Lori Gottlieb több New York Times-bestseller szerzője, Los Angelesben él, ott működteti a magánrendelését. A pszichológus válaszol rovat állandó szerzője az Atlanticben. TED-beszédét több mint hárommillióan nézték meg.
Korábban magyarul megjelent könyve: Légy a felesége (2011)

Te ott, a monitor mögött! Igen, te, te kis sunyi! Fogalmam sincs, ki vagy, de egy dologban majdhogynem biztos merek lenni: a szíved egy mély kis zugában - vagy akár egészen a felszínén - téged is feszeget olykor a kíváncsiság, hogy mi történik egy pszichológus ajtaja mögött. Akár gyakran gondolsz rá, akár csak felötlik benned szökőévente; akár azért foglalkoztat mert magad is szeretnél időpontot kérni, akár a szakmától való félelmed táplálja a kérdéseit tüzét; akár személyesen érint a dolog, akár csak a kíváncsiságod hajt előre... bizonyára gondolkodtál már el rajta, hogyan zajlik egy terápiás ülés, mi történik egy ilyen alkalmon, MILYEN ELBORULT LÉNYEK IGAZÁBÓL A PSZICHOLÓGUSOK, és én mondom neked, kilencven százalék valószínűsége van annak, hogy amit vizionáltál, az legfeljebb távoli köszönőviszonyban van a valósággal - vagy legalábbis durván torzítja azt. Néhány hónapja szenteltem egy konkrét posztot annak, hogy eloszlassak a pszichológusokkal (/pszichológia szakos hallgatókkal) kapcsolatos néhány igen gyakori tévhitet, de ezek olyan szinten beivódtak már a köztudatba, hogy érthető módon más is rászánta már magát, hogy megvívja ezt a csatát: ezúttal a mai értékelés tárgyául szolgáló kötet szerzője, Lori Gottlieb is, aki amerikai terapeuta létére elsőkézből tudta elhozni számunkra a legbelsőbb és legpontosabb infókat a szakma működésének gépezetéről. 

Akit a pszichológiával való ismerkedéstől a "száraz szakirodalom" rémképe rettentett eddig vissza, annak ezt a könyvet most képletesen is a kezébe nyomom. Annak is, aki eddig nem tette fel a kérdéseit, annak is, aki válaszokat nem kapott, de gyakorlatilag nem megyek messzire azzal, hogy jószívvel osztogatnám minden utcán szembejövő idegen arcnak is, hiszek ugyanis abban, hogy a maga szinte regényesen olvasmányos stílusában ez a kötet olyan információkat tartalmaz, amiket kellene, illene, muszáj volna minél többeknek hallani. Hiába van a könyv vagy ötszáz oldal... egyszerűen visz magával egészen a végéig. Olykor hasbarúg, arconcsap, lebénít egy időre, kicsikarja a könnyeket is amelyek járnak neki, de mindvégig közérthetően, szakszerűen és emellett nagyon is emberközeli módon igyekszik jó barátja, támasza, informatív google találata és jókor előhúzott papírzsepije lenni az olvasónak. 

Az írónő saját, egészen személyes tapasztalatainak beemelésével megjelent memoáros vonulat segít bekukkantanunk egy pszichológus fejébe, megismerve valamelyest az észjárását, valamint - kiemelten fontos módon! - ráébredve arra, hogy végtére is ők is csak ugyanolyan emberi lények mint mi magunk, megvan a magunk problémája, öröme és fájdalma egyaránt, mi több, jobb esetben a saját terapeutájuk is - ahogy arra Gottlieb saját példája által rámutatott. Emellett pedig természetesen a központi szerepet a kliensei viszik - történeteik különböző tabuként kezelt problémára adnak belső rálátást, Lori ezekhez fűzött gondolatai pedig gyakran értékes szakmai információkkal is gazdagítottak minket, így kerülhetett elő egy-egy eset kapcsán a fejlődéslélektanból ismert gyermekkori kötődési mintázatok szerepe, vagy akár Jung vagy Frankl neve és elméleteinek egy-egy gondolata - hol konkrétan, hol közvetetten felfedezhető módon.

"Az irodánkban valaki kitett egy mágnest a hűtőre, ez a felirat áll rajta: A BÉKE NEM AZT JELENTI, HOGY NINCS ZAJ, BAJ, KEMÉNY MUNKA. HANEM AZT, HOGY ZAJBAN, BAJBAN ÉS MUNKA KÖZBEN IS NYUGODT A SZÍVÜNK. Tudunk segíteni a klienseknek megtalálni a békét, ám az a béke néha más, mint amit a terápia elején elképzeltek."

Megvan a történet, amitől az Akarsz beszélni róla? regényes és kellemes olvasmány lesz, megvan a szakmaiság, amitől igazán értékes, és megvan a - szerintem - egyik leghasznosabb téma, amiről sosem beszélhetünk eleget, amiből aztán levonhatjuk a végkövetkeztetést: mindannyiunkra ráfér ám egy pszichológus. 

Kedvenc idézetek:

"Az életben a kapcsolatok igazából sosem érnek véget, akkor sem, ha soha többé nem találkozunk a másikkal. Mindenki, akit közel engedtünk magunkhoz, valahol bennünk él. A régi szerelmek, a szülők, a barátok, az élők és a holtak (…) – mindannyian emlékeket idéznek fel, hol tudat alatt, hol tudatosan. Gyakran befolyásolják, hogyan viszonyulunk saját magunkhoz és másokhoz. Néha beszélgetünk velük a gondolatainkban, máskor ők beszélnek hozzánk álmunkban."

***

"…túl sok szülő nehezíti meg a gyermeke életét azzal, hogy túlságosan is igyekszik megkönnyíteni."

***

"Hiába nyitottabb ma a társadalom a korábban tabunak számító kérdésekben, az érzelmi küzdelmekre adott stigma ma is erős. Szinte bárkivel leállunk csevegni az egészségi állapotunkról (el tudjuk képzelni, hogy a házastársunk eltitkolja, hogy refluxgyógyszert szed?), de még a nemi életünkről is, ha azonban szóba hozzuk a szorongást, a depressziót vagy a feldolgozhatatlan gyászt, akkor beszélgetőtársunk arcáról valószínűleg azt olvashatjuk le: el akarok tűnni ebből a helyzetből, de sürgősen."

***

" A terápia nehéz – és nem csak a pszichológus számára. Hiszen egyértelműen a kliens felelőssége, hogy tegyen a változásért.Aki arra számít, hogy egy órán keresztül együttérzőn hümmögve hallgatni fogják, az rossz helyen jár. A pszichológus együttérző, de mi a kliens fejlődését támogatjuk, nem a pasijáról alkotott negatív véleményét. (A mi szerepünk megérteni, nem pedig feltétlenül elfogadni a kliens álláspontját.) A terápián elvárjuk a klienstől, hogy egyszerre legyen felelősségteljes és sebezhető. Nem mi irányítjuk a klienst a probléma gyökeréhez, hanem addig noszogatjuk, amíg magától el nem érkezik oda, mert azok a legnagyobb igazságok, azokat veszik az emberek a legkomolyabban, amelyekre ők maguk jönnek rá, lépésről lépésre, egyedül. A terápiás helyzetben kimondatlanul is feltételezzük, hogy a kliens hajlandó elviselni némi kellemetlenséget, mert anélkül nem lehet hatékony a folyamat.Vagy ahogy Maxine fogalmazott az egyik péntek délután: „Én nem foglalkozom »hajrá, csajszi«-terápiával.”

Borító: 5/5

Egyszerű, és mégis annyira találó, hogy szeretnék kihúzni egy papírzsepit a dobozból és belesírni. Mit ne mondjak, motivált lettem bekészíteni egy ilyet az éjjeliszekrényemre olvasás közben... és jól is tettem.

Blogturné és nyereményjáték

Akarsz beszélni róla? Mi akarunk - méghozzá Lori Gottlieb új könyvéről, amelyből megtudhatjuk, mi zajlik a pszichológus fejében egy terápia során. A magyar nyelven nemrég a 21. század kiadó gondozásában megjelent olvasmányt most négy bloggerünk értékeli. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk róla, és szeretnétek is nyerni egy példányt a kötetből!

Ha szeretnétek megnyerni az Akarsz beszélni róla? egy példányát, nincs más dolgotok, mint megkeresni a bejegyzésekben a kiemelt betűket, és azokból összerakni egy szót. A könyv témájához hűen olyan kifejezéseket rejtettünk el, amelyek kapcsolódnak a terápiához - leginkább problémákat, amelyekkel egy páciens pszichológushoz fordulhat.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista

Blogturné Klub
10.18. Readinspo
10.19. Booktastic Boglinc
10.21. A Szofisztikált Macska
10.23. Never Let Me Go