Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

John Green & Maureen Johnson & Lauren Myracle - Hull a hó

by - 7:37


„Oh the weather outside is frightful but the fire is so delightful, and since we’ve no place to go… let it snow, let it snow, let it snow”

Eredeti cím: Let It Snow
Tartalom: 1. Az ünnepi expressz; 2. A pomponisztikus karácsonyi csoda; 3. A malacok védőszentje
Oldalszám: 314
Megjelenés: 2015
Kiadó: GABO
Ár: 2990 –

Akár egy tökéletes karácsonyi ajándék…

A karácsony varázsát az utóbbi idők három bestseller-szerzője – John Green, Maureen Johnson és Lauren Myracle – kelti életre egymáshoz kapcsolódó, kacagtató és elbűvölő történeteiben, amelyek úgy szólnak szerelemről, romantikáról és csókokról, hogy az olvasónak a lélegzete is eláll tőle.


Szerintem az ember ritkán fut bele valamibe, ami ennyire édes – az én osztályrészemül legalábbis az elmúlt időben főleg fájdalommal, erőszakkal, fülledt erotikával, s olykor egymás után pakolt érthetetlen és összefüggéstelen mondatokkal (khm, kötelező) telepakolt könyvek jutottak… ennyi báj sajnos csak elég régen, homályos emlékeim szerint. A karácsony viszont erről kéne, erről kell, hogy szóljon – szeretetről, édes, emlékezetes pillanatokról, csók(ok)ról a fagyöngy alatt, nagy pelyhekben zuhogó hóról, arról, hogy mindenki igyekszik kicsit másokon is segíteni, mielőtt magára gondolna… tehát főleg azokról a dolgokról, amelyek életre keltek ebben a három történetben – még ha ezekben nem is beszélhetünk kimondottan hétköznapi helyzetekről.

Szerintem sokan vágyunk a szívünk végén egy igazán eseménydús karácsonyra – eseménydúsra, túl azon, hogy odaégett a sütemény, a hús pedig egyszerűen összement, míg sült –, miközben persze két kézzel kapaszkodunk a hagyományokba, és jól megszokott, nyugodt ünneplésbe a családunk körében… így viszont mi lenne, ha miután elült kicsit a felfordulás, bekucorodnánk a takaró alá egy tál zserbóval, és gondolatban átruccannánk Gracetownba? Én ezt tettem… és elárulom, minden percet élveztem, míg a kályha melegét felváltotta a hóvihar, a szoba csendjét a vonaton, a Waffle House-ban, a Starbucksban nyüzsgő emberek tompa zaja, a saját életemet pedig a karakterek összetört szívének fájdalma majd boldog egymásratalálásuknak csodája. Egészen üdítő volt, de mindenekelőtt – csak hogy magamat ismételjem – eszméletlenül édes. Édes – ezúttal, és igazából az egész értékelés alatt a szó legpozitívabb értelmében.

Eleinte erősen hajlottam afelé, hogy kissé összeturmixolt sorrendben vegyem a történeteket – bevallom, számomra John Green neve hatalmas húzóerő ott a borítón, így kapásból vele akartam kezdeni… végül mégis a szabályos haladás mellett tettem le a voksom, s bár ettől most, ilyen tálalásban minden bizonnyal kellően unalmas benyomást tehettem, rá kellett jönnöm, hogy jó döntés volt. Tudniillik, van a fülszövegben egy apró, elrejtett kulcskifejezés, ami úgy szól „egymáshoz kapcsolódó történetek”… de nem is én lettem volna, ha ennek szentelek egy csepp figyelmet is, így természetesen leesett állal lestem a második és harmadik sztori olvasása közben, mikor visszaköszöntek nevek, események, helyszínek, majd egyszer csak besétáltak olyan személyek, akikkel már volt dolgom korábban. Szóval… lényegében bizonyítottan figyelmetlen voltam, mégis, szerintem ez belefér, tekintve a boldogsággal és meglepetéssel vegyes ámuldozásomat minden alkalommal, mikor felfigyeltem az összefüggésekre. És most ugorva egy nagyot a bekezdés elejére: ezért javasolt tartani a sorrendet. Így érthetőbb minden visszautalás – így lesz teljes az élmény. Itt még gyorsan megjegyzem, mennyire odáig voltam ezért a kivitelezésért… olyan volt, mint egy sokszálon futó karácsonyi romkom a jobbik fajtából. Egy sztori, főszereplők, mellékszereplők, elejtett félmondatok, aztán a következő történetben már az egyik mellékszereplő háttértörténetét ismerhetjük meg, és értelmet nyer minden, ami addig zagyvaságnak tűnt csupán, és ez így megy tovább, annyi gyöngy fűzhető fel a láncra, amennyit az ember akar. Kedvelem ezt a megoldást.


Montázs Maureen Johnson - Az ünnepi expressz c. történetéhez
A három történet fő motívuma – hol erősebben, hol finomabban – a szakítás és új szerelem megtalálása: azonban, mielőtt bárki az egyhangúság sérelmezésére ragadtatná magát, elárulom, hogy e központi szál ellenére merőben különböző, egyedi, és eltérő hangulatú elbeszéléseket kapunk.

„Mert a jelentős napoktól bepánikolnak. Ünnepek, születésnapok, évfordulók… bűntudatot éreznek, mert nem képesek megosztani ezeket másokkal.”

Az alaptéma egyszerűen csak adja magát egy karácsonyi történetben, elvégre, ahogy az idézet bizonyítja, az ünnepek kritikus pontjai egy kapcsolatnak, ugyanakkor az ekkor uralkodó szeretetteljes légkör újabb románcokat is szülhet – de John Green, Maureen Johnson és Lauren Myracle mindhárman képesek voltak kalandosan, izgalmakkal teli úton járni körül ezt a kissé klisés felállást. A végeredmény egy kötetre való egyedülálló történet: amolyan törpemalacot felkutatós, Starbucksban Twisterezős, Flobie kunyhókért verekedős, beszakadt jegű patakban fürdőzős stílusban, kivétel nélkül közvetlen, barátságos és humoros hangnemben tálalva, bolondos, de minden hibájuk ellenére is szerethető karakterek által megvalósítva.

Az elszórt infómorzsák ellenére persze nem áll szándékomban nagy spoiler-partit csapni… márpedig ha úgy döntenék, kitérek kicsit mindhárom elbeszélésünkre, akaratlanul is ez történne. Inkább hagyom a dolgokat folyni a maguk medrében, s innentől rátok bízom, hogy derítsétek ki, mit rejt ez a csoda. Hátha volt, akit e tőlem szokatlanul rövidke értékelés magával sodort… hát, mondjuk a könyvesboltig. Szerintem jól járnátok vele… de mint mondtam, az én feladatom itt véget ér – akit érdekelnek a részletek, az kénytelen lesz utána járni maga! :D


Montázs John Green - Egy pomponisztikus karácsonyi csoda c. történetéhez
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki vegytiszta kikapcsolódásra vágyik – csupán néhány laza, pihenéssel töltött órára, de a jobbik fajtából. Ajánlom azoknak, akik vevők egy kis édes romantikára, s a bonyodalmak után jól megérdemelt boldog befejezésekre, de talán még azoknak is, akik amúgy nem… hiszen ide annyira kell, hogy az ember szinte várja. Ajánlom fiataloknak, lélekben fiataloknak, és azoknak, akik szeretnék magukat megint fiatalnak érezni; ajánlom szomorúaknak, mert mosolyt csal az arcukra, s ajánlom vidámaknak, mert… mert boldogságból sosem lehet elég. Ajánlom karácsony előtt, alatt és után – de igazából az év bármely napján, mikor valaki szeretné átérezni megint a téli hóviharok, s ünnepeket körüllengő szeretet érzését. Összességében bárkinek és bármikor… kivéve, mikor épp úgy érzed, meg kell váltsd a világot.

Kedvenc karakterek:

Úgy érzem, valamennyi történet által kedvelhető, és valamiképp egyedülálló karaktereket volt szerencsém megismerni, így a döntés koránt sem olyan egyszerű, mint ahogy tűnik. A könyv befejezte után még mindig eléggé a harmadik novella hatása alatt állva elsőként Jebet említeném – már az első történet alatti rövid mellékszereplése alkalmával is volt benne valami fény, amit kiszúrtam, és bár a harmadik részben is főleg visszaemlékezések mesélnek róla, engem akkor is teljesen meggyőzött… bár a közte és Addie közti problémákat ismerve ooh de mennyire jól ismerve tudom, hogy nem kéne így legyen. Halálosak lennénk együtt, és nem jó értelemben, de attól még, messzi szemlélőként igenis bájosnak találtam. Épp ahogy közel került hozzám Stuart is, a maga őszinteségével, aztán Hercegem – aki igen, a megtévesztő név ellenére nőnemű – a fiús külseje és viselkedése mögött rejtőző érző lánnyal.


Montázs Lauren Myracle - A malacok védőszentje c. történetéhez
Kedvenc részek:

Tőlem merőben szokatlan módon ezúttal mindhárom történet végét emelném ki kedvencként: nem csak úgy simán a befejezéseket, sokkal inkább – na, most jön a sokk – magát a három happy endet. Szörnyen rózsaszínek és irreálisan romantikusak voltak, és ezúttal gigantikus méretű karácsonyi csodaként mindenki, akinek kellett, egymásra is talált, de talán még nagyobb csoda az, hogy elmondhatatlanul élveztem ezeket a pillanatokat. Elvégre erről kéne szóljon a karácsony. A boldogságról. 

Kedvenc idézetek:

„Elég szánalmas, ha valaki elszökik, de még nyomorultabb, ha utol is érik.”

***

„Azt fogalmaztam magamban, hogy a sajtos gofri olyan, mintha a szerelembe kóstolnánk bele, épp csak a szerelem megszűnése felett érzett félelmünk hiányzik belőle.”

***

„Rufus Wainwright „Hallelujah”-ja betöltötte a kávézót, s én is vele dúdoltam. Már-már kellemes volt, amolyan „az élet pocsék, de legalább a zene jó” hangulat.”

***

„Azt hiszem az volt a gond, ahogy ezt a szerelmet kimutattuk. Illetve hát Jeb esetében, ahogy nem mutatta ki… legalábbis én így éreztem. Tegan szerint (aki sokat nézi dr. Phil műsorát), Jebbel a szerelemnek nem egyazon nyelvét beszéltük.”

***

„ – Először is, karácsony van, ő meg egyfolytában csak kerül téged. Tudod, kik csinálnak ilyesmit? Olyan személyek, akik épp készülnek szakítani valakivel. És tudod, hogy miért? Mert a jelentős napoktól bepánikolnak. Ünnepek, születésnapok, évfordulók… bűntudatot éreznek, mert nem képesek megosztani ezeket másokkal.
– Noah egyszerűen csak nagyon elfoglalt – tiltakoztam erőtlenül. – Rengeteg a dolga.
– Aha… hát, ha az én barátnőm szüleit tartóztatták volna le karácsonykor, és ezért kénytelen lett volna hóviharban vonatozni… én valószínűleg egész éjjel a markomban szorongatnám a mobilomat. És felvenném. A legelső csengésre. Mindig. Sőt, én hívnám, hogy megtudjam, mi van vele.
Kábult némaság vett erőt rajtam. Igaza volt. Noah-nak pontosan ezt kellett volna tennie.
– Emellett az imént elmesélted neki, hogy belepottyantál egy befagyott patakba, és hogy elakadtál egy vadidegen városban. Erre ő leteszi a telefont? Én biztosan csinálnék valamit. Leutaznék utánad, nem érdekelne, hogy van hó vagy nincs. Talán ostobán hangzik, de ezt tenném. És tanácsolhatnék valamit? Ha Noah mégsem szakítana veled, akkor neked kellene kirúgnod.”

Borító: 5/5

Nézzetek rá… lehet rajta bármit nem imádni? Gyönyörűen ötvözi azt a két dolgot, amit a leginkább értékelek egy borítón: letisztult és mégis rendkívül kifejező – csak úgy árasztja magából a tél és a karácsony hangulatát, mégsem esik túl a karácsonyfa túloldalára ahol minden csupa ízléstelen, színes égősor és csicsás dísz. A hógömb alapból egy aranyos ötlet – én pedig különösen díjazom a kreativitást, amivel a szerzők és cím elhelyezését oldották meg, a végeredmény igazán mutatós és egyedi lett.

Pontozás: 5/5


A Hull a hó a világ összes könyvesboltjának, könyvtárának, otthoni, fénysorokba öltöztetett polcának tipikus az a darabja, amelyre már ránézni is elég, hogy megmelengesse az ember szívét – az igazi karácsonyi csoda viszont akkor kezdődik, mikor végre a kezünkben is fogjuk, kinyitjuk, és elkezdjük az első történetet. Majd a másodikat. Végül az utolsót… és miután befejeztük, csak annyit érzünk, hogy eltölti minket a melegség. Ez a három rövidke elbeszélés ugyanis egyértelműen nem fogja megváltani a világot, de annyi báj és szeretet rejtőzik a lapjai között, ami akarva-akaratlanul hat az olvasójára. A maguk módján egytől-egyig különleges karakterek, a mindennapinak koránt sem nevezhető szituációk s az összetört szívekre gyógyírt kínáló édes karácsonyi románcok felolvasztják a téli mínuszokban és hóviharokban jéggé fagyott szíveket, s ettől lesz ez a trió olyan értékes. Bátran ajánlom mindenkinek, legyen ünnep, egyszerű hétköznap… elvégre a boldogság nem az év egy adott napjától függ.



Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

You May Also Like

0 megjegyzés