Eredeti cím: Beautiful Bastard
Sorozat: Gyönyörű rohadék 1. (Beautiful Bastard 1.)
Oldalszám: 300
Megjelenés: 2013
Kiadó: Lilith Könyvek
Ár: 3295 –
Korhatár: 18+
Egy ambiciózus gyakornok. Egy perfekcionista
igazgató. És rengeteg indulat. Ismerje meg a történetet, amelynek blog
előzményét több mint kétmillióan olvasták el online!
Chloe Mills esze borotvaéles, mindent belead a
munkájába, és éppen most szerzi az MBA-diplomáját. Egyetlen problémája van
csak: a főnöke, Bennett Ryan, aki szigorú, korlátolt, tapintatlan – és teljes
mértékben ellenállhatatlan. A Gyönyörű Rohadék.
Bennett Franciaországból tért haza Chicagóba, hogy
fontos szerepet vállaljon a családi médiavállalkozásban. Nem gondolta volna,
hogy az az asszisztens, aki oly sokat segített neki innen, Chicagóból, míg ő
külföldön volt, egy káprázatos, ártatlanul provokatív – és végtelenül dühítő –
lény, akit mostantól mindennap látnia kell. A pletykák ellenére Bennett sohasem
csípett fel nőket a munkahelyén. De Chloe annyira csábító, hogy már hajlandó
érte kijátszani – vagy akár nyíltan felrúgni – a szabályokat, csak hogy
megkaphassa őt. Az irodaépület bármely zugában.
Mikor az egymás iránti étvágyuk eléri a kritikus
pontot, Bennettnek és Chloének dönteniük kell, milyen áldozatot hajlandók
hozni, milyen nyereségért.
Ha most tudnám, hogy egyáltalán mit gondolok erről a
könyvről, akkor talán könnyebben belevágnék az értékelésébe is, de őszintén
szólva, még mindig nem tudom hányadán állok a Gyönyörű rohadékkal.
Szórakoztatásnak elment, olykor élveztem is – de inkább a vége felé csak –, ha
így visszagondolok, de ettől eltekintve tudom, hogy nem tetszett, és fortyogtam
párszor olvasás közben, hogy mégis hogyan lehet valami ennyire igénytelen egy
rakás lócitrom. De eldöntöttem, hogy ha már írok – mert miért ne írnék – róla
posztot, akkor visszafogom ezt a kitörő negativitást, vagy ha mégsem,
megpróbálok kulturált szintet ütni meg. Hangsúlyoznám, próbálok. De kit
akarok becsapni?
Nagyot tévedtem az előbb, mikor ezt a könyvet
lócitromnak hívtam – igen, mert még annak sem nevezhető. Igazából 300 oldalnyi
kivágott fa, és a nagy semmi, de abból jó sok. Konkrétan nincs semmi tartalma –
a szereplők veszekednek, aztán d*gnak, aztán megint összeszólalkoznak, és
megint és megint és megint, újra meg újra ugyanaz a kaptafa megy
végeérhetetlenül: vita – szex. Ezen kívül más nem igen történik a könyvben, és
ez a kritikus pont, amiért jóindulatú két pontot tudok csak adni a négy
helyett, ami esélyes lett volna akkor, ha valami történik is a fent
említetteken kívül.
Ne értsetek félre, mert igazából nincs komolyabb kifogásom
az erotikusabb tartalmú regények ellen, az egyik kedvenc könyvem, a Sötét
hazugságok is ilyesmi (Értékelés róla ITT), de igényem van arra, hogy ne
egyedül ez tegyen ki egy regényt, hanem legyen egy fontosabb, hangsúlyosabb
főszála is, amiért megéri elolvasni. Valós cselekmény, valami történet, több
azon kívül, hogy a két főszereplő egy irodában dolgozik, aztán egyszer csak…
aztán hoppá-hoppá, miután túl unalmas lesz még az írónőnek is, hogy minden
szexjelenet az irodaházban játszódik le, tervez egy kis kiruccanást egy
fehérneműboltba, hogy ott folytassák azt, amit már elkezdtek… Aztán egy kör
mehet a szállodában, vagy valamelyikük lakásának fürdőszobájában… Nekem ez
édeskevés. Nem világmegváltást kértem – nem is vártam mást, csak egy kis laza
kikapcsolódást, de inkább sajnálok minden egyes kivágott fát, na meg az erre
pazarolt perceimet.
A cselekmény teljes hiánya mellett az írásmód sem
segítette elő túlzottan, hogy élvezhető legyen a könyv – sablonos, túlságosan
lineáris, és bizony közönséges is volt, amit elnéznék, ha valami
csúcskategóriás sztoriról lenne szó, de így csak mélyebbre rántotta a fertőbe.
Talán egyedül a főszereplőknek egy-egy szellemes megjegyzése, érzelmileg
józanabb pillanata adatta velem azt a kegyelem két pontot, nem más. Mert nézzük
csak, kikkel állunk szemben:
Chloe Mills miközben a diplomájáért küzd, elkezd
dolgozni másik nagybecsű főszereplőnk cégénél. Miss Mills egész kellemes kis
bevezetés volt, és egy ideig egészen szimpatikus főszereplő is; éles nyelvű,
határozott, kemény de jó humorú, és alles zusammen erős karakter, egészen
addig, amíg nem kezd el útonfélen szexuális kapcsolatba bonyolódni Bennett
Ryannel, a cég tulajának fiával. Ő és Chloe egy ideig internetetn tartották a
kapcsolatot, és megkedvelték egymást, de mihelyt Bennett hazajött Franciaországból,
és szolgálatba állt a cégnél, tönkrement ez a kettejük közti harmónia, és az
állandó veszekedések és szemétkedések vették át a helyét. A cím is Mr. Ryen-re
utal, aki bár szívdöglesztően néz ki – úgy tűnik olyannyira, hogy egy józan
gondolkodásúnak vélt nőről is fél perc alatt leolvasztja a bugyit–, a létező
legnagyobb barom, azaz Gyönyörű Rohadék, így hívják a beosztottjai. Engem
egyszer csak meglepetésként ért a szemszögváltás – gyorsan megszoktam Chloe-t,
és hirtelen nem tudtam mi van, mikor inkább azt éreztem, hogy egy pasi beszél…
nos, már csak azért sem mert Bennett belépője, nos… félreérthetetlen. Őszintén,
nem tett rám jó első benyomást, mikor az irodában szemétkedett, de a
szemszögváltáskor, az ő fejében lenni sem volt valami felemelő élmény – de nem
lepődtem meg… Ha a könyv nem szól semmiről a szexen kívül, akkor nem várhattam
el, hogy megforduljon esetleg más, értelmes gondolat is a szereplők fejében… Mert
igazából tényleg nem gondoltak semmi másra.
„Nem kell mindig olyan faszagyereknek lenned.”
És mindez hatalmas csalódás volt – egyrészt, mert
eddig szinte csak jókat hallottam a könyvről, másrészt, mert amikor
nekikezdtem, még láttam benne lehetőséget. Ami először megragadott, az üzleti
oldal, az továbbra is adott egy mentőkötelet, mikor szigorúan véve csak
üzletről volt szó, akkor még élveztem is a történetet. Szóval kábé a könyv
elejét, és még a végét is – többé-kevésbé –, bár ott már az is közrejátszott,
hogy volt egy kis mosolyszünet Bennett és Cloe között. Igen, Miss Mills
kimosott agya valahogy visszakapcsolt egy korábbi fázisba, és eszébe jutott, mi
az az emberi méltóság és büszkeség, amit addig módszeresen eldobott magától,
úgyhogy hopp, két hónapig nincs szex. Ezt a részt a könyv sajnos nem taglalja
eléggé, pedig ez egész kellemes állapot volt, csak sajnos nem tippelem
tíz-tizenöt oldalnál többre, de lehet, így is túlzok. Aztán minden visszatér az
abnormális kerékvágásba – én pedig fellélegezek, mert vége az első résznek.
Kedvenc karakterek:
Ezúttal nincsenek kedvenceim – mindenki túl egyszerű,
kidolgozatlan, nevetséges, gyenge és erőtlen próbálkozás, ráadásul bántóan
sztereotip is.
Kedvenc részek:
Mint írtam már fentebb, az eleje, egészen az
ominózus konfereniatermes jelenetig, ahol szertefoszlott minden reményem a
könyvvel kapcsolatban, és a vége felé kedveltem jobban, meg úgy általában
olyankor, mikor végre valahára nem a szereplők kiéhezettségéről, hanem inkább a
cégről, és üzleti dolgokról volt szó – mindezt úgy, hogy engem amúgy marhára
nem érdekelnek az üzleti dolgok. Valami haszna talán mégis volt ennek a
könyvnek…? Ezt nem is láttátok, szégyellem magam.
Kedvenc idézetek:
„Ha el akarsz jutni a csúcsra, alulról kell
kezdened! Válj olyan emberré, aki nélkül a főnököd nem tud meglenni! Légy a
jobb keze! Ismerd meg a világát, és majd kapva kap utánad, amint megszerezted a
diplomát!”
***
„ – Jó reggelt,
Miss Mills! úgy látom nagyon szívélyes hangulatban van ma. Valaki meghalt
talán?”
Borító: 5/1
Nem, nem sikerült ellensúlyoznia a pocsék tartalmat.
Én hülye, első gondolatom az volt, hogy ne a borítója alapján ítéljem meg a
könyvet, de a francba is, ez a fekete-pink már alapból ízléstelen, és a pasi is úgy néz ki, mint egy rossz kiadású Adam Levine. Nem, nem nem! Szörnyű.
Pontozás: 5/2
Hát, meg kell állapítsam, hogy ez
volt a leghiábavalóbb időpocsékolás, amit elkövettem már elég régóta.
Igénytelen, közönséges, és teljességgel értelmetlen, igazából halk imát kéne
mondanom minden szegény kivágott fáért, amit erre áldoztak, és az
elvesztegetett perceimért is. Az egyetlen jó a sok rosszban az, hogy ez a könyv
megmutatta, hogy mi az, amit soha többé nem akarok olvasni, és segített
rávilágítani, hogy mire vágyok igazán, miközben olvasok. Cselekményre.
Izgalomra nem, NEM olyan értelemben, ahogy ebben a könyvben jelen volt.
Egy értelmes történetláncolatra. Kidolgozott, értelmes karakterekre.
Cselekményre hm, vagy ezt már mondtam volna?. Változatosságra, arra,
hogy fenntartsa az érdeklődésemet. És cselekményre. Ja, és cselekményre. Igen,
csak most jöttem rá, hogy ezek mennyire, de mennyire fontosak, hogy nélkülöznöm
kellett őket.
R.I.P. fák :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése