2016. augusztus 15.

Colleen Hoover - Reménytelen

„Szeretném azt hinni, hogy többnyire jó döntéseket hoztam az elmúlt 17 évben. Remélem, hogy az intelligencia többet nyom a latban a butaságnál, így a néhány ostoba döntést, amit hoztam, ellensúlyozzák az értelmesebbek.”

Eredeti cím: Hopeless
Sorozat: Hopeless 1.
Oldalszám: 404
Megjelenés: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (Rubin Pöttyös sorozat)
Ár: 2999 –

Készen ​állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.

A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…

Hogy miért halogattam én ezt idáig… a Reménytelen hónapok óta ott ül a polcomon, mégsem akaródzott nekikezdeni, akárhányszor csak rápillantottam. Kihúztam, megnézegettem a meseszép borítóját, elolvastam minden egyes betűt a borító összes létező felületén, és őszintén csak annyit gondoltam, hogy „Oh my… még egy klisés Rubin Pöttyös. Ezt inkább megtartom a kétségbeesett napokra”. És végül ez a könyv fojtotta el a kialakulófélben lévő olvasási válságomat. Egyszerűen bármit nyitottam ki, tíz oldal sem kellett, hogy megunjam, ezt mégis faltam az első oldalakról az utolsóig.

A fenntartásaim továbbra is megvoltak. A „legyen nálad zsepi olvasás közben” jellegű ajánló a borítón, és a többi hasonló értékelés itt-ott eléggé lehangolt, mert egyrészt rám az ilyeneknek a 99 %-a nem vonatkozik, másrészt, ha ez a maradék 1 %-ba tartozna is, akkor sem lenne éppenséggel nagy kedvem sírni, úgy érzem könyves karakterek iránti érzelmi kitöréseimet és könnyeimet mind-mind elhullattam A When It Rains alatt. De végül úgy adódott, hogy még csak kényszert sem éreztem sírni – sajnálni tudtam a szereplőket, együtt éreztem, de sírás…? Elmondjam az igazat? Ez a könyv jó ideig szórakoztatott. Imádtam Sky és Holder – akire komolyan nem tudok Deanként gondolni… – kibontakozó kapcsolatát, aranyosak voltak, és annyira, de annyira… éltek. Aki olvasta, az érti. :) So, nekem ez a könyv jó darabig szórakoztató volt… utána meg egyszerűen őrült izgalmas lett. Nem úgy, mint egy fantasy, amiben démonokat kaszabolnak és a vámpírok szíveket tépkednek ki, hanem éppen annyira, hogy különb legyen a Reménytelen a többi reménytelenül elcsépelt és szirupos NA-tól amiket, mellesleg megjegyezném, szeretek, de ez mind nem számít, ha ezek kárán valami zseniálisat felmagasztalhatok. Ebben megvolt a plusz. És megvolt persze az a standard elem is, ami szinte mindben, azaz az erőszak, és az annak a szereplő későbbi életére gyakorolt hatása, de végre valahára nem erről szólt az egész könyv, és hogy főszereplőnk, jelen esetben Sky, hogy tudja feldolgozni a traumát, aztán jön a fehér herceg szőke lovon, elfeledteti minden baját, esküvő, fehér kerítés, tucat gyerek… Nem-nem.

Az egész teljesen összetett volt, minden kapcsolódott mindenhez, és ahogy sorban visszajöttek Sky emlékei a kisgyerekkoráról, annál több része állt össze a kirakósnak. Ha problémázni akarnék, csak annyit tudnék mondani, hogy egy lépéssel viszont mindig a könyv előtt jártam. Mindig előbb összeállt egy összefüggés, mint elmondták volna – ez alól leginkább csak az első megérzésem kivétel, ugyanis még a Reménytelen legelején az a rossz érzés fogott el, hogy Holder meg Sky tutira tesók. Nem tudom, miért gondoltam ezt, mindenesetre megnyugtatnék mindenkit, aki valami csoda folytán ugyanezen rágódott /rágódik: nem azok, és én ezért mérhetetlenül hálás vagyok, ugyanis azután, hogy legutóbbi olvasmányomban a kedvenc szereplőm kínok között meghalt, most igazán nagy szükségem volt egy boldog befejezésre. Azt hiszem talán most kezdődött el az a korszakom, mikor megtanulom értékelni a happy endeket. Legalábbis… á, nem tudom. Sky és Holder annyira megérdemlik. Mindkettőjüknek nehéz volt az élete – Skynak persze mérföldekkel rosszabb volt a helyzete – és éppen ezért tartom fairnek, hogy bár nem oldódott meg minden, újabb traumák születettek, ki tudja, Sky valaha megbirkózik-e az élete bizonyos szakaszával, de a könyv végére kialakul egy kis harmónia.

Hogy rátérjünk a szereplőkre, Sky meglepően nagy csalódás volt – pozitív, természetesen. Az elejétől fogva kedveltem, annak ellenére, hogy a bevezető részben éppen összeomlóban volt, a rendes első fejezetben meg éppen azt szemléltette, hogy kezdő kurvaként viselkedésre adta a fejét a barátnője mellett, aki csak még rosszabb ilyen tekintetben. Amúgy őt, Sixet is bírtam – sajnos nem szerepelt sokat, de amikor igen, elég jót alakított. De róla később, egy másik posztban szeretnék bővebben beszélni. Szóval, hiába egy fajta bemutatkozás, Sky rögtön megkedveltette magát velem, és ahogy a későbbiekben viselkedett, csak még szimpatikusabbá tette. Laza volt. Jófej. Szókimondó, ha éppen olyanja van. Úgy is mondhatjuk, őszinteségi rohamokkal küzdött – mindig a legrosszabb pillanatban, de ez is aranyos volt. Jókedvű. Szarkasztikus, de ha éppen nem is olyan, a humora akkor is nagyot ott van. Nem szenved, nem nyafog. Mikor Holderrel van, hihetetlenül bulis tud lenni. De tetszett a távolságtartása is eleinte – tetszett, hogy képes volt rá, annak ellenére, hogy első pillanattól kezdve vonzalmat érzett Holder iránt. Figyelem, most megjegyzem azoknak, akik múltkor letromfoltak, amiért egy korábbi posztban a „szerelem első látásra” elv ellen kampányoltam, miszerint nincs: a nagy helyzet az, hogy ugyanaz itt is megvolt. A főszereplő lány térde itt is megremegett a szépfiútól, de ő még képes volt a kifejezést helyén használni – még sosem érezte addig, de felismerte, hogy ez vágy, testileg vonzódik valakihez, a szerelem az csak egészen lassan, később alakult ki. Szóval, ez az, amiért Sky és Holder esete nem ütötte ki a biztosítékomat. Tetszett, ahogy lassan lépegettek el a szerelemig, és tetszett az út, amit addig bejártak. Veszekedtek, külön mentek egy időre, aztán megbeszélték, és megint aranyosan voltak. Feszültség volt? Megoldották. Ott voltak egymásnak, és éltek, egészen addig, amíg végleg egymásba nem szerettek.

„ – Élek. Ha összekevered a like (szeret) és a love (szerelem) betűit, ki tudod belőlük rakni, hogy live (él). Használhatod arra, amit érzel.[…] – Igen, élek. Veled, és érted, Sky. Úgy, mint még soha életemben.”

Kinek gyorsabban ment rájönni, kimondani, kinek lassabban, de végül is szerelmesek voltak, és… és atya úr isten, annyira aranyosan állt nekik! Azt kell mondjam, elég előkelő helyre ugrottak a  „kedvenc szerelemes párok” listámon, Holder meg… szerintem minden adott, hogy egy „Dean Holdert mindenkinek!” kampányt indítsak, ugyanis… nem is tudom. Elcsépelt lenne azt mondanom, hogy tökéletes, és ha már a könyv nem közhelyes, akkor igyekeznék én is visszafogni magam, de attól még az volt. Lenyűgöző ember. Egyszerre zárkózott és nyitott, csendes és beszédes, mogorva és barátságos, romantikus, szenvedélyes, ha kell, akkor viszont gyengéd. Összesítve az a srác, akiről minden lány joggal álmodozhat éjszaka elalvás előtt, de valószínűleg sosem fogja megtalálni az életben, ez a szomorú igazság. Valaki, aki a támaszod mindig, mikor szükséged van rá, de sosem unatkozol mellette. Aki szeret és megvéd, és úgy bánik veled, mintha te lennél a világon a legértékesebb… Na igen, lányok. Minden pesszimista hozzáállásomat félretéve mondom, hogy ne álljatok neki megkeresni Dean Holdert. Nem létezik. Nincs senki, hozzá fogható. Bocs srácok, ez van…

De hogy ne feledkezzünk meg Sky és Holder után a többi szereplőnkről sem… mint mondtam, Six, Sky legjobb barátnője rögtön szimpatikus lett, de sajnos elég hamar el is tűnt a történetből – de se baj, rá még visszatérünk a közeli napokban, ugyanis rögtön a Hopeless után nekiálltam a Hello, Hamupipőkének is, ami viszont Six történetét taglalja. Miután Sky egész életében, pontosabban elmúlt 13 évében, mióta… khm, hát, mondjuk örökbe fogadta Karen, elzárva élt a világtól, magántanulóként, tévé, internet és telefon nélkül a nevelőanyja állítólagos elvei miatt, végzős korára kikönyörgi, hogy iskolába mehessen ja, én meg azért könyörgök, hogy ne kelljen. Csak akkor reng meg egy kicsit a határozottsága, mikor megtudja, hogy Six csereprogramban vesz részt, és nem lesz ott neki, mikor egész életében először becsöppen az iskolába – és itt jön képbe egy különc, meleg, mormon srác, Breckin, aki rögtön lecsap Sky-ra, mint szövetségesére, hogy összefogjanak, és leigázzák az sulit. Jó, most komolyan, ha valaki így indítana nálam, akkor szerintem szívbajt kapnék, hogy ezzel meg mi van, eléggé bizarr helyzet, de végtére is, örülök hogy Sky nem riadt el, mert Breckin minden furcsasága ellenére baromi jó barát, aki mindig visz neki kávét… és ez azért elég fontos egy koffeinfüggőnek :D. De viccet félretéve, Breckint nem csak azért fogadnám el a legjobb meleg öribarimnak, mert hoz nekem kávét, de például fagyizni is elvisz… jó, most komolyan. Úgy teljes általánosságában tökéletes annak a legjobb barátnak a szerepére, aki ha kell, ott van, felvidít, elvagytok együtt, de azért nem avatod be életed legmocskosabb részleteibe. Bár nem tudom, szerintem nem volt a könyv végén szó róla, hogy Sky elárulta-e neki… Hát, mindegy. Csak annyit akartam mondani, hogy Breckin tényleg marha jófej volt, és rendes barát, amilyet mindenkinek kívánnék egyet. :D

„Eszemben sincs azzal fárasztani téged, hogy mit gondolok erről az egészől. De ez most olyan pocsék helyzet volt, hogy csodállak, amiért kibírod  sírás nélkül. Egyszerre törték össze a szíved és a büszkeséged. Szóval tököm az iskolába. Elviszlek fagyizni.”

Voltak még a könyvben páran… de igazán nem is tartom fontosnak, hogy mindenkit egyesével darabokra szedjek a blog boncasztalán, van, aki nem is érdekes, van, aki pedig túlságosan felhúzna, de akkor is marad itt még egy valaki, akin aki olvasta a könyvet, biztos csodálkozott eddig, miért nem említettem. Karen. Nem is tudom, hogy, és mit mondhatnék, amivel nem lövöm le a legnagyobb spoilert az egész könyvből, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy szerintem mindent jól csinált. Nem érdekel hogyan, mi módon, de jó cselekedett, és ez a lényeg. Amúgy jó darabig nem gondoltam volna azt, hogy neki több szerep juthat a történetben Sky nevelőanyjánál, egyszerűen csak az volt, és már a kezdetektől kedveltem. Különleges volt, és egyben kicsit vicces is azzal, ahogy kizárja a technika ördögét az otthonából, ahogy nem hisz az oktatási rendszerben sem, és ahogy kevergeti a kis gyógyfüveit… ahham, és rainbows and unicorns, hogy Damont idézzem. De engem őszintén nem érdekel, hogy ebből mi hogyan igaz, mert egyszerűen mindig szerettem, ha jelen volt – bár azt is, amikor nem… mert akkor jött ugye Holder –, úgy érzem sokat hozzátett ahhoz, hogy ne csak a szerelemről meg a tragikus múltú tinikről szóljon a regény. Egyrészt a tetteivel természetesen, de az is elég volt, hogy jelen volt, hogy Sky-jal élt, nevelte, terelgette, és tényleg, komolyan mondom: elég, hogy volt. Annyira gyakori YA és NA elem, mondhatni már klisé, hogy az író nem tud mit kezdeni a főszereplő szüleivel, ezért intéz egy kedves kis balesetet nekik, vagy akármit, csak tegye el őket láb alól. Jó, most szögezzük le, hogy Sky is félárva, és Karen csak örökbefogadta, de én sokkal inkább őt mondanám szülőnek, mint Sky apját. A lényeg, amit mondani akartam, az az, hogy Karen legalább ott volt a történetben, hozzátett valamit, hogy tényleg ne csak szerelem legyen, vagy szenvedés, vagy mittudomén, hanem egy teljes élet. Amibe beletartozik a család is, csak sok író erről megfeledkezik. Colleen Hoover nem tette, úgyhogy piros pont.

De nem is mennék bele, hogy osztogatnám én neki egyesével a piros pontokat… az egész könyv zseniális. Kapásból rávágnám, hogy a legjobb Rubin Pöttyös, de komoly versenyben van két másik nagy kedvencemmel, így osztozik a helyen, de akkor is. Imádtam, és meghozta a kedvem még többet olvasni az írónőtől, amint tehetem Finding Cinderella kipipálva. Gyönyörű szerelmi szál, rokonszenves karakterek, jó nagy csavar, ami visz végre egy kis színt a leggyakrabban klisés NA-k közé. És nem mellesleg ez volt a gyógyír egy kialakulófélben lévő olvasási válságra – volt vagy tíz könyv, amit kézbevettem egy délután alatt, és egyiket sem akaródzott húsz oldal után folytatni, ez mégis megfogott, és fenn is tartotta az érdeklődésemet nem csak az utolsó oldalig, hanem még annál is tovább.



Kedvenc karakterek:

Most komolyan… Sky és Holder annyira alap. Skynak több megpróbáltatás jutott ki, mint kellene egy embernek, és ő nem a bánatban fetreng, hanem mindent megpróbál, hogy megbirkózzon vele, amiért szerintem joggal nézhetünk fel rá. Akkora teher zúdul rá, ami felkarolja szinte az egész életét, és ahogy egy perc kell csak, hogy megtudja, és felborítsa a világát… teljesen normális, hogy többször totál ki volt borulva, de kezelhette volna sokkal rosszabbul is a helyzetet. Holder… ajj, hát neki már csak azért is itt a helye, mert ő Dean Holder, és egyszerűen minden pillanatát szeretni kell az idegbetegtől az aranyosig. Breckin a meleg, mormon srác szintén a kezdetektől belopta magát a szívembe, akárcsak Six… és meg kell mondjam, Karen is. SPOILER Amíg csak az egyszerű nevelőanyja volt Sky-nak, addig is kedveltem, de hiába mondogatták később, hogy amit tett, az rossz, én csak még jobban szerettem érte. Megmentette a kislány életét. Nem tudnám ezért elítélni. SPOILER VÉGE

Kedvenc részek:

Ezúttal olvasás közben nagyokat örvendeztem egyes részeknél: „Hahha! Ezt, na ezt majd beírom a kedvenc részekhez, ez nagyon jó”, főleg, mivel mint tudjátok, számomra mindig egy poszt legnehezebb része ez a pont amit nem is tudom, miért nem hagyok el, és rendszerint nagy fejtörést okozna kiemelni egy részt. Hát, hiába a nagy boldogság, a végén most is ott tartok, hogy az egész fenomenális, úgy ahogy van, és kész szentségtörés bármit is kiemelni, ha ez leminősíti a többi jelenetet. A kedvenc részem tehát… az, ami az elülső borító, és ami a fülszöveg között van. De az nagyon.

Kedvenc idézetek:

 „Milyen borzasztó, amikor egy jó testhez nem jár agy.”

***
„– A bujaság a legkirályabb a hét fő bűn közül.
Nevetve rázom a fejem.
– Szerintem túlzol. A bujaság erősen túl van értékelve. Ráadásul furán hangzik a neve, a vágy sokkal találóbb. Egyébként meg, én továbbra is a falánkságra szavazok.”

***

„Szeretem (ez már kajara az utolsó lesz), hogy amikor a Mint a hurrikánt néztük, és Sandra Bullock elhúzott a végén, én meg a tévével ordibáltam a ronda befejezés miatt, vállat vontál, s ezt mondtad: „Ez a valóság, Six. Nem haragudhatsz egy ennyire valódi befejezésre. Mert az olykor csúnya is lehet. a kamu hepiendnek kéne inkább felidegesítenie.””

***

„ – Sürgősen fodrászhoz kéne menned. Állati sürgősen. A hajad belelóg a szemedbe, úgyhogy állandóan egy Justin Bieber-féle mozdulattal kell onnan kiseperned, ami elég ciki.”

Borító: 5/5

Hát, először is hadd mondjam el, nekem ez marhára egy tengerpart. Ne kérdezzétek, miért. Akárhányszor ránéztem, azt hittem, a lány a tengerparton, a homokban fekszik, a háttérben összemosódik az ég és a tenger… Beletelt egy időbe, mire rájöttem, hogy tévedtem. Mert a homok például nem szőrös. Hátul pedig azért van csak kék, mert miért ne lenne, ha egyszer jól néz ki? A következő megvilágosodás most ért, mikor írás közben kezembe vettem a könyvet, hogy jobban megnézzem magamnak, és rájöttem, hogy az nem csak úgy kék, hanem az ég… Sky. Remélem, nem kell több meglepetés érjen. Mindenesetre szerintem gyönyörű lett a végeredmény, olyan harmonikus az egész, és végre a szereplő sem ronda… bár, én nem így képzelném el Sky-t. Külön plusz pont a hátoldalon lévő kisgyerek. Kellett ide egyszerűen.

Pontozás: 5/5*

Az első gondolatom mindig az volt korábban, hogy „basszus, ennek már a címe is tiszta depressziós”, végül mégsem ilyen érzéseket váltott ki belőlem főleg, hogy megtudtam, a könyvben mi jelentősége van a szónak – inkább minden olvasással töltött percben boldog voltam. Egyszerűen csak boldog, amiért ezt olvashatom, még a borúsabb pillanatokban is, mert itt minden annyira más volt, mint azt vártam az átlag NA felhozatal után. Más íze van a boldogságnak és más íze van a szenvedésnek is ebben a könyvben, mindenhez hozzáadott az írónő egy olyan pluszt, amitől több lett. Megfűszerezte egy egyszerű szerelmes történet alapját izgalommal, rengeteg izgalommal, olyan titkokkal, amik gyökerestül felforgatják az életet, de figyelt rá, hogy ne az egész könyv ebből álljon: megmutatta a szerelmet, megmutatta a múltat, és a jelen hazugságait, a jövő reménytelenségét, de ugyanúgy odafigyelt arra is, hogy ne hanyagolja el teljesen a családot, a barátokat. Az írónő mindent megtett, hogy a Reménytelen méltón legyen Bestseller, és a végeredmény szerintem maximálisan megérdemli a sikert. 

A sorozat további kötetei:


6 megjegyzés:

  1. "aztán jön a fehér herceg szőke lovon, elfeledteti minden baját, esküvő, fehér kerítés, tucat gyerek…" ezen jót nevettem.:D (Egyébként szuperül fogalmaztad meg ezt a klisét.)

    VálaszTörlés
  2. Ahhh, ezt a könyvet nem rég olvastam! Tetszett, olvastam, még egy srácot is leráztam miatta XD Komolyan mondom feküdtem a medencénél, nyaraláson és odajött hozzám, én meg angolul nekiálltam pofázni, hogy húzz innen, olvasok. Mindegy is, másnap visszajött, de addigra kiolvastam a könyvet, szóval nem volt probléma. :D Amikor elkezdtem meglepődtem a bevezetőn, az első részben pedig tetszett Sky gondolkodásmódja, érzései és a neve. Six tényleg szerepelhetett volna többet, nagyon bírtam, és, ha már így megemlítetted, hogy róla szól a másik könyv, neki is állok olvasni. Kezdetben azt hittem, hogy Holder valami bunyós rossz fiú lesz, aki Sky miatt jó útra tér. Hát.... erről szó sem volt... egy picit lehetett volna bunkóbb, de tényleg.
    Ami engem az egekbe lökött az az angol szavak keverése és az, amiből kijöttek! :) Az "Élek" és a "Reménytelen" .... olyan szépen megmagyarázta... engem lenyűgözött!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe :D Hát, én amúgy is jó vagyok lekoptatásban, de emiatt gondolkodás nélkül BÁRKIT és bármikor :D
      Hát, én örültem, hogy most nem ez a "rossz vagyok, de miattad megváltozok és jó leszek, mert te a jobb oldalamat hozod ki belőlem" nyálas klisé volt, hanem Holder alapból rendes... egyre jobban értékelem azt, ha valaki ilyen :)

      Az nekem is nagyon bejött :) Az "élek" is, és a "hopeless" is - ez utóbbi ugye a cím, én meg rögtön gondoltam ez alapján, hogy valami depressziós történet lesz... de így, hogy nem ez lett, még jobban értékelem a szó könyvbeli jelentését :)

      Törlés
    2. Rendes, talán az én ízlésemnek túlságosan is. Ezért írtam, hogy egy picit lehetett volna bunkóbb, hisz a könyvben saját maga ismerte el, hogy egy papucs! :D

      Amikor Holder szemszögéből olvastam a könyvet, akkor egész végig a Hope"LESS" - en szomorkodtam... Azt nagyon sajnáltam, valamiért mindig eltűnődtem azon, hogy miért..

      Törlés
    3. Én örülök, hogy nem volt bunkó :D Túl sok bunkó van a világban, legalább a könyvekben szeretem a kedves pasikat :)

      Alig várom, hogy olvashassam végre az ő szemszögéből is :)

      Törlés