Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

Jay Asher - Micsoda fény! | Blogturné + nyereményjáték

by - 12:21


„Egy hónap, Sierra. Rengeteg minden történhet egy hónap leforgása alatt.”

Eredeti cím: What light
Oldalszám: 264
Megjelenés: 2018
Kiadó: Könyvmolyképző (Vörös Pöttyös)
Ár: 2999 –

A szerelem mindent legyőz?
Sierra szeretné megérteni. Caleb szeretné jóvátenni.
Együtt rátalálhatnak az igaz szerelemre – ha elég bátrak ahhoz, hogy elfogadják, ami történt.
Keserédes történet az első szerelemről, a megbocsátás erejéről és a második esélyekről. Arról, hogyan lásd meg a másik valódi személyiségét. Sierra csak átmenetileg lakik a városban: a családjával minden évben eltöltenek itt egy rövidke időszakot. Ez idő alatt a lány megpróbál érzelmileg távol maradni a fiúktól – Caleb pedig épp azon dolgozik, hogy megbocsásson önmagának, miután egy szörnyű tettet vitt véghez. A fiú szerint: mindenkinek lehet néha rossz napja. De csak akkor kezd el hinni ebben igazán, miután megismerte Sierrát.
Előbb összetöri a szíved, majd segít abban, hogy újra hinni tudj a szerelemben.
Add át magad a lebegésnek!

Ha Young Adult könyvekről van szó, azt hiszem Jay Asher nevének van némi húzóereje – nem úgy, mint egy sokkönyves, jól megismert szerzőnek, inkább mint az egyik legütősebb fiataloknak írt regény megálmodójának, a Tizenhárom okom volt őrület elindítójának. Arról persze elvitatkozhatnánk, ez mennyiben jó, s mennyiben tragikus… engem mindenesetre anno erősen megragadott a fent említett könyve, így már jóval a magyar megjelenés előtt kiszúrtam magamnak a Micsoda fényt, noha egyértelműen tükröződött róla már akkor is, hogy nem az előde által kitaposott utat fogja járni. Itt nincs szó öngyilkosságról, mi több, a komolyságnak csak a felületét súrolja a történet: mondhatni azután, ahogy a Tizenhárom okom volt robbant, a Micsoda fény inkább csak pislákoló láng volt, vagy – csak hogy stílusosak legyünk – olyasmód égett, mint a karácsonyi füzérek szoktak, szórt fénnyel… de azért kellemesen. Mondjuk.

Cukin – csak hogy pozitívan indítsak, de hogy őszinte legyek, sajnos ez a „cuki” ez esetben sokkal árnyaltabb, mint elsőre tűnik, legalábbis a magamfajta olvasónak. Ez a cuki magába foglal valami tinilányos bájt… ez a báj pedig szintén csak újabb árnyalatokkal bír. Röviden talán annyit jelent, hogy bosszantóan egyszerű – épp mint a 13 éves fruskák általában.

Meglehet, főszereplőnket, Sierrát – akinek legalább a nevét őszintén imádom – csupán egy év választja el a nagykorúságtól, bennem sokáig olyan benyomást keltett, mint egy kikamasz, aki a filmekből próbálta meg ellesni, milyenek is a „nagyok”… és aki emiatt persze durván félreinformált. Igyekszik komoly lenni, meg felnőtt, de minden mozdulatából süt, hogy gyerek még, rettentő naiv és makacs, és még ha ennek a… mondjuk úgy, báját le is fejtjük a felszínről, akkor annyi marad, hogy cuki pasik így, helyes srácok úgy… egy ténylegesen felnőtt hölgynek pedig, fenntartom, ennél már nem ártana, ha kicsit szélesebb lenne a látóköre. Gondolom én, ne javítsatok ki bátran, ha tévedek.

Szintén ehhez kapcsolódnak az én fejemben Sierra barátai – mind az otthonában, Oregonban, mind Kaliforniában –, pontosabban ezek a barátságok, meg az, hogy mennyire lehetnek tartalmasak. Mert bár a csajok egymás legnagyobb bizalmasaiként vannak beállítva, egy idő után rá kellett jönnöm, hogy csak gyerekek, akiknek tényleg semmi máson nem jár az eszük, mint a pasizáson, gyerekek, akik az alapján randevúznak egy fiúval, hogy hogy néz ki, és jól csókol-e. Ez pedig marha lelombozó. Egyrészt az, hogy egy barátság eddig terjed, ennyi tartalma van mindössze, másrészt meg persze az is, hogy a könyv ilyen szempontból úgy érzem, kissé lealacsonyítja a szerelmet. Arról már nem is szólva, hogy csajok, ha egy fiú tenné ezt velünk – vagyis, amikor ezt teszi velünk – akkor bezzeg feléled bennünk a harcos feminista… mert a nők tárgyiasítása így meg úgy. Szóval ha mi felháborodunk, akkor talán próbáljunk meg az ellenkező nem felé mi is egy értelmesebb viselkedést tanúsítani. Tetszhet valaki külsőre, imádhatjuk a gödröcskéit, ez kikerülhetetlen is azt hiszem, de elég kicsinyes leragadni ezen a szinten – pláne, mert rengeteg gyönyörű arc mászkál a világban, amely mögött egy bunkó szemétláda rejtőzik. Jézusom, hány ilyet ismerek… A tanulság tehát, ne legyünk felszínesek. És főleg ne emlegessünk szerelmet, ha közben csak egy arcra meg egy világbajnok nyelvre gondolunk. Ideje lenne beépíteni a szókincsünkbe olyan szavakat a „szerelemes vagyok belé” helyett, mint a „tetszik” vagy a „vonzódom hozzá”. Van bizony különbség.

Nagy szerencsémre amúgy előbb-utóbb Sierra is észhez tért. A barátai nem… de az már más kérdés, és egy idő után kevésbé is foglalkoztatott, csak az előző gondolatmenetet nem igazán tudtam visszatartani. Hiszen ismertek. Lényeg a lényeg, Sierra, aki a szokáshoz híven csupán a karácsonyi szezonra érkezett a család fenyőtelepére és elhatározta, hogy nem bonyolódik „szerelmi ügyekbe” ez alatt az idő alatt, egyszer csak azon kapja magát, hogy Kalifornia leggödröcskésebb arca fizeti nála a fenyőjét. Aztán másnap is. És újra. Megint.

Főszereplőnk persze a maga bájos módján bezsong, nagy, barátnős csevejeket tart azokról a gödröcskékről… és esküszöm, igyekszem minimálisra szorítani vissza a posztban a gödröcske szó használatát, de úgy tűnik nekem sem megy ez jobban, mint a szerzőnek. Gödröcske itt, gödröcske ott, gödröcskék mindenhol. Meg pumpedli. Jesszus, szerintem ilyen szó nincs is. Még a Word is aláhúzza… a könyvben mégis kínosan sokszor futottam bele, és téptem a hajam, mert a hangzásáról csak a pupliningek jutottak eszembe, az Amerikai Psychóból. Az Amerikai Psychóról pedig… nos, azt hiszem itt kell véget érjen ez a kis szabad asszociációs bekezdés. Elkalandoztam. Megjegyzem amúgy, nem csak értékelést írni, de olvasni is elég nehéz úgy, hogy mindig mindenről eszedbe jut valami.

SZÓVAL. Csak hogy visszakanyarodjunk a témánkhoz, az első találkozást követően Sierra nem igazán tudja kiverni a fejéből ezt az ennivaló mosolyú idegent, a véletlen – nevezetesen ez az idegen, akinek amúgy Caleb a becses neve – pedig úgy hozza, hogy ismét összefutnak, nem is egyszer. És tessék, adva van valami téli kiadású „vakációs szerelem”, minden ebből adódó bonyodalom, meg persze a dolog felszabadult és igazán sajátos hangulatvilágú oldala is. S bár az idő, és a fiú múltja is közbeszól, azért még én is be kell lássam, hogy minden akadályozó tényező ellenére szép fokozatosan egy elragadó szerelmi szál alakul ki főszereplőink között, aminek nem is lehet eléggé szurkolni, hogy kitartson.


Fent nagyon nyomtam az „édes” meg a „bájos” árnyoldalait és rejtett negatív üzenetüket… de annak, ha azt mondom cuki, még mindig megvan az originál funkciója, és ezt sem szeretném elhanyagolni. Elvégre ott a másik oldal: valami, amit talán gyermeki ártatlanságként tudnék legpontosabban definiálni, valami sajátos báj, mondhatni az első szerelem semmivel össze nem téveszthető érzése. Rózsaszín köd. Meggondolatlanság. Feltétlen elfogadás. Megannyi apró kicsapongás, amiért óvatosan megdorgálnám drága Sierránkat, talán kissé meg is ráznám a vállánál fogva, hogy könyörgöm, nőjön már fel… mégsem teszem. Mert pontosan ez lenne az első szerelem csodája: a tökéletlenséget is tökéletesnek érezni, és teljes eufóriában lebegni a másiktól. Az pedig, hogy milyen átéléssel szemléltette mindezt a lány, igazából egészen szívet melengető. A könyv elején érzett átmeneti unalmam is egész gyorsan elszállt, ahogy Sierrával együtt lassan előttem is kibontakozott a fiú tényleges személyisége, az, hogy igazán jó ember, törődő, figyelmes, jó humorú, kellően érzékeny, hiába a kemény városi pletykák. Történetünk ilyen szempontból komoly üzenetet hordoz: rámutat a második esélyek fontosságára, ezzel karöltve pedig arra is, mire nem képes az ítélkezés, amit sajnos gyakran anélkül tesz meg az ember, hogy bármi tény birtokában lenne a másikról, sokszor elég egy-egy benyomás, vagy rosszindulatú híresztelés, ferdítés. Ez pedig… nos, tudjátok, hogy szívügyem. Teremtsünk egy elfogadóbb, nyitottabb világot trallala, ítélkezés nélkül, trallala… bár fenntartom, hogy Sierra elfogadása és nyitottsága inkább naivitásba hajlott, de írjuk ezt is zsenge kora és szerelemködös elméjének számlájára.

Mint említettem az előbb is, számomra a könyv kezdete elég vontatottan haladt, mondhatni unatkoztam a különböző fenyők szállítási módjain és hasonlókon, egy ponton pedig az is megfogalmazódott bennem, hogy történetünk sokkal jobban helytállna 250 oldalas regény helyett mondjuk egy 20 oldalas novella formájában, tömörítve… de észrevétlenül egyszer csak abbahagytam az oldalak számolgatását. Utólag úgy vélem, azon a ponton történhetett ez, mikor magába szippantott a karácsonyi hangulat. Az ünnepi illatok, a téli vakító napsütés, a jégcsípte arcok, az éjszakai fények, a fenyők, a díszek, a sülő sütemények… valami tipikusan karácsonyi izgalom. És bár, ahogy azt látjátok is, a könyvvel nem mindig alakult gördülékenyen a kapcsolatunk, a lassan de biztosan eluralkodó ünnepi légkörnek én sem bírtam ellenállni.

Talán az én lelkem már nem kompatibilis ezzel a mértékű ifjúsági regényes boldogsággal, vagy talán csak nem a megfelelő pillanatban akadt a könyv a kezembe, de vegyes érzésekkel, egyszerre mosolygósan és bosszankodva lépek túl ezen az olvasmányon… de az is épp ilyen biztos, hogy nem ajánlás nélkül. Így tehát ajánlom Jay Asher új regényét a YA könyvek és a romantikus műfaj kedvelőinek, leginkább a 12-14 plusszos korosztálynak, de a fiatalos idősebbeknek sem fog csalódást okozni, ha él még bennük hajlam álmodozásra, egy kis bájos felhőtlenségre.  

Kedvenc karakterek:

Ez a pár oldal, mondhatni közös egy hónap édes kevés volt, hogy igazán közel kerüljön a szívemhez bármely karakter, de Calebnek legalább adnék egy dobást, hogy jobban megismerhessem. Tipikus YA-beli srác: ha már nem a rosszfiú fajtából, akkor a tökéletes aranyos lovag megtestesítőjeként, aki romantikus, figyelmes, humoros és persze gödröcskés, mert a gödröcske szexi – ezt mindenféle irónia nélkül… a gödröcske tényleg marha vonzó –, de legyen ez mind akármennyire is klisé, azért nem lehet megkedvelni kicsit olvasás közben.

Kedvenc részek:

Mint mondtam, számomra a történet inkább olyannak tűnt, mint egy kicsit elnyúlt novella, amiből nehéz is bármit kiemelni… de a templomi gyertyagyújtást kifejezetten kedvesnek tartottam, hangulatos szertartás lehet egy ilyen, és a Sierra&Caleb párosunk is elég szeretnivaló volt… nagyon karácsonyi és nagyon romantikus jelenet kerekedett mindenesetre, ez pedig nálam betalál.

Kedvenc idézetek:

„De néha jól esik az is, ha az ember olyan dolgot kap, amire vágyik, nem csak olyat, amire szüksége van.”

***

„ – Caleb, te egy nagyon enigmatikus személyiség vagy – közlöm vele. Anélkül, hogy levenné a szemét a rajzról, így szól:
– Muszáj felhívnom rá a figyelmet, hogy épp az előbb használtad az enigmatikus szót.
– Nem először használja – jegyzi meg Heather.
Caleb ránéz.
– Akkor azt hiszem, ő az egyetlen ember ezen a helyen, aki valaha használta ezt a szót.
– Jaj, olyan nevetségesek vagytok – közlöm velük. – Heather, mondd meg neki, hogy már te is használtad a kumulál szót korábban. Csak három szótagból áll.
– Persze, hogy használtam, amikor… – Calebre néz, és nem fejezi be a mondatot. – Nem, igazából sosem használtam.”

***

„Az eszed nem tudja, mire van szükséged valójában.”


Borító: 5/5

Ha valamibe, hát a borítóba egy percig sincs szívem belekötni – amúgy okom se lenne rá, még ha keresném is. Már akkor beleszerettem, mikor magyar kiadásnak híre-hamva sem volt: élőszereplős borítókép létére kifejezetten ízléses lett, és a karácsonyi fényeket is imádom.

Pontozás: 5/3.5


Ambivalens – leginkább ezzel a szóval írhatom le kapcsolatomat a Micsoda fénnyel, noha tudom, valószínűleg Caleb meg sem értené ezt a szót… így tehát bölcsebb, ha jobban kifejtem. Bár a könyvhöz – a világszép borító mellett – leginkább Jay Asher korábbi regényével, a Tizenhárom okom volttal való pozitív tapasztalataim vonzottak, szerintem kellően felkészült voltam rá, hogy most egészen mást fogok kapni: mégis egy picit talán csalódtam. Mintha a „YA” meg az”ifjúsági” címkéket kőkeményre pumpált kosárlabdákként vágták volna a fejemhez, hogy csak úgy kongjon… Ahogy az érzéseim kötéltáncot jártak olvasás közben – ez most mélyre hatoló, vagy felszínes? Imádnivalóan aranyos, vagy gyermekien egyszerű és bosszantóan bájos? – kénytelen voltam rájönni, hogy a probléma valószínűleg nem is a történettel van… talán inkább az nem mindegy, ki olvassa a könyvet. Példának okáért a Micsoda fény! jobb kezekbe kerülne valakinél, aki nem ekkora kiégett és kiábrándult, vénségesen dementorlelkű szörnyeteg, mint én… vagy egyszerűen csak azoknak a fiataloknak a polcára való, akik hisznek az igaz szerelemben, és nem vetnek meg egy jó kis karácsonyi YA-t megspékelve némi ünnepi romantikával.

Ha érdekel a könyv, rendeld meg ITT!

Blogturné és nyereményjáték


A Tizenhárom okom volt sikerszerzője egy új, karácsonyi-romantikus regénnyel jelentkezett, ami többek között az első szerelemről, a megbocsátásról és a második esélyről szól. A különleges történetről a Blogturné Klub bloggerei extra állomásokkal tarkítva mesélnek. Játssz velünk, és nyerd meg a 3 ajándék könyv egyikét!

A kötet hősnője, Sierra gyakran használ a beszédében kevésbé ismert, idegen szavakat, és ezzel sokszor viccelődnek is. A mostani játékunk során pár idegen szó jelentését találod meg, a feladatod, hogy írd be a megfejtést a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Nehezen barátkozó, befelé forduló típusú, külső világtól elforduló.

Állomáslista:

12.05. - Never Let Me Go blog
12.07. - Hagyjatok, olvasok! (extra állomás)
12.09. - Deszy könyvajánlója
12.11. - Hagyjatok, olvasok!
12.13. - CB Olvas
12.15. - Dreamworld
12.17. - Kelly & Lupi olvas

a Rafflecopter giveaway

You May Also Like

0 megjegyzés