„Tudom, hogy még nem telt el sok idő azóta, de a következőkre jutottam: a dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy ─ legalábbis részben ─ értünk.”
Oldalszám: 336
Megjelenés: 2023
Kiadó: 21. Század Kiadó (KULT Könyvek)
Martha Frielt mindenki okosnak és szépnek tartja. Azt mondják neki: zseniális író vagy, és életed minden napján szeret téged egy férfi, Patrick, a férjed. Martha anyja szerint nincs mindenkinek ilyen szerencséje.
Akkor mégis mi a gond? Tizenhét éves korában bomba robbant az agyában, és egyszerre minden megváltozott. Most lassacskán negyvenéves. Nincsenek barátai, gyakorlatilag munkája sincs, és gyakran szomorkodik. És miért dönt úgy Patrick, hogy kilép a házasságból?
Vajon sikerül Marthának helyrebillentenie az életét? Képes lesz rá, hogy mindent elölről kezdjen, és egy boldogabb véget írjon az eddigi történethez?
Bevallom, a stílusom, na meg a hozzá illő barokkos
összetett mondatok írásának képessége kicsit megkopott az elmúlt… mennyi is?
Négy-öt évben? Jesszus. Szerintetek ha bezár egy zs-kategóriás CBA a város
szélén, és öt év múlva újranyit, mégis milyen forgalomra számíthat? Ne, ne
válaszoljatok. Amúgy a kiesett időben azt csináltam, amit a legtöbb veterán
blogger szokott meghatározott évnyi tevékenység után: kicsit felpörgettem az
életem de eloszlatom az aggodalmatok, továbbra is megmaradtam kínosnak,
introvertáltnak és egy időről-időre szarkasztikus méregzsáknak. Például
lediplomáztam. Kétszer. Úgyhogy ha egy percig is bűnbakot kerestetek volna,
miért tűntem el… khm. Kitartó voltam a tanulásban és halogatásban, a
szorongásban és megnyugtatásban nem a magaméban mondjuk, a krízisek
átélésében és krízislélektan tételek kidolgozásában, a szerelemben, meg egyre
sötétebb világunk utálatában. Az alkotói energiám pedig mindeközben
feloldódott, mint kalcium pezsgőtabletta egy pohár vízben, ami aztán még el is
párolgott. Nem voltak értékelések, sem drámaian szenvedős versek, novellák,
vagy olyan regénykezdemények, amelyek megszületése illegális kéne legyen egy
irodalmilag igényes társadalomban. A legkreatívabb írásaim a bevásárlólistáim
maradtak.
Mindemellett nem volt kedvem olvasni – miután meg lett
volna kedvem, már időm nem volt rá. Aztán végre csak meglett a második
diplomám, munkába álltam, rájöttem, hogy a hajnal öt órát olvasásra találták
ki… és eljutottam arra a vízválasztó pontra is, mikor egy könyv vége után nem
csúszott olyan könnyen és gyorsan a következő első oldal, mert bennem maradt ez-az.
Talán egy terjengős blogposztnyi gondolat. Úgyhogy következzék remélhetőleg
blogger-reneszánszom első könyvértékelése, melyben lesz bőven bánat és öröm!
Elöljáróban annyit, hogy az elmúlt időben kifejlesztettem egy sajátos könyvbéli ízlést, mely leginkább a szenvedésben lelt örömmel jellemezhető – megnyugtatásként közlöm, hogy egyáltalán nem pszichopátiás módon. De tudjátok, vannak azok a történetek, ahol a szereplők pont akkora kihívásokkal szembesülnek, mint az emberek általában, és épp annyira hoznak rossz döntéseket ezekben a helyzetekben, mint az várható; törekednek a jóra, és mégis szisztematikusan teszik tönkre a saját, és olykor sajnos mások életét is, mindezt azért, mert emberiek, esendők és tökéletlenek. Akárcsak a legtöbbünk. Már korábban is lapult néhány ilyen regény az olvasmánylistámon, de mostanában szinte kizárólagosan ezen a hullámvasúton utazom, úgyhogy szépen beillett a sorba Meg Mason debütáló regénye is – utólag döbbentem rá, hogy a vártnál még sokkal jobban.
Az első 10-20 oldal épp azt adja, amit a fülszöveg ígér: megismerjük a főszereplőnket, Marthát, aki most töltötte be a negyvenet, a házassága pedig a szemünk előtt hullik darabjaira. Így kezdődik egy válságos kapcsolati regény. Ugye? Ugye egy válságos kapcsolati regény kezdődik így??
Hamar derengeni kezdett, hogy ez egyáltalán nem olyan törvényszerű, mint elsőre tűnt, és mint ahogy arra számítottam. A történet során természetesen kapunk bőven kapcsolati tartalmat is, Martha két házasságát is végigkísérhetjük, családi és baráti kötelékek is középpontba kerülnek időszakosan, de egy ponton rá kell döbbenni, hogy mindez egy egyszemélyes darab élő háttere. Emberek jönnek, mennek, tesznek, mondanak dolgokat, egy valaki marad állandó: Martha, aki egyre szürkül és mégis színesedik a mások által rajta hagyott nyomok által.
Érzem jól, hogy mostanra kezdek indokolatlanul ködösen
fogalmazni, szóval a konkrétumokhoz ragaszkodva ez a tényállás: főszereplőnk
tinédzserkorától kezdve egy meg nem nevezett mentális betegséggel küzd, úgyhogy
itt jön be a képbe az, ami leginkább úgy fogalmazhatok meg, hogy you can take the girl out of psychology
class, but you can’t take the psychology class out of the girl. Szóval
elindultak bennem a Marthával kapcsolatos viszontáttételi folyamatok, meg
jöttek a Prozac-országos flashbackek btw, olvassátok el azt is. Mert az
a helyzet, hogy a Bánat és öröm
időnként kifejezett irritációt vált ki az olvasóból: könnyű úgy látni, mintha
Martha élvezettel lubickolna a szenvedésben, döntései gyakran érződnek féktelen
önszabotázsnak, gondolatmenetei pedig egy egészséges vagy az egészséges
gondolkodást legalább hírből ismerő ember számára egészen abszurdnak tűnhetnek.
De ez egészen konkrétan annyit jelent, hogy az írónő tökéletesen emberi módon
keltette életre a jellemét és állapotát, ugyanis a karakter-olvasó térben ugyanazok
az érzések képződtek le, melyeket Martha a közvetlen környezetéből is kiváltott
a történet során, tehát szó szerint átültette a problémáját a valóságba.
Tökéletesen át tudtam érezni azt, ahogy a szerettei belefáradtak az állandó,
hála nélkül maradó támogatásába, abba, hogy örökké az ő szenvedése a téma,
mellette pedig mindenki más beleolvad a kollektív szürke háttérbe… ugyanakkor
az olvasói viszony elég biztonságos távolságot nyújtott ahhoz, hogy objektíven
is ránézhessek Martha problémájára.
Az írónő a jótékony homály stratégiájával élve nem nevesítette Martha betegségét – ez úgy 10-20 oldalon keresztül bosszantó, de idővel szerintem érthető és kifejezetten okos lépés –, de a tünetek nagyban hívtak olyan kórképeket, mint a depresszió, szorongás, elkerülő személyiségzavar, vagy akár ezek kombinációja. Én pedig minél tovább emésztgettem az olvasottakat, annál inkább megenyhültem főszereplőnk irányába, mert végső soron tudom, hogy ezekből akár egy is képes az érintettek egész életét átszínezni: átszövi a gondolatokat, a múltat, jelent, jövőt, önértékelést és még annyi mást. Összességében amit Martha művel 300 oldalon keresztül, azt fájdalmas végignézni – de mennyien gondolunk bele abba, hogy ezt átélni még ötször fájdalmasabb?
Mi kívülről Martha önszabotázsát látjuk – eközben ő
azt érzi, hogy értéktelen és nem érdemli meg a jót. Mi azt látjuk, hogy feladta
– ő reménytelen és úgy érzi, már semmi sem fog jobbra fordulni az életében. Mi
azt látjuk, hogy nem igyekszik eléggé – míg ő azt tanulta élete során, hogy
bármit tesz, az kevés ahhoz, hogy jobban legyen. Martha betegségének háttere
pszichológiailag releváns alapokra vezethető vissza ha tudja az ember, mit kell
keresni de no spoiler, emellett pedig a tünetei, azok fennmaradása,
önfenntartása is egyszerre tankönyvien pontos, ugyanakkor életszerű; jól felfedezhetők
benne például olyan klasszikus kognitív- pszichológiai és tanuláselméleti jelenségek,
mint a tanult tehetetlenség, az információfeldolgozás szisztematikus torzulásai
vagy a depressziós kognitív triász. Nem mintha azért ültem volna most a gép
elé, hogy ezekről meséljek…
Tehát ez megint inkább nyilvános gondolatfolyam,
semmint értékelés – ismertek. Nagyon elmentem most egy irányba a könyv tartalmát
tekintve, pedig ha az eddig taglalt szálat félretesszük, a Bánat és öröm akkor is rejt magában bőven elég témát és értéket. Nagyon
szerettem az anyaság kérdéskörének többszempontú megjelenítését; ahogy
keveredtek Martha vágyai és félelmei a húga, Ingrid által megélt valósággal, és
ezáltal megragadták a gyermekvállalás érzelmi komplexitását. Hogy lehet az nagyon
vágyott, az ember legmélyebb rettegésének tárgya, az élete kiteljesedése,
önmaga elvesztése, ajándék, eszméletlen fáradtság, a legjobb és legrosszabb
dolog amivel sújthat az élet – és igazából mindez egyszerre. Hatalmas pet
peevem a téma, és isten óvjon mindenkit hogy most még ebbe is jobban
belemenjek, de ez a probléma a gyermekvállalással kapcsolatos aktuális
diskurzusokkal amellett persze hogy senkinek lófasz köze sincs hozzá ki mit
tesz a testével, csak mondom: hogy az emberek elfelejtették, hogy ugyanaz a
dolog rengeteg pozitív és negatív jelzővel is leírható egyszerre, és az emberek különbözőségéből adódóan mindenki más-más
arányban érzi magáénak ezeket a minőségeket. Thank you for coming to my TED
talk.
Ha már anyaság, a könyv vág egy jó vastag szeletet a problémás anya-lánya kapcsolat tortájából is a tányérunkra, amelyen a generációs traumák továbbörökítése a tejszínhab – mindez már önmagában is egy mély pszichés utazást kínál az olvasónak, de a szál ennél igazából jóval komplikáltabb, fordulatosabb, és érzelmileg meglepőbb. Mindenesetre itt egy újabb respect az írónő lélektani tartalmak iránti érzékenységének, ugyanis nem csupán a mentális betegséget, de a különféle kríziseket és kapcsolati, családi dinamikákat is húsbavágó életszerűséggel mutatja be.
Így a végére pedig gondoltam itt az ideje, hogy
felfelé kanyarítsam a hangulatot: minden bánat
mellett amit ez a háromszáz oldal sűrítve tartalmaz, az örömöt Meg Mason fanyar humorral és öniróniával átszőtt stílusa
biztosítja. Olykor a narratíván vagy megjelenített képeken keresztül is
megtapasztalható, máskor karakterek szájából hangzik el, vagy csak öndestruktív
humor formájában tűnik elő Martha egy-egy gondolatmenetében – bármelyik és
mindegyik fantasztikus fűszer egy amúgy igenis komoly, gondolatébresztő és sok
ponton bizony fájdalmas olvasmányhoz. Tudjuk végül is, hogy a tragikum nem az
igazi egy kis komikum nélkül vagy ez csak egy trauma-response? na mindegy.
Idézetek
„A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit.”
***
„Éppenséggel romlik a helyzet, mert mihelyt anya leszel, rájössz, hogy öt másodperccel ezelőtt minden gyerek még csak kisbaba volt, és egy kisbabával hogy lehet ordibálni? A sajátjaiddal viszont te is ordibálsz, és ettől meg nyilván te leszel szörnyeteg. Mielőtt megszülettek, áltathattad magad azzal, hogy jó ember vagy, most meg rájuk neheztelsz, amiért ráébresztettek, micsoda szörnyeteg vagy.”
***
„Párizs, Martha – mondta. – Kérlek, menj el Párizsba.
– Miért?
– Mert ha a szenvedés elkerülhetetlen, egyedül a háttért választhatod meg magadnak. Egészen más érzés, ha a Szajna partján sírja ki valaki a szemét, mint ha Hammersmith környékén csellengene.
Felnevettem, de Peregrine nem tűnt boldognak. – Nem viccelek, Martha. Ha más nincs, egyedül a szépségért is megéri élni.”
***
„Csakhogy ezek a címkék akár jól is jöhetnek, ha megfelelően használják őket – nem hagytam, hogy félbeszakítson – mert akkor nem te aggatsz magadra más, idióta címkéket, például, hogy nehéz a természeted, elmebeteg vagy, meg pszichotikus, meg szar feleség.”
***
„A nosztosz, Martha, hazatérés. Az algosz pedig fájdalom. A nosztalgia az a szenvedés, amit a hazatérés iránti vágy kielégítetlensége okoz. – Függetlenül attól, tette hozzá, hogy létezett-e valaha az az otthon, ami után sóvárgunk.”
Borító: 5/5
Legyünk őszinték, a 21. század még nem adott ki könyvet, aminek ne lenne 10/10-es a borítója. A KULT sorozatban pláne nem. Egy szenzoros kiskarácsony ránézni és hozzáérni bármelyiknek a fedeléhez, nincs ez máshogy a Bánat és örömmel sem; a tapintása tökély, a védőborító egyszerű, de rendkívül kifejező, a belső borítás minimalista, épp ahogy szeretem. Persze az élénk szín kelt némi disszonanciát, majdnem úgy fest tőle, mintha valami életvidám olvasmányt tartanék a kezemben, és nem egy mélydepresszív hullámvasúton ülnék tőle, de én értékelem az efféle húzásokat.
Értékelés: 5/5
Tudjátok, van az, hogy „I hate it here so I will go to secret gardens in my mind”… na, az én titkos kertem elbaszott emberek még elbaszottabb életeinek mindennapi kihívásairól, apró-cseprő semmiségeiről, orbitális nagy önsorsrontásairól, egzisztenciális válságairól és kapcsolati kríziseiről olvasni. Ilyen morbid az érdeklődésem – ugyanakkor ez döbbent rá arra, hogy én nem eszképizmusként olvasok. Szeretem ha egy történet húsbavágóan igazi, ha a főszereplő nem főhős, ha a drámája nem hollywood-kompatibilis, mi több, lehet találhatnék ehhez hasonlót belekukkantva bármely random járókelő koponyájába. Számomra ilyen a kiváló író – két lábbal a földön állva megragadja az élet egyszerű bonyodalmait, és nem abuzálja az alkotói hatalmát egy színpadiasabb előadás érdekében. A most felvázolt műfaj prototípus regénye lehetne a Bánat és öröm, ajánlom hát mindazoknak, akik igazán emberi olvasmányt keresnek, és készek nyitottan és ítélkezéstől mentesen fejest ugrani a meggyötört psziché háborgó tengerébe.
Ha érdekel a könyv, rendeld meg a kiadótól ITT!
Ne feledd: a depresszió nem jellemhiba, hanem egy betegség, és így akárcsak a magas vérnyomás vagy a diabetes, ez is segítséget, kezelést igényel. Megérdemled, hogy ezt megkapd. Amennyiben a depresszió tüneteit tapasztalod magadon és úgy érzet, hogy segítségre lenne szükséged, az alább felsorolt elérhetőségeken ingyenesen és anonim módon gyors, és szakszerű támogatást kaphatsz.
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat:
Telefon: 116-123 vagy 06 80 810-600
E-mail (3 napon belüli válaszidővel): nemvagyegyedul116123@gmail.com
Kék Vonal:
Gyermekeknek, tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek: 116-111 vagy IDE kattintva chatet, IDE kattintva üzenetet írhatsz
A gyermekükért aggódó szülőknek: 116-000
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése