Meik Wiking - Az emlékteremtés művészete | Blogturné


A 20. század egyik legnagyobb filozófusa, Micimackó mondta: „Nem tudtuk, hogy emlékeket gyártunk, mi csak jól éreztük magunkat a bőrünkben.”

Eredeti cím: The Art of Making Memories
Oldalszám: 288
Megjelenés: 2019
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ár: 4500 –

"Némelyik ​nap csak úgy tovatűnik anélkül, hogy bármi nyomot hagyna, de vannak olyan napok, amelyekre egész életünkben emlékszünk.
Emlékszel az első csókra? A legfinomabb ételre, amit valaha kóstoltál? Vagy a frissen nyírt fű illatára egy verőfényes nyári napon?
Ha valami ingerli az érzékszerveinket, ha igába fogjuk az első élmények erejét, ha tudatosítjuk magunkban érzéseinket és érzelmeinket, valószínűleg sikerül megőrizni a boldog emlékeket.
De milyen összetevők alkotják ezeket a boldog emlékeket? Miért van az, hogy egy dallam, egy illat, egy íz vissza tud minket röpíteni valamihez, amiről azt hisszük, rég elfelejtettük? Meg lehet tanulni, hogyan alkossunk boldog emlékeket, és hogyan őrizzük meg ezeket mindörökre?
A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket."

Újabb Micimackó mondotta bevezető életbölcsesség, újabb Meik Wiking kötet és újabb esték, mikor Virág takaróba bugyolálva üldögélésről, forró citromos tea szürcsölésről és skandináv recept alapján készült fahéjas tekercsekről álmodozott. Ehelyett – mint a mai ügyeletes hangulatgyilkos – bevallom, az Emlékteremtés művészetét gyors ebédidőkben, este számtech házi írások közben, éjjel félálomban vagy órák közti szünetekben olvastam leginkább, de szerencsémre a szerethető a beltartalom és a Meik Wiking munkája iránti rajongásom együtt elég volt ahhoz, hogy a maximálisan idillmentesen töltött olvasós perceimben is sikerüljön kellően átszellemülnöm.

Bár a szerző korábbi művét, a Hyggét nyugodtszerrel beemelhetném a felsorolásba, mikor a kedvenc köteteimről beszélek, még emellett is muszáj azt mondjam, hogy a dán boldogságkutató könyvei számomra eddig kissé a guilty pleasure kategóriájának határán táncoltak. Nem negatív értelemben, egyáltalán nem, de mégis picit úgy éreztem, ide tartoznak: szuperek, szerethetőek és megmelengetik a lelkem, ami nagyon jó, ugyanakkor picit birizgálják azt a szkeptikus felemet is, amely nem hiszi, hogy bárki is szert tehetne boldogságra mindössze annak révén, hogy arról olvas. (Egy részemet amúgy igenis boldoggá tette a boldogságról olvasás. Mégis kételkedem, A Virág és az ambivalencia című sorozatunk újabb epizódját láthatták.) Összességében tehát minden pozitív érzésemmel együtt is volt bennem egy halvány afféle vélekedés, hogy ez a számos oldal a dánokról és a boldogságról imádnivaló… de végeredményét tekintve haszontalan. És bár ezt magamnak is csak suttogva vallottam be, hála istennek időben érkezett Az emlékteremtés művészete, és helyrerázta az ily módon rendetlenkedő gondolataimat.

Először is muszáj megemlítsem, hogy Wiking legújabb témája úgy eltalált, mint ahogy Robin Hood nyila találna egy látótávolság határán mozgó hangyalábujjnyi céltábla ezerpontos közepébe: azaz hogy tökéletesen. Emlékek. Abszolút a kedvenc gondolati dolgaim, lévén javíthatatlanul és betegesen nosztalgikus jellem – utóbbi megnevezés nem is egészen véletlen, e kötetnek hála tanultam ugyanis, hogy a nosztalgiát eleinte neurológiai betegségként tartották számon, ezt követően pedig „a 18. és 19. század során több doktor próbálta megtalálni a „kóros nosztalgiát okozó csontot”.” Igen, összességében leszűrhetjük, hogy elődeink koránt sem tartották normális vagy akár egészséges tevékenységnek a túlzott múltba révedést. Talán nem is az… bizonyos mértékben viszont azt hiszem mindannyiunk számára ismerős, szokásos és még szükséges is. Elvégre így őrizzük és tároljuk a csodálatos perceket: a visszaemlékezéssel. (Ugyanitt, természetesen itt tároljuk az „a könnyeimtől nem láttam és egyenesen nekisétáltam egy villanyoszlopnak” meg az „összeomlott a teljes életem” típusú pillanatokat is. Ugyanúgy emlékszünk azokra is. Jó sokszor. Mondjuk épp lefekvés előtt.)

Tehát emlékek – ezúttal ezek állnak a középpontban, s bár egyrészt nyilvánvalóan ennek a kötetnek is az a célja, hogy sugározzon némi boldogságot az olvasóira, meg kell hagyni, rendkívül alapos, jól kifejtett is lett. Információgazdag – ugyanakkor mesélős, épp ahogy azt Meik Wikingtől szeretjük. Egyik pillanatban még saját élményeiről számol be, visszarepít minket fiatalkorának helyszíneire, huszas éveinek kalandjaiba, a következőben pedig már szociálpszichológiai kutatásokkal támaszt alá, érvel, s szemléltet. Mondanom sem kell, bármelyiket is tette épp, én rettentően élveztem.


A kötet a boldog emlékek bevezetőben felsorolt nyolc összetevője alapján tagolódott nagyobb fejezetekre, melyek az alábbiak:

I. Tartsd számon az első alkalmakat
II. Koncentrálj minden érzékedre
III. Figyelj oda
IV. Teremts jelentőségteljes pillanatokat
V. Használd az érzelmi szövegkiemelődet
VI. Fordíts figyelmet a nagy küzdelmekre és győzelmekre
VII. Meséld tovább a történeteidet, hogy ne merüljenek feledésbe
VIII. Örökítsd meg az emlékeket

Számomra a legnagyobb hatást, a legnagyobb érdekességet ezek közül… először is egy olyan rész tartalmazta, amely történetesen nincs is ezek között. Nos, hoppá. A bevezető amellett, hogy ráhangolt minket kicsit az adott témára, s elővezette a könyv felosztását, tartogatott ugyanis még egy megragadó gondolatot, ezt pedig úgy hívják: emlékpalota. Vagy elmepalota. Kinek ez, kinek az. Sherlock rajongóknak talán inkább az utóbbi. Mindenesetre egy számomra eddig egészen ismeretlen memóriajavító technikáról olvashattam, mely amellett, hogy Wiking nem mindennapi példáinak hála kegyetlenül megnevettetett, összetettségével le is nyűgözött. A módszert gyakran kártyalapok megjegyzésekor alkalmazzák, s a lényege az lenne, hogy először is hozzunk létre fejben egy emlékpalotát valami számunkra jól ismert helyszín alapján, majd a lapokhoz rendeljünk hozzá személyeket. Ezen belül pedig kategorizáljunk, majd képzeljük el az adott embereket a palota adott pontjain valamilyen tevékenység végzése közben – minél különlegesebb, minél abszurdabb, annál jobb.

„Szóval próbáld ki, és ne feledd: ki vette ki a csirkét a sütőből a konyhában? Beethoven volt. És ki volt az, aki megpróbálta begyújtani a tüzet, de lángra kapott a ruhája, és káromkodni kezdett? Ferenc pápa, igaz? (Nálam ő a káró tízes.) És ki ült a zongoránál? Neil Armstrong a szkafanderében: ő a pikk ász. Kis zenei lépés egy embernek, maradandó kép az elme számára.”

Miután mind túlléptünk a csirkét sütögető Beethoven képén, visszakanyarodnék nyolcas felosztásunkra, melyből kapásból az első egységet emelném ki: ennek sikerült ugyanis leginkább megragadnia. Ami az első alkalmak hatalmát prezentálhatja, az a kötetem fejezetcímet tartalmazó lapja: telis-tele van öntapadós cetlikkel, melyekre az olvasás kezdete óta megélt első élményeimet jegyeztem fel. Én alapbeállításból írom egy ideje a pozitív eseményeket, amelyeket megélek, ám a nagy elsőkre koncentrálva jöttem rá, mennyi új élmény, új inger érheti az embert úgy, hogy igazából észre sem veszi, hogy éppen valami új kapu nyílt meg előtte. Azt hiszem rengeteg első fölött elsiklunk, holott épp olyan kellemes lehet emlékezni az első alkalomra, mikor duettet énekeltél valakivel, mint az első csókodra. Sőt, lehet előbbire kellemesebb emlékezni. Vagy nem. Rátok bízom.

Összességében azt érzem, Az emlékteremtés művészete beteljesítette rajtam misszióját, s bizony beváltotta minden reményem: jelenleg is csak úgy árad bennem a könyv nyújtotta béke és nyugalom, s elmondhatom, hogy egyszerre gyarapodtam értékes gondolatokkal, fontos tudáselemekkel, s fogtam a fejem a nevetéstől Wiking hihetetlen és lehengerlő stílusán általa. Bár valószínűleg olyan könyvről beszélünk, mely újra és újra előkerül majd, ha a lelkemnek valami puha takaróval becézgetős ölelésre lesz szüksége, én azért csak azt hiszem, hogy ennek az első olvasása is bekerülhet azok közé a szép emlékek közé, amiket magunknak teremtünk.

Kedvenc idézetek:

„Miközben ezen a mnemotechnikai rendszeren dolgoztam, épp Kanadába repültem. Annyira elmerültem abban, hogy megjegyezzem, melyik kártyalaphoz kit rendeljek, hogy az előttem levő ülés zsebében hagytam a laptopomat. Igen értem, mennyire ironikus a helyzet. Ha olvastad a Lykke – A boldogság nyomában című könyvemet, tudod, hogy nem ez az első alkalom, hogy a repülőgépen felejtettem a számítógépemet. Hogy harmadjára ne fordulhasson elő velem, újabban úgy utazom, hogy az egyik cipőmet az előttem lévő ülés zsebébe rakom.”

***

„A kutatás során arra fókuszáltam, hogy megtudjam, miből lesz pontosan boldog emlék. Elég trükkös ez a kérdés. Hogyan kérdezel meg erről egy idegent anélkül, hogy ne emlékeztetnéd Hannibal Lecterre? „Meséljen a gyerekkori emlékeiről, Clarice.”

***

„A „nosztalgia” szót  svájci orvos, Johannes Hofer használta először 1688-ban egy orvosi disszertációban. Hofer orvosi vagy neurológiai betegségnek tartotta a jelenséget. Az általa megállapított tünetek pedig a következők voltak: megrögzött honvágy, sírás, szorongás, rossz alvás és szabálytalan szívverés.”

***


„Az életet előrenézve kell élni, de csak hátranézve értjük meg”





Borító: 5/5

Rengeteg minden fog meg Meik Wiking könyveiben… és épp emiatt nem szégyellem bevallani, hogy ezek közül fontos elem maga a kiadások minősége is, különös figyelemmel a borítókra. Ez ráhúzható Az emlékteremtés művészetére is, bár a belbecs kifogástalan, a fizikai kivitelezés már annak ismerete nélkül is szinte külön élményt ad. Csak próbáljátok ki, akár a saját példányotokkal, akár a könyvesboltban… Csak vegyétek a kezetekbe. A kötése erős, kemény, szögletes és mégis valamitől barátságos – olyan időtálló érzetet kelt, mintha legalábbis életeket foglalna magába. Nem is beszélve a minimalista, mégis dizájnos fedőlapról, amit már tudom, hogy bőven túl sokszor hangsúlyoztam már mióta a blogot vezetem, de hatalmas kedvencem. Egyszerű topológia (elsőre szerencsésen tipológiát írtam – igen, ezt teszi a pszichológia szak már egy félév után is, úgyhogy most a borító szövegezése helyett kissé Jungra terelődtek a gondolataim), letisztult kis szimbólumok, és harmonikus színvilágú paletta. Nálam ez lazán ötből öt.

Pontozás: 5/5



Blogturné és nyereményjáték


A Kossuth Kiadó munkájának hála idén újabb Meik Wiking kötettel gazdagodhatnak a nagysikerű Hygge és Lykke könyvek kedvelői: a dán boldogságkutató ezúttal az emlékek fontosságára és milyenségére koncentrálva alkotta meg az idei szezon tökéletes takaróba burkolózva melegedős, teát szürcsölős olvasmányát. Ennek örvendezvén tíz bloggerünk döntött úgy, hogy egy turné keretein belül maga is nyomába ered az emlékeknek, úgyhogy tartsatok velünk extrahosszú turnénkon, és a végén akár a kötet egy példányával is gazdagabbak lehettek!

Meik Wiking legújabb kötete az emlékekre, ezek megőrzésére és teremtésére koncentrál, ezért ezennel blogturnénkon is rendhagyó feladatokkal készülünk számotokra, továbbgondolva kissé Az emlékteremtés művészetének témáját. Nem lesznek cseles feladványok, sem képek, sem elrejtett betűk vagy idézetek - nem, ezúttal arra kérünk Benneteket, hogy osszatok meg velünk egy-egy szeletet az emlékeitekből: minden állomáson találhattok majd egy emlékekkel kapcsolatos kérdést, a feladatotok csupán annyit, hogy egy-két szóban válaszoljatok! A turné végén egy szerencsés gazdagabb lehet a könyv egy példányával!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Melyik dal őriz valamilyen számodra fontos emléket?
 


Állomáslista

2019.12.03. Flora theSweaterist
2019.12.05. Never Let Me Go
2019.12.07. Zakkant olvas
2019.12.09. Olvasónapló
2019.12.11. Spirit Bliss Sárga könyves út
2019.12.13. Csak olvass
2019.12.15. Szofisztikált macska
2019.12.17. Könyv és Más
2019.12.19. Nem félünk a könyvektől
2019.12.21. Readinspo
 

1 megjegyzés:

  1. Alig várom, hogy lemenjen a vizsgám, és elkezdhessem olvasni, főleg ezek után!
    Nagyon jó poszt lett. :)

    VálaszTörlés