Bevallom, még híre-hamva sem volt Kitti új könyvének, mikor képzeletben már kívánságlistáztam is: tavaly, még A sokszívű által ismerkedtem meg a munkásságával, és ott jól az eszembe véstem, hogy olyan írónőről beszélünk, akire továbbra is megéri majd odafigyelnem. Most azonban, betonkemény 300 oldallal a hátam mögött kiegészíteném a korábbi gondolataim, ugyanis nem csak nekem lenne fontos odafigyelni: A kisemmizett angyalt úgy érzem, nem is lehet elég emberhez eljuttatni.

A történet a szerző korábbi műveihez híven tabukat döntöget, s nem fél kimondani sok olyan dolgot, amiről nem szívesen beszélünk – azonban ezúttal nem csupán kellemetlenségeket tár föl, sokkal inkább letaglóz és megrendít a mondanivalójával. Sötét világba kalauzol – vagy ha pontosabbak akarunk lenni, bemutatja egy igazán sötét oldalát annak a világnak, amelyben élünk. Amely mellett sokan talán nap mint nap elmegyünk, és nem is tudjuk, hogy létezik, hogy olyan méreteket ölt, mint azt a kötet 300 oldala bizonyítja, ami titokban pedig igenis ott lappang a nagyvárosok alvilágában, és nulla-huszonnégyes fenyegetést jelent a fiatal lányok és nők számára.

Amúgy sem ritka gondolat ez, de olvasás közben különösen sokszor felvetődött bennem, hogy mekkora istentelen nagy kicseszés nőként élni ebben a világban – és ezt most igazán nem panaszkodásképpen, inkább csak mint tényt jegyezném meg. Mert mint a történet rámutat, minden mindegy: szegény vagy, vagy gazdag, nagyvárosi vagy vidéki, szép, vagy kevésbé, van, aki vigyázzon rád, vagy magadra vagy utalva… minden mindegy, a nemedet leszámítva. Mert akárki legyél, nőként örökké veszélynek leszel kitéve. A női olvasóim nagy részének szerintem megvan az az érzés, mikor sötétedés után az utcán sétálva nem érzi magát ezer százalékosan biztonságban… ami szomorú, de az a helyzet, hogy szörnyek nem csupán a sötétben vadásznak. Nappali fénynél is akad, aki visszaél a ténnyel, hogy a nők a „gyengébbik nem”. Utálom ezt a kifejezést, de most semmi sem állja meg jobban a helyét.

Ténylegesen rátérve könyvünkre, Kitti ezúttal éppen nemünknek ezen kiszolgáltatottságát ragadta meg, s fájdalmas, húsbavágóan életszerű képet festett az olvasók elé a hazai prostitúcióról. Főszereplőink a 16 éves Panna és Mia – a két lány maximálisan különböző életkörülményekből esett az emberrablás és prostitúció csapdájába: előbbi rosszkor volt rossz helyen, míg az utóbbi a családját akarta segíteni, s tudatos döntést hozott ennek érdekében. Az ő váltott szemszögükön keresztül figyelhetjük meg, hogyan hat a megtapasztalt lélekölés két eltérően gondolkodó, eltérő érzelmi stabilitású érintettre, ugyanakkor különbözőségük a téma széleskörűbb  bemutatása mellett más célt is szolgálhat, elvégre annak bizonyítéka, hogy a leírt szörnyűségek bárkivel megtörténhetnek.

A fejezetenként történő stílus- és hangnemváltások, a pontos leírások, a hangulatkeltés, a megjelenített érzelmek és tények egyaránt Szurovecz Kitti hiteles regény írásához szükséges, és jól elsajátított háttértudását, eredményes kutatómunkáját dicsérik. Miután még tabuk között is kiváltképp kényes témáról beszélünk, az írónőnek értelemszerűen nehéz lehetett ajtókat nyitni a szükséges információk megszerzésére, így nagy kitartással járhatott utána a leírtaknak – mi azonban csak az eredményt látjuk, onnan pedig csupán annyira következtethetünk vissza, hogy igenis jól végezte a munkáját. A kisemmizett angyal ugyanis érzékletes – olykor talán az átlagember lelkületének túlságosan is érzékletes – képet festett minden nehézségről, amit átélhetnek ezek a nehéz helyzetű lányok.

Mert végül is messze több van a történetben a prostitúciónál – bár ez már önmagában is bőven elég témát adhatna egy igazi gyomorszájon vágós regényhez. Panna elrablása, s a fogságban élő Mia megismerése csupán egy kiindulópont, ahol különböző szálak összefutnak vagy épp szerteágaznak. Panna példáján keresztül megfigyelhetjük egy család szétesését, s ennek a gyerekekre gyakorolt hatását, míg a szegénysorból érkezett Mia helyzete is komoly gondolkodásra ad okot, például a Stockholm-szindrómáról, vagy a szegénységről. A kötet emellett betekintést nyújt az állami gondozásban lévő fiatalok helyzetébe is, mégpedig elég szélsőséges eseteken keresztül… amit bevallom, nehezen bírt a gyomrom. Sok megrázó dolgot olvastam, ez a könyv pedig aztán úgy szórja elénk a szörnyűségeket, mint a cukorkát, erőszak, fogság, prostitúcióra kényszerítés, emberrablás… de számomra a legmegrázóbb élményt a nevelőotthonban játszódó jelenetek okozták. Ebbe nem is másznék bele bővebben – a szívem mélyén úgy érzem, aki nekivág a könyvnek, jobb lenne erre felkészülnie, ugyanakkor tartózkodnék a spoilerektől is. Aki odaér, majd meglátja és megérti, miről is beszélek.

A történet állandó hullámzásban a zajlik: fordulatok és nyugvópontok váltják egymást, méghozzá kiszámíthatatlan módon. Bevallom, azon túl, amit a fülszövegből megtudhattunk, nemigen gyanítottam bármit is a következő történésekből. Agyaltam, ötleteltem és kombináltam megállás nélkül, de sosem tudtam egyszerre lépni Kittivel, képtelenségnek tűnt előre megjósolni, mit lép legközelebb, milyen helyzetekbe kényszeríti a karaktereit – s azt is, hogy azok hogyan reagálnak majd rá.

Mint azt már több ízben is említettem, főszereplőink nem is különbözhetnének egymástól jobban, s így ugyanarra a helyzetre kétféle módon reagáló személyiségtípust ábrázolnak. Mia egy nyírségi faluból származó szegény cigánylány, fogvatartóihoz pedig úgy-ahogy önszántából szegődött, miután nem sok más kiutat látott az éhezésből. Döntésével egyaránt segített a családján és önmagán, így a dologba belenyugodva, viszonylag békésen viselte a helyzetét. Nappal mintegy burkában a tudatlanságnak, teljesen kizárva fejben mindent, ami az éjszaka leple alatt történik – ilyenkor bezártságától eltekintve szinte átlagos életet élt, főzött, olvasott, takarított… még álmodozni is jutott ideje. Ellenben problémát jeleztek különös helyzetéhez fűződő érzelmei: a falusi szegénységhez képest még a prostituált fogolyként töltött napokat is kiváltságként élte meg, a budapesti emeleti lakásban töltött idő pedig egyre betegesebbé, torzabbá formálta az emberekkel való viszonyát, átértékelte benne a szeretet s a törődés fogalmát, így kezdhetett egyre gyengédebb érzelmeket táplálni futtatója, Burek iránt.

Panka vele szemben luxusból érkezett, és annak megfelelően is viselkedett – pontosabban egy elkényeztetett nagyvárosi kis libaként. Olyan lányként, aki megszokta, hogy az élete tökéletes, ezért az első adandó nehézség alkalmával beüt nála a tragédia, nem beszél a szüleivel, egyszerűen csak lelép az aktuális pasijához – ami mint utólag kiderül, majdhogynem végzetes döntésnek bizonyul… Ugyanakkor a lány heves természete amellett, hogy eleinte kifejezetten antipatikus karakterré teszi őt, végül meg is menti azt hiszem. Mivel ő szerető, támogató környezetből érkezett, így sokkal indulatosabban reagálja le a vele történt embertelenségeket, s Miánál jóval nagyobb lendülettel áll neki megtervezni a szökését.

Fogság, menekülés, tervek, kelepcék… a történet végén azonban meglátszik az a bizonyos fény az alagút végén: a sok szörnyűséget, amit szereplőinkkel együtt elszenvedtünk ez alatt a 300 oldal alatt, egy percig felülírja az a reményteliség, ami az epilógusból sugárzik, ez pedig kellemes utóérzést hagy az emberben, miután letette a könyvet.

Összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem könnyű olvasmányról beszélünk, mégis úgy érzem, megéri kézbevenni, forgatni, belemerülni, és gondolkodni róla. Kitti stílusa még mindig kiforrott, ugyanakkor rugalmas arra nézve, hogy a körülmények éppen mit kívánnak tőle – így tudta például jól előadni Panka fiatalos, szlenges nyelvhasználatát és Mia nyírségi tájszólását is –, a történetvezetése izgalmas, váratlan, a témaválasztás pedig… azt hiszem nem túlzok azzal, hogy elsőosztályú. Bár az írónő Könyvmolyképzős könyveit egyáltalán nem ismerem, az Athenaeumos korszakát már figyelemmel követem egy ideje, és imádom a különleges témákat, amelyeket a középpontba emel – elvégre a borderline, a poliamoria, a prostitúció mind olyan témakörök, amelyekkel nem vagyunk kellően tisztában, mégpedig azért, mert nem divat róluk beszélni. Mindent egybevéve tehát Szurovecz Kitti tabukat döntöget – és kiválóan teszi, ráadásul. Öröm volt ismét tőle olvasni, s titeket is csak erre tudlak buzdítani.

Kedvenc karakterek:

Úgy állnak a dolgok, hogy főszereplőinket leszámítva nagyrészt csak negatív karakterek tűntek fel a történet során, ami elég szomorú – de részemről az is eléggé az, hogy még Mia és Panka sem lettek a kedvenceim. Ez nem minősítené sem őket, sem a könyvet, egyszerűen csak nem kerültek hozzám elég közel, minden bennük rejlő szépség ellenére sem. Panka apukáját viszont a regény vége felé komolyan sikerült megkedvelnem – tudjátok, hogy gyengéim a jó apafigurák.

Kedvenc részek:

Nehéz kedvenc részről beszélni, mikor egyszer ilyen kemény témáról beszélünk… talán az egyetlen elfogadható, és részemről is a legigazabb választás az epilógus. Mert tudjuk, nyilván mind tudjuk, hogy a prostitúcióba kényszerült lányok ritkán találják meg a happy endjüket, de ez úgy kellett Mia és Panka történetének a végére, mint egy korty levegő a tüdőnek. Hogy az olvasóban hagyjon némi reményt. Tetszett a végkifejlet, hogy a lányok élete merre haladt tovább, hogyan küzdöttek meg a múlttal, s fordították jóra azt, ami márpedig csak átok lehet.

Kedvenc idézetek:

***

„Nehéz olyan problémát megoldani, amelyek a létezését sem ismerjük el.”

***

„Lenémítom a telefonom, kiülök a teraszra és olvasni kezdem a tananyagot. Eszembe jut, hogy az elrablásom délutánján is éppen történelmet tanultam. Ebből elég! Nem félhetek, nem köthetek össze az életben mindent azzal, ami velem korábban történt. Akkor soha többé nem viselhetem lófarokban a hajam, csak mert aznap is fel volt kötve? Vagy soha többé nem leszek szerelmes, csak mert ezek után minden fiú gyanúsnak és veszélyesnek tűnik majd?”

***

„A szabad akarat a középosztály és a felső tízezer kiváltsága. Az alatt nem lehet ilyesmiről beszélni…”

Borító: 5/4

A koncepció szerelem volt első látásra – elkapott a borító ezzel a harmonikus, mégis borongós érzést keltő képpel, azzal, ahogy a tócsában ázó gyönyörű kis virágfülbevaló párhuzamba állítható a történet valódi kisemmizett angyalával, aki a tiszta lelke ellenére a legmocskosabb alvilágba kényszerült. Minden csodaszép… mégis, egyvalami szúrta a szemem, nem azért, mert csúnya, talán inkább azért, mert különös, s az én szememben kevésbé odaillő: ez pedig a betűstílus. Kicsit olyan, mint egy hatéves krétavonásai – nem mondom, hogy nincs meg a bája, de kevéssé tudom összeegyeztetni a témával.

Pontozás: 5/5

Szurovecz Kitti elsöprő egy jelenség: A kisemmizett angyalt valamiféle bombaként dobta be a magyar könyvpiacra, mintegy jelzésül és emlékeztetőül mindannyiunk számára, hogy igenis érdemes figyelemmel kísérnünk a munkásságát. Már meg sem lepődtem azon az alaposságon és hitelességen, amellyel az ezúttal választott témáját – a kiskorúk prostitúcióját – kezelte, ellenben így is teljesen lenyűgözött és magával ragadott, s a természeténél fogva nyilván kellően le is sújtott. Az írónő sötét világot tár elénk, Pest egy olyan oldalát, amelyet ugyan nem látunk minden nap, ennek ellenére létezik – s közvetlen veszélyeinek bárki áldozatául eshet, mint azt főszereplő párosunk bizonyítja. Akár szegény, akár gazdag. Akár vidéki faluban, akár a főváros elit negyedében él. Akár szerető család várja otthon, akár teljes káosz. Könyvünk során mindkettőre láthatunk példát, végigkövethetjük e két homlokegyenest eltérő hátterű fiatal lány, Panna és Mia történetét a kényszerű prostitúció, a nyomor és erőszak világában, egészen addig, míg az így generált sötétségből a szerencsének hála kiléphetnek a fényre. A kisemmizett angyal ütős, tabukat döntögető témájával, összetett karaktereivel, hitelességével és stílusával levett a lábamról – és érzem, hogy még sok olvasót le fog a jövőben is.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Blogturné és nyereményjáték