Tisza Kata - Pesti kínálat


„Mennyire megfoghatatlan az az egy pillanat, amikor már nem játszunk, hanem élünk?”

Eredeti cím: Pesti kínálat
Oldalszám: 164
Megjelenés: 2005
Kiadó: Inter-Active Team
Ár: 2500 –

Nincs ​mese. Ez Tisza Kata. Az élet. Korrajz humorral, iróniával, zavarba ejtő őszinteséggel. A férfi-nő kapcsolat féltő, kínzó, érzéki árnyalatai. Az írásokat nem a forma diktálta, hanem az érzékenység. A szerző egyedi stílusában. Novellák, helyzetképek, mozaikok gyűjteménye a kötet. Néha hiányzik az utolsó mondat, mely megszületik majd az olvasóban. (A kiadó)

„Tisza áradó, sodró lendületű, vad és kiszámíthatatlan. Lehetetlen gátak közé szorítani; néha bájosan locsog, de van, amikor dühödten zúg. Izgalmas, és ahol sekélynek tűnik, még ott is hihetetlenül mély. Néhol lágyan ölel és simogat, időnként viszont örvénylő és veszélyes: ha nem vigyázunk, pillanatok alatt magával ragad és beszippant…” Bus István újságíró, Nők lapja.

160 kemény oldal, és valami megmagyarázhatatlan kettősség: bosszankodás olvasás közben, majd sajgó hiányérzet az utolsó sorok után. Arra már rájöttem, hogy sokszor nem egyszerű feladat napirendre térni Tisza Kata gondolatai felett, ám a Pesti kínálatra akkor sem vonatkozhatnak egyértelműen a szerző újabb műveinek „szabályai”. A Pesti kínálat valami kezdete. Egy tesztkör, egy túra, egy kötetnyi szárnybontogatás, valami egyszerre amatőr és zseniális, szögegyenes és mély, és összességében minden, amitől elzárkóznánk, mégis elgondolkodunk rajta nagy titokban.

A Pesti kínálat nyers és kíméletlen. Talán éppen ezért olyan megosztó. Könnyű megrázkódni egyes sorok után, talán sokak inkább becsukják, és megmondják, hogy őszintén, ők nem azért nyitottak ki egy novelláskötetet, hogy az így pofonvágja őket. Mert itt nincs semmi finomkodás, Tisza Katát valószínűleg a legkevésbé sem hatotta meg a gondolat, hogy mégis mi van akkor, ha a világ nem akarja mindezt hallani, ha az emberiségnek nem erőssége megbirkózni az élet csúfabbik oldalával, a kimondatlanul Pest tömegében lappangó csalódással, kiábrándultsággal, önzéssel, magánnyal… és egyáltalán. Kevesen viselik jól a tökéletlenséget. Kevesen mernek szembenézni azzal, mennyire torz társadalomban élünk. Talán fáj is egy kissé… de ez a rövid kötet azt mondja, hadd fájjon. Nem kevés kíméletlenséggel jár, ha az ember maximális őszinteségre törekszik.

Persze ez így egy erősen sarkított hozzáállás, a Pesti kínálat nem a Biblia, nem akarja egy az egyben megmondani a tutit, ahogy azt sem állíthatjuk, hogy lefedné az egész főváros, vagy akár az ország embertengerét. Inkább pillanatképeket ad, a pesti mindennapokból kiragadott egyszerű mozzanatokat, a felszínes semmiségektől kezdve a lélek mélységeiig hatolva sok apró darabkát, amelyek összeillesztve csupán annyit mondanak, hogy valami nincs rendben.

Őszintén elárulom, mind olvasás előtt, mind alatta majd utána elég sok időt töltöttem azzal, hogy különböző értékelések, kritikák között böngésztem, ezek alapján pedig levonhattam a konklúziót, miszerint a többség legfőbb problémája a központi szálat adó és teljes prózafüzért összekötő általánosítás. Pontosabban az, mit mindenki előszeretettel annak vél. „Mert ez a Tisza Kata csak arról ír, hogy mi nők függetlenek vagyunk és belevalók így, a pasik meg mind faszkalapok úgy, és minden pasi kihasználja a nőket, a nők meg csak ártatlan áldozatok…” és akkor hadd ne folytassam a sort.

Azt mondjátok ez a könyv egy általánosítás? Én meg azt mondom, hogy egy kicseszett novelláskötet, az isten szerelmére! Bizony ám, Tisza Kata szélsőséges, kellemetlen, képeket fest le, teszi mindezt gyakran elég egyoldalúan – de nem árt figyelembe venni azt sem, hogy férfiak és nők is elsősorban a saját nemük problémáiban érintettek, azokat viselik jobban a szívükön –, és az igazság az, hogy ilyenek sajnos valóban történnek. A leírtak, a legsablonosabbtól a legabszurdabbig igenis léteznek, megtörténhetnek, talán meg is történtek. Valaki pedig megörökítette őket. Hogy ebből az következik-e, hogy ez az alapvető és általános…? Nos, ki mondott ilyet?


Összességében tehát én nem tudnék belekötni abba, hogy az írónő milyen séma mentén gyűjtötte és rendezte össze az írásait, nem bánt a hang, amin megszólal, az álláspont, amit ezekkel az írásokkal képvisel, még ha nem is mindig értek vele egyet. De – mert mindig van egy de –, ellenben az általam olvasott kettő későbbi kötetével ezúttal az elragadtatásom igencsak váratott magára.

Mert épp amennyire betalált nálam egy-egy sor, vagy novella, a maradék éppen annyira… nem adott semmit. Nem, nem is ez a megfelelő kifejezés rá… mert igenis tele volt a kötet olyan irományokkal, amelyekhez ugyan személyes szálak nem kötöttek, mégis szórakoztatónak, érdekesnek, vagy különlegesnek találtam őket. Ezeken kívül viszont, de olykor még ezekben is úgy éreztem, mint akinek szintre transzparensre Impact 390-es méretben nyomtatott betűkkel tolják a képébe, hogy „ELSŐKÖNYV”.

Az egész könyvben megvolt az a tiszakatás akarat, hogy sokat mondjon, de nem egyszer éreztem azt, mintha inkább a leghétköznapibb dolgokba szeretne többet belemagyarázni, és ezeket így túlírtnak, feleslegesen dramatizáltnak éreztem – akkor meg pláne, ha szembeállítottam őket a valóban ütős írásaival. Így összevetve a kötet fele aranyat ér, a másik fele számomra elhanyagolható... de persze ki tudja, lehet valaki számára éppen ezek az irományok viszik majd a prímet.

Tapasztalataim alapján tehát ajánlanám a könyvet azoknak, akik ismerik már az írónő munkásságát, ugyanakkor ez a kötet a Tisza Katával való ismerkedésnek sem rossz alap. Ajánlom… nos, ezt első sorban talán nőknek, a női szemszög miatt ugyanis könnyebben azonosulhatnak a leírtakkal, a megjelenített problémákkal. Bár a Tisza Kata féle művészet megosztó, én továbbra is amondó vagyok, hogy mindenkinek megér egy próbát: az, hogy célba ér-e egész sokmindentől függ, arra viszont garanciát mernék vállalni, hogy senki le nem tudja úgy tenni a kötetet, hogy legalább egy sornál ne csapna egy nagyot az asztalra, hogy „jó ég, ezt mennyire megmondta!”. Itt, vagy ott de Ennyire egyszerűen. 

Kedvenc idézetek:

„Ha elutasítalak, nem létezel. Te sem s a félelem sem. Mert nem tanítottak meg engem sem szeretni. Szeretetem önzésből fakad. Ha képes lennék rá, nyernék általad. Hitet. S főleg a holnapot. Hozzá az erőt. Szembenézni. A mással. A különlegessel. A hétköznapival. Magammal.”

***

„De egy hit és egy akarat nem elég két embernek.”

***

„Ne haragudj, ha bevallom, hogy nem rossz vagyok, hanem félek.”

***

„A törés csapda. Örök nyom. Örök veszteség. Két ember szakadéka. Amelyet az egyik kiválthatatlanul magával visz. És nem mindig az, aki marad. Van, hogy az viseli tovább, aki megy.”

Borító: 5/1

Nekem ez egy nem. Egy egészen egyszerű, és határozott nem. Tudom, ez még egy más kor volt, máshol tartott a könyvkiadás, Magyarországon gondolom pláne, nem is lehet elvárni tőle egy 2018-as szintű borítótervezést, de ennél úgy érzem kellemesebb lett volna színtiszta feketén, Times New Roman stílusban odavetett címmel is. Hiába letisztult, minimalista, amit általában bírok, számomra mégis diszharmonikus érzést kelt. Hogy ez volt-e a cél vele, vagy sem, azt már nem tudom… annyit viszont elárulhatok, hogy a Pesti kínálatot sem a borítója miatt vettem le a polcról.

Pontozás: 5/4

Immár nem az első könyvemet fogtam kézbe Tisza Katától, újabb kötetei, s azok utóélete pedig foglalkoztatnak annyira, hogy tudjam, az Akik nem sírnak rendesen „síróskönyv”, a Legjobb hely a városban te vagy „válóskönyv” címke alatt is járja az olvasóközönséget. Én erre azt mondanám, hogy a Pesti kínálat pedig méltán lehet a sorban a nagyvárosi szingli nők könyve. Balul sikerült randikról a szerelemmel, zátonyra futott próbálkozásokról, férfi-nő játszmákról, magányról, kimerültségről, mégpedig egy erős és határozott, nyers, olykor ironikus hangon. Kíméletlen őszinteséggel, olykor kiosztva néhány pofont, de aztán gatyába rázva minden lelket, amit kiütött egy-egy sor. Amolyan „ja, szar az élet, de szedd össze magad!” stílusban. Kétségtelenül tükröződik a köteten, hogy az írónő akkoriban még kevesebb tapasztalatot tudhatott a háta mögött, az olykor lefestett jelenetek, s néhol még a stílus is árasztja az elsőkönyves feelinget, de mindezek mögül már előszűrődött az a fény, amit Tisza Kata művészete generál. Kiforratlan, de ígéretes, egyszerre sekély és mély, amatőr és teljesen profi, de a végletek közt hánykolódva is végig sodró lendületű, különleges és stílusos – igazi Tisza Katás! <3

Ha érdekel a könyv, szerezd be ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése