakozott előttem a teljes térképe annak, miként kerülte meg
az írónő minden előítéletemet. Ugyanis amit a kezemben tartottam, elég messze
állt a legtöbb romantikus könyvtől, amit olvastam.
Mi több, úgy érzem a Gravitáció
nem is igazán megtört lelkek egymásra találásáról szólt, és sokkal több volt
egyszerű szerelmi történetnél. Természetesen kibontakozott a regény folyamán
egy olyan oldala is az eseményeknek, a hangsúly azonban sokkal inkább a
családon volt ezúttal. Annak a bemutatásán, mennyit számít, milyen szülő az
ember, hogy mennyi életet változtat meg általa és mit örökít tovább a jövő
nemzedékének. Az írónő ezúttal nem csupán arra fókuszált, merre tartanak a
szereplői: megpróbálta érzékletesen lefesteni, honnan jöttek, ugyanis semmi sem
befolyásolja annyira egy egyén személyiségét, mint hogy milyen családban,
milyen emberek között töltötte életének legsérülékenyebb időszakát. Ez amúgy is
tény, de főszereplőink ezt kiváltképp jól prezentálják.
Adott a kissé kiégett író, Graham – az ő szálának a kezdete
bennem egy az egyben felidézte a BBC Patrick Melrose c. sorozatának első
jelenetét, hogy miért is, azt az alábbi idézet elárulja:
„ – Megtennél nekem
egy apró szívességet? […] Megpróbálnál szomorúnak látszani a temetésen? Az
emberek a szájukra vesznek, ha mosolyogni látnak. […] És most mondd szépen
utánam: az apámat sokan szerették, és mindenkinek hiányozni fog.
– Az apám egy faszfej
volt, és nem fog hiányozni senkinek.”
Innentől már járhat az agyunk, vajon milyen gyermekkor
állhat a férfi mögött, amiben az apaszerep ilyen negatív értelemben volt
meghatározó – s ami után az apja halálhíre ilyen pozitív fordulatot jelent az
életében. Az írónő apránként adagolja be a lényegretörőbb információkat, közben
pedig a férfi gondolkodásmódjának és érzelemvilágának, viselkedésének bemutatásával
érzékelteti annak a múltnak a hatását, mit ekkor még homály fed. Graham mélyről
indul, erős indulatok fűtik, s ő ezeket nem tudja máshogy kezelni, minthogy
magába zárkózik – de így válik annál csodálatosabbá, ahogy lassan
végigkövethetjük karakterfejlődését, megnyílását a világ felé, még ha éppen
csak annyira nyitotta is ki a lelkét, hogy egy apró fénysugár betaláljon.
Másik főszereplőnk, Lucy – vagyis Lucille – éppen Graham
szöges ellentéte, de hát ez szinte elvárható. Nagyon mennek ezek az „ellentétek
vonzzák egymást” sztorik, noha a valóságban ez jóval nehezebb terep – mármint, nehezen
látom lelki szemeim előtt, hogy egy Grahamhez hasonló személyiség az érzelmi
túlcsordulásaimat pozitívumként fogja fel, s ne teherként, de ki beszél most
erről. Én, nyilván én térek el a tárgytól előszeretettel bármikor.
Lényeg a lényeg, ha Graham keménységét, komorságát, pesszimizmusát, elzárkózását
ellensúlyozván megjelenik a színen Lucy a kirobbanóan pozitív és érzelemdús
személyiségével, felteszem káprázni kezd mindenki szeme a kontraszttól. Színes
ruhák, színes gondolkodás, színes érzelmi paletta: Lucy az a lány, aki a
legőszintébben nevet, s a legkeservesebb könnyeket sírja; az, aki virágokat tűz
a hajába, meghatódik egy daltól, idegesítően sok kérdést tesz fel, de mindig
ott van, mikor a segítségére van szükség, akkor is, ha az a bizonyos valaki túl
büszke ahhoz, hogy ténylegesen szívességet kérjen tőle. Mindenki rémálma és
egyben legnagyobb kedvence, mert ugyan túlpörög, a szíve tele szeretettel és
gondoskodással.
Ennek némileg ellentmond, hogy mögötte is nehéz évek állnak,
édesanyját elvesztette, éveken át a rákkal és válásával küzdő nővérét ápolta,
míg másik testvére sorsukra hagyta őket, mintha nem is lenne köztük semmiféle
családi kötelék. Ám Lucy gyerekkorából igenis pozitív értékeket hozott magával,
a kitartást és szabadságot, a maktubot
és a szeretetet… és azt hiszem ez az, ami számít, ami nem hagyta, hogy
összetörjön bármiféle negatív esemény súlya alatt.
Tehát külön-külön is érdekes megfigyelni, hogyan alakult
főszereplőink személyisége, azonban újabb érdekes topikot nyit életük nem
mindennapi találkozása, ezzel ugyanis új szinten kezdhetünk foglalkozni a
szülőség kérdéskörével. Fordulatos és nemspoilerezemel körülmények hozzák úgy,
hogy Lucy váljon Graham elsőszámú segítőjévé, mikor magára marad koraszülött
gyerekével, s szegényem azt sem tudja, hogy fogja meg, hogy ne törje össze.
Emiatt úgyis örvendezek még eleget, úgyhogy egyelőre visszafognám… valahogy. A
lényeg az, hogy párosunk lényegében együtt vág neki felnevelni a kiskölyköt –
természetesen szem előtt tartva, hogy nincsenek együtt, és Lucy nem a kis Talon
anyja, mégis, minden különbözőségük ellenére elkezd működni köztük az összhang.
Minden erejüket bedobják, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a jó szülők
fogalmából, igyekeznek a tökéletes biztonságot és szeretetet nyújtani a babának
– közben azonban észrevétlenül kinyílnak egymás felé is, amiből egyre
gyakrabban kéretlen tanácsok lesznek, azokból szócsaták, majd végül kelletlen
egyetértések. Egymás támogatása és a közös cél így hozta apró lépésekkel
haladva egyre közelebb egymáshoz Lucy-t és Grahamet: s bár a vége felé néha úgy
éreztem, túl nagy ugrásokat teszünk, összességében még így is reális ütemben
bontakozott ki a szerelmi szál, amiért nagy respect.
És végül jöjjön a neheze… mármint, csak egy fél mondat
erejéig, mert akad a könyvnek egy szála, ami oly mértékű indulatokat kelt
bennem, hogy ha módomban állna, megrángatnék egy-egy karaktert, de úgy
istenesen. Jól beharangoztam, hogy történetünk középpontjában a családi
kapcsolatok állnak: igazából fontos szereppel egy testvérpár, bár talán okosabb
úgy mondanom, három nővér bír. Lucy,
Mari és Lyric – és én tényleg, nem akarok belefolyni a kapcsolatuk
természetébe, mert egész egyszerűen dühít, amikor pedig nem, akkor végtelenül
szomorúvá tesz. Nekem legalábbis megadatott az a szerencse, hogy nagyon jó
kapcsolatom van mind a nővéremmel, mind a húgommal, és minden alkalommal megüt
kissé, mikor azt látom, mások között kihagy ez az összetartás: márpedig Lyric
nem csupán „nem jön ki jól” a húgaival, őt egyenesen gyűlölet fűti, ezt pedig
éppen annyira nem tudtam hova tenni értelmes
magyarázat híján, mint Mari köpönyegforgatását. Egyszerűen… á, hagyjuk ezt. Az
írónő kiválóan festette le a fennálló feszült szituációkat a testvérek között,
de egyes részei ennek a szálnak elbírtak volna picivel több indoklást.
Összességében azoknak ajánlom a Gravitációt, akik egy érzelemdús, magával ragadó regényt keresnek,
nyitottak a romantikára, de annál mégis jóval többet várnak egy könyvtől; akik
szívesen bocsátkoznak fejtegetésekbe emberi kapcsolatokról, családról,
szülőségről, szeretetről és szerelemről, s még annál is szívesebben olvasnak
ezek összességéről egy pompás, szerethető történet által egybekötve.
Kedvenc
karakterek:
Mennyit árul el, ha azt mondom, Graham a kedvencem, mert jó
apa, továbbá Ollie a másik favorit, mert ő is jó apa? Elég sokat szerintem.
Mint fent már kifejtettem, szerintem a történet központi témája a szülőség, s e
két férfi kitűnő példával szolgál arra, hogyan is kell azt jól csinálni. Ugyan
a személyiségük egymásénak a szöges ellentéte – elvégre Oliver egy élénk,
életvidám, alapvetően optimista karakter, míg Grahamet maga alá temeti valami
borús légkör –, mindkettejük felszíne alatt ott rejtőzik a jóság, csak míg
egyikükből könnyebben szabadul fel, addig másikuk rögös utat jár végig, míg
megtanulja kimutatni.
Kedvenc
részek:
Hadd legyen kiszámítható azzal, hogy Graham tipikus, apukás
pillanatait emelem ki elsősorban – a kengurumódszer, a félelme, hogy elront
valamit, s az igyekvése, eltökéltsége, hogy ne történjen így, meg persze az
összes lelkesedése, mikor a kis Talon valami újat tanult, mind-mind
bizonyították, hogy igenis érző ember, sőt, hogy egyenesen hatalmas szíve van.
A másik kedvencem pedig szintén ő volt, mégpedig Ollie és Mary lányának
esküvőjén, mikor az oltárhoz kísérte a lányt. Apróságnak tűnhet, pedig
hatalmas, és rettentő törődő gesztus volt.
Kedvenc
idézetek:
„Apa bárkiből lehetett. De apuka csak abból, akiben megvolt a bátorság
ahhoz, hogy felvállalja ezt a nem mindig könnyű szerepet.”
***
„A magány a legnagyobb
hazudozó, Lucille – mondta Graham, miközben leült az ágya végébe. – Mérgező, és
a legtöbbször halálos is. Azzal áltatja az embert, hogy az ördöggel is jobb,
mint egyedül, és ezt valahogy mindenki hajlamos elhinni, mert úgy véli, hogy az
egyedüllét a bukással egyenlő. Hogy azért hagyták el, mert nem elég jó. Így
hát, az esetek túlnyomó többségében, a magányosság mérge átszivárog az ember
szerveibe, és elhiteti vele, hogy a legálságosabb kötelék is a szeretet jele.
Pedig a magányosságból fakadó szeretet csupáncsak színjáték. Én már csak tudom,
hiszen magányos voltam egész életemben.”
***
„ – Nem bánok jól a szavakkal.
Visszafordult és megrázta a fejét.
– Dehogynem. Jól bánsz velük. Talán túlságosan is. Én már csak tudom,
hiszen minden könyvedet elolvastam. Nem a szavakkal nem tudsz bánni, hanem az
emberekkel.”
***
„A feleségem sohasem
kapott tőlem virágot. És csokoládét sem Valentin napon. A plüssállatokat
röhejesnek találtam, így azt sem vettem neki, és fogalmam sem volt, hogy mi a
kedvenc színe. Ő sem tudta, hogy nekem melyik a kedvencem, én ezzel szemben
tudtam, hogy ki a kedvenc politikusa. Ismertem a globális felmelegedéssel
kapcsolatos nézeteit, ahogy ő is tisztában volt azzal, hogy én miként
viszonyulok a valláshoz. És mindketten tudtuk egymásról, hogy mit gondolunk a
gyerekvállalásról. Nem akartunk gyereket. Soha.”
Borító: 5/4.5
Brittainy C. Cherry-re és az Elements sorozatra gondolva
elég sok jelző és gondolat megfordulhat az ember fejében: tehetség, érzelmek,
érzékletesség, mélység… de én azért kiegészíteném a sort egy újabb fontos
tényezővel: a gyönyörű borítókkal. Bár sokáig ágáltam az élőszereplős borítók
ellen, a sorozat valamennyi kötete lélegzetelállítóra sikerült szerintem – a Lebegés modelljének szakállától még
mindig elfog a szemgazmus –, és ez alól a Gravitáció
sem lehet kivétel. Hozzáteszem persze, hogy hosszas, közeli bámulás után
megállapítottam, hogy ezek a felfújt izomkötegek nem igazán jönnek be, de talán
én szemlélődtem túl behatóan, s ez rontotta a hatást: mindenesetre akár van
Graham bicepszének is bicepsze – mint azt Lucy megállapította –, így is, úgy is
egy kifejezetten kellemes küllemű könyvről beszélünk.
Pontozás:
5/4.5
Azt mondod, hogy egy újabb könnytenger new adult könyv, a
már amúgy is túltelített romantikus regények piacán? Két megtört lélek
találkozása és elkerülhetetlen szenvedése a végső csillagfényes és
szikraröpködős egymásra találásig? Nos… én meg azt mondom, hogy egy jól
irányzott gyomorszájon vágás, ami azt üzeni, ideje félretenni a félmeztelen
pasis borítók és hatásvadász fülszövegek által generált előítéleteinket. A Gravitáció igazából sokkal többet rejt,
mint azt elsőre gondolnánk: már az első oldalakon a szív legmélyéről indul, s
olyan lelki jelenségeket és folyamatokat ábrázol, melyeknek végül csak elenyésző
része szól a szerelemről. Brittainy C. Cherry ezúttal családi kapcsolatok,
valamint a szülőség témakörét boncolgatja, s több különféle példán át
szemlélteti, mekkora hatása van az egyén természetére, érzelmi életére és
gondolkodásmódjára a környezet, amelyben felnőtt, a benyomások, melyek
fiatalként érték. Mindezt érzékletesen, sokszor bizony szívszorítóan teszi – s
szinte csak afféle ráadásként koronázza meg egy gyönyörű, őszinte, és reálisan,
lépésről lépésre haladó szerelmi szállal. Ezek után egy-egy apró hiba ide vagy
oda… Graham, Lucy, Oliver és Talon akkor is maradandóan belopták magukat a
szívembe – és szerintem még sokakkal teszik majd ugyanezt.
Ha érdekel a
könyv, rendeld meg ITT!
Blogturné +
nyereményjáték
A blogturné állomásain található betűhalmazok elemeit helyes
sorrendbe rendezve az Az vagy nekem sorozat részeinek egy-egy főszereplője
nevét olvashatjátok össze. A rafflecopter megfelelő sorába pedig azt kell
beírnotok, hogy az adott karakter hányadik kötetben szerepelt.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban
javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre,
ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre
postáz.)
AAGHMR ACEHILM ELLRSSU
Állomáslista:
02.23. – Angelika blogja
02.24. – Hagyjatok! Olvasok!
02.25. – Never Let Me
Go
02.26. – Dreamworld
02.27. – Deszy
könyvajánlója
02.28. – CBooks
03.01. – Zakkant
olvas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése