Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

Brittainy C. Cherry - Gravitáció | Blogturné és nyereményjáték

by - 12:01


„A nő, aki mindent érzett, szinte egybeolvadt azzal a férfival, aki nem érzett semmit.”

Eredeti cím: The Gravity of Us
Sorozat: Elements – Az vagy nekem 4.
Oldalszám: 380
Megjelenés: 2019
Kiadó: Libri Insomnia
Ár: 3599 –

Engem az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei. Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció.
Lucy és Graham szívbemarkoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a nyelven, amit a legjobban értenek.

A tavalyi évem első olvasmánya volt Brittainy C. Cherry sorozatának nyitókötete, a Lebegés – s bár az emlékeim azóta nyilvánvalóan folyamatosan megkoptak, a pozitív benyomások attól még éltek bennem, s olykor kopogtattak egyet-egyet az agyamban, hogy talán ideje lenne levenni a polcról a következő kötetet. Hogy utána mi jött, tudjátok: nem voltam abban az állapotban, mikor túl sok kedvem lett volna a romantikához, úgyhogy a folytatás kérdését a lehető legvirágosabban kezeltem: magyarán halogattam. Mígnem megjelent a molyos hírfolyamomban a negyedik rész, az pedig megingatott eddigi nyugalmamban – a lehető legjobb értelemben szerencsére, ugyanis egy ideje már szokatlan módon elkapott az izgalom, hogy ezt el kell olvassam. Meggyőző fülszöveg? Felcsigázó értékelések? Naah… az indok ismeretlen, leginkább a „mert csak” sémát húzhatom rá, de már nem is érdekel – mondhatni a végeredmény az, ami számít. Az pedig több, mint jó.

Persze általános lelkesedésem mellett lappangott bennem némi szkepticizmus, elvégre way too much kidolgozott izom a borítón, a modell népszerű példát követve elhagyta az ingét, a fülszöveg némileg csöpög, meg amúgy is minden new adult regény arról szól, hogy mindenki szenved a sötét titkaitól és terheitől, melyektől csak az igaz szerelem szabadíthatja meg. A hozzáállásom tehát még mindig kiváló. Rossz szemmel nézve közelítettem, mégis elemi erővel vonzott a történet – aztán megtörtént a csoda az első fejezettel ismerkedve. Majd minden oldallal és újabb fejezettel egyre inkább kibontakozott előttem a teljes térképe annak, miként kerülte meg az írónő minden előítéletemet. Ugyanis amit a kezemben tartottam, elég messze állt a legtöbb romantikus könyvtől, amit olvastam.

Mi több, úgy érzem a Gravitáció nem is igazán megtört lelkek egymásra találásáról szólt, és sokkal több volt egyszerű szerelmi történetnél. Természetesen kibontakozott a regény folyamán egy olyan oldala is az eseményeknek, a hangsúly azonban sokkal inkább a családon volt ezúttal. Annak a bemutatásán, mennyit számít, milyen szülő az ember, hogy mennyi életet változtat meg általa és mit örökít tovább a jövő nemzedékének. Az írónő ezúttal nem csupán arra fókuszált, merre tartanak a szereplői: megpróbálta érzékletesen lefesteni, honnan jöttek, ugyanis semmi sem befolyásolja annyira egy egyén személyiségét, mint hogy milyen családban, milyen emberek között töltötte életének legsérülékenyebb időszakát. Ez amúgy is tény, de főszereplőink ezt kiváltképp jól prezentálják.

Adott a kissé kiégett író, Graham – az ő szálának a kezdete bennem egy az egyben felidézte a BBC Patrick Melrose c. sorozatának első jelenetét, hogy miért is, azt az alábbi idézet elárulja:

„ – Megtennél nekem egy apró szívességet? […] Megpróbálnál szomorúnak látszani a temetésen? Az emberek a szájukra vesznek, ha mosolyogni látnak. […] És most mondd szépen utánam: az apámat sokan szerették, és mindenkinek hiányozni fog.
– Az apám egy faszfej volt, és nem fog hiányozni senkinek.”

Innentől már járhat az agyunk, vajon milyen gyermekkor állhat a férfi mögött, amiben az apaszerep ilyen negatív értelemben volt meghatározó – s ami után az apja halálhíre ilyen pozitív fordulatot jelent az életében. Az írónő apránként adagolja be a lényegretörőbb információkat, közben pedig a férfi gondolkodásmódjának és érzelemvilágának, viselkedésének bemutatásával érzékelteti annak a múltnak a hatását, mit ekkor még homály fed. Graham mélyről indul, erős indulatok fűtik, s ő ezeket nem tudja máshogy kezelni, minthogy magába zárkózik – de így válik annál csodálatosabbá, ahogy lassan végigkövethetjük karakterfejlődését, megnyílását a világ felé, még ha éppen csak annyira nyitotta is ki a lelkét, hogy egy apró fénysugár betaláljon.

Másik főszereplőnk, Lucy – vagyis Lucille – éppen Graham szöges ellentéte, de hát ez szinte elvárható. Nagyon mennek ezek az „ellentétek vonzzák egymást” sztorik, noha a valóságban ez jóval nehezebb terep – mármint, nehezen látom lelki szemeim előtt, hogy egy Grahamhez hasonló személyiség az érzelmi túlcsordulásaimat pozitívumként fogja fel, s ne teherként, de ki beszél most erről. Én, nyilván én térek el a tárgytól előszeretettel bármikor. Lényeg a lényeg, ha Graham keménységét, komorságát, pesszimizmusát, elzárkózását ellensúlyozván megjelenik a színen Lucy a kirobbanóan pozitív és érzelemdús személyiségével, felteszem káprázni kezd mindenki szeme a kontraszttól. Színes ruhák, színes gondolkodás, színes érzelmi paletta: Lucy az a lány, aki a legőszintébben nevet, s a legkeservesebb könnyeket sírja; az, aki virágokat tűz a hajába, meghatódik egy daltól, idegesítően sok kérdést tesz fel, de mindig ott van, mikor a segítségére van szükség, akkor is, ha az a bizonyos valaki túl büszke ahhoz, hogy ténylegesen szívességet kérjen tőle. Mindenki rémálma és egyben legnagyobb kedvence, mert ugyan túlpörög, a szíve tele szeretettel és gondoskodással.


Ennek némileg ellentmond, hogy mögötte is nehéz évek állnak, édesanyját elvesztette, éveken át a rákkal és válásával küzdő nővérét ápolta, míg másik testvére sorsukra hagyta őket, mintha nem is lenne köztük semmiféle családi kötelék. Ám Lucy gyerekkorából igenis pozitív értékeket hozott magával, a kitartást és szabadságot, a maktubot és a szeretetet… és azt hiszem ez az, ami számít, ami nem hagyta, hogy összetörjön bármiféle negatív esemény súlya alatt.

Tehát külön-külön is érdekes megfigyelni, hogyan alakult főszereplőink személyisége, azonban újabb érdekes topikot nyit életük nem mindennapi találkozása, ezzel ugyanis új szinten kezdhetünk foglalkozni a szülőség kérdéskörével. Fordulatos és nemspoilerezemel körülmények hozzák úgy, hogy Lucy váljon Graham elsőszámú segítőjévé, mikor magára marad koraszülött gyerekével, s szegényem azt sem tudja, hogy fogja meg, hogy ne törje össze. Emiatt úgyis örvendezek még eleget, úgyhogy egyelőre visszafognám… valahogy. A lényeg az, hogy párosunk lényegében együtt vág neki felnevelni a kiskölyköt – természetesen szem előtt tartva, hogy nincsenek együtt, és Lucy nem a kis Talon anyja, mégis, minden különbözőségük ellenére elkezd működni köztük az összhang. Minden erejüket bedobják, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a jó szülők fogalmából, igyekeznek a tökéletes biztonságot és szeretetet nyújtani a babának – közben azonban észrevétlenül kinyílnak egymás felé is, amiből egyre gyakrabban kéretlen tanácsok lesznek, azokból szócsaták, majd végül kelletlen egyetértések. Egymás támogatása és a közös cél így hozta apró lépésekkel haladva egyre közelebb egymáshoz Lucy-t és Grahamet: s bár a vége felé néha úgy éreztem, túl nagy ugrásokat teszünk, összességében még így is reális ütemben bontakozott ki a szerelmi szál, amiért nagy respect.

És végül jöjjön a neheze… mármint, csak egy fél mondat erejéig, mert akad a könyvnek egy szála, ami oly mértékű indulatokat kelt bennem, hogy ha módomban állna, megrángatnék egy-egy karaktert, de úgy istenesen. Jól beharangoztam, hogy történetünk középpontjában a családi kapcsolatok állnak: igazából fontos szereppel egy testvérpár, bár talán okosabb úgy mondanom, három nővér bír. Lucy, Mari és Lyric – és én tényleg, nem akarok belefolyni a kapcsolatuk természetébe, mert egész egyszerűen dühít, amikor pedig nem, akkor végtelenül szomorúvá tesz. Nekem legalábbis megadatott az a szerencse, hogy nagyon jó kapcsolatom van mind a nővéremmel, mind a húgommal, és minden alkalommal megüt kissé, mikor azt látom, mások között kihagy ez az összetartás: márpedig Lyric nem csupán „nem jön ki jól” a húgaival, őt egyenesen gyűlölet fűti, ezt pedig éppen annyira nem tudtam hova tenni értelmes magyarázat híján, mint Mari köpönyegforgatását. Egyszerűen… á, hagyjuk ezt. Az írónő kiválóan festette le a fennálló feszült szituációkat a testvérek között, de egyes részei ennek a szálnak elbírtak volna picivel több indoklást.


Összességében azoknak ajánlom a Gravitációt, akik egy érzelemdús, magával ragadó regényt keresnek, nyitottak a romantikára, de annál mégis jóval többet várnak egy könyvtől; akik szívesen bocsátkoznak fejtegetésekbe emberi kapcsolatokról, családról, szülőségről, szeretetről és szerelemről, s még annál is szívesebben olvasnak ezek összességéről egy pompás, szerethető történet által egybekötve.

Kedvenc karakterek:

Mennyit árul el, ha azt mondom, Graham a kedvencem, mert jó apa, továbbá Ollie a másik favorit, mert ő is jó apa? Elég sokat szerintem. Mint fent már kifejtettem, szerintem a történet központi témája a szülőség, s e két férfi kitűnő példával szolgál arra, hogyan is kell azt jól csinálni. Ugyan a személyiségük egymásénak a szöges ellentéte – elvégre Oliver egy élénk, életvidám, alapvetően optimista karakter, míg Grahamet maga alá temeti valami borús légkör –, mindkettejük felszíne alatt ott rejtőzik a jóság, csak míg egyikükből könnyebben szabadul fel, addig másikuk rögös utat jár végig, míg megtanulja kimutatni.

Kedvenc részek:

Hadd legyen kiszámítható azzal, hogy Graham tipikus, apukás pillanatait emelem ki elsősorban – a kengurumódszer, a félelme, hogy elront valamit, s az igyekvése, eltökéltsége, hogy ne történjen így, meg persze az összes lelkesedése, mikor a kis Talon valami újat tanult, mind-mind bizonyították, hogy igenis érző ember, sőt, hogy egyenesen hatalmas szíve van. A másik kedvencem pedig szintén ő volt, mégpedig Ollie és Mary lányának esküvőjén, mikor az oltárhoz kísérte a lányt. Apróságnak tűnhet, pedig hatalmas, és rettentő törődő gesztus volt.

Kedvenc idézetek:

„Apa bárkiből lehetett. De apuka csak abból, akiben megvolt a bátorság ahhoz, hogy felvállalja ezt a nem mindig könnyű szerepet.”

***

„A magány a legnagyobb hazudozó, Lucille – mondta Graham, miközben leült az ágya végébe. – Mérgező, és a legtöbbször halálos is. Azzal áltatja az embert, hogy az ördöggel is jobb, mint egyedül, és ezt valahogy mindenki hajlamos elhinni, mert úgy véli, hogy az egyedüllét a bukással egyenlő. Hogy azért hagyták el, mert nem elég jó. Így hát, az esetek túlnyomó többségében, a magányosság mérge átszivárog az ember szerveibe, és elhiteti vele, hogy a legálságosabb kötelék is a szeretet jele. Pedig a magányosságból fakadó szeretet csupáncsak színjáték. Én már csak tudom, hiszen magányos voltam egész életemben.”

***

„ – Nem bánok jól a szavakkal.
Visszafordult és megrázta a fejét.
– Dehogynem. Jól bánsz velük. Talán túlságosan is. Én már csak tudom, hiszen minden könyvedet elolvastam. Nem a szavakkal nem tudsz bánni, hanem az emberekkel.”

***

„A feleségem sohasem kapott tőlem virágot. És csokoládét sem Valentin napon. A plüssállatokat röhejesnek találtam, így azt sem vettem neki, és fogalmam sem volt, hogy mi a kedvenc színe. Ő sem tudta, hogy nekem melyik a kedvencem, én ezzel szemben tudtam, hogy ki a kedvenc politikusa. Ismertem a globális felmelegedéssel kapcsolatos nézeteit, ahogy ő is tisztában volt azzal, hogy én miként viszonyulok a valláshoz. És mindketten tudtuk egymásról, hogy mit gondolunk a gyerekvállalásról. Nem akartunk gyereket. Soha.”

Borító: 5/4.5

Brittainy C. Cherry-re és az Elements sorozatra gondolva elég sok jelző és gondolat megfordulhat az ember fejében: tehetség, érzelmek, érzékletesség, mélység… de én azért kiegészíteném a sort egy újabb fontos tényezővel: a gyönyörű borítókkal. Bár sokáig ágáltam az élőszereplős borítók ellen, a sorozat valamennyi kötete lélegzetelállítóra sikerült szerintem – a Lebegés modelljének szakállától még mindig elfog a szemgazmus –, és ez alól a Gravitáció sem lehet kivétel. Hozzáteszem persze, hogy hosszas, közeli bámulás után megállapítottam, hogy ezek a felfújt izomkötegek nem igazán jönnek be, de talán én szemlélődtem túl behatóan, s ez rontotta a hatást: mindenesetre akár van Graham bicepszének is bicepsze – mint azt Lucy megállapította –, így is, úgy is egy kifejezetten kellemes küllemű könyvről beszélünk.

Pontozás: 5/4.5


Azt mondod, hogy egy újabb könnytenger new adult könyv, a már amúgy is túltelített romantikus regények piacán? Két megtört lélek találkozása és elkerülhetetlen szenvedése a végső csillagfényes és szikraröpködős egymásra találásig? Nos… én meg azt mondom, hogy egy jól irányzott gyomorszájon vágás, ami azt üzeni, ideje félretenni a félmeztelen pasis borítók és hatásvadász fülszövegek által generált előítéleteinket. A Gravitáció igazából sokkal többet rejt, mint azt elsőre gondolnánk: már az első oldalakon a szív legmélyéről indul, s olyan lelki jelenségeket és folyamatokat ábrázol, melyeknek végül csak elenyésző része szól a szerelemről. Brittainy C. Cherry ezúttal családi kapcsolatok, valamint a szülőség témakörét boncolgatja, s több különféle példán át szemlélteti, mekkora hatása van az egyén természetére, érzelmi életére és gondolkodásmódjára a környezet, amelyben felnőtt, a benyomások, melyek fiatalként érték. Mindezt érzékletesen, sokszor bizony szívszorítóan teszi – s szinte csak afféle ráadásként koronázza meg egy gyönyörű, őszinte, és reálisan, lépésről lépésre haladó szerelmi szállal. Ezek után egy-egy apró hiba ide vagy oda… Graham, Lucy, Oliver és Talon akkor is maradandóan belopták magukat a szívembe – és szerintem még sokakkal teszik majd ugyanezt.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Blogturné + nyereményjáték


A blogturné állomásain található betűhalmazok elemeit helyes sorrendbe rendezve az Az vagy nekem sorozat részeinek egy-egy főszereplője nevét olvashatjátok össze. A rafflecopter megfelelő sorába pedig azt kell beírnotok, hogy az adott karakter hányadik kötetben szerepelt.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

AAGHMR ACEHILM ELLRSSU

Állomáslista:


02.23. – Angelika blogja
02.25. – Never Let Me Go
02.26. – Dreamworld
02.27. – Deszy könyvajánlója
02.28. – CBooks
03.01. – Zakkant olvas

You May Also Like

0 megjegyzés