Ne lopd. Kösz. . Üzemeltető: Blogger.

Elle Kennedy - Az Üzlet (Off-Campus 1.)

by - 5:31



„Néha egyszer csak váratlanul feltűnik valaki melletted, és onnantól nem érted, hogy élhettél eddig nélküle.”

Eredeti cím: The Deal
Sorozat: Off-Campus 1.
Oldalszám: 440
Megjelenés: 2016.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (Rubin Pöttyös)
Ár: 3499 –

A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával…

Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe.

…Ami jobban sül el, mint remélte.

Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga.

Régen olvastam már ekkora kupac klisét – ilyen élvezhetően megírva. Mert hiába próbálnék terelni, ködösíteni, vagy valahogyan elvenni a dolog élét, a lényeg attól ugyanaz: Az Üzlet a legalapvetőbb New Adult klisé adalékanyagokból összegyúrt tészta. Még nagy szerencse, hogy sosem mondtam, hogy ennek ellenére egy könyv ne lehetne jó – mert ha mondtam volna, valószínűleg most is visszakoznom kéne, és beismernem, hogy tévedtem. Erre előrelátásom és megfontoltságom okán szerencsére nem kerül sor.

A fülszöveget olvasgatva a végkifejlet jóformán garantált – csak a szokásos olvasás előtti spoiler –, amit természetesen a váltott szemszög is bebiztosít, hogy még aki mániákusan ragaszkodik is hozzá, hogy a történet máshogy végződjön, annak se lehessen kétsége felőle, hogy téved. A palettáról nem maradhat el a kigyúrt és szexi sportoló pasi, és az erőszaknak ilyen-olyan formája, mint tragikus háttér, és persze egy megérdemelt happy end az egész végére – ha a fentieket olvasva most inkább úgy döntenél, bezárod az ablakot, és keresel valami más olvasnivalót, nyomatékosan megkérlek hát, ne tedd. A könyv elején én magam sem hittem, hogy többet kapok annál, ami egyértelmű. De emberek vagyunk. Érnek minket meglepetések.

Mert mindazok ellenére amiket előbb felsoroltam, és amik a romantikus regények kliséskáláján rémisztően robbanásveszélyes piros jelzéssel fenyegetnének… nos, azok tény, hogy vannak… de mégsem. Szeretek ilyen egyértelműen és félreérthetetlenül fogalmazni.

Mint írtam, eleinte én sem bíztam… hát, nagyjából semmi jóban – talán maradjunk inkább abban, különlegesben – de számomra elég hamar bebizonyosodott, hogy nem minden az, aminek látszik. Az elemek, melyeket nem átallottam fentebb felsorolni léteznek, és szerves részei is a történetnek, igazából ezek ad­.ják magát az alapját – de Az Üzlet szituációja szerintem még így is merőben eltér az átlagostól. Nem is tudom, hogy magyarázhatnám el jól… hadd éljek egy metaforával! A halálra ítélt építkezések ismérve nem más, mint hogy az alapok letétele után megszűnnek körülötte a munkálatok – az emberek elmennek, ott hagyják a befejezetlen romot, ami csak a helyet foglalja, és a továbbiakban patkányok búvóhelyéül szolgál majd minden bizonnyal. Persze odaköltözhetsz a fal tövébe, ha akarsz… de nem bíztatlak erre jó szívvel. Nos, barátom, szerintem éppen ez a helyzet a könyvekkel is – bármelyiket kézbeveheted, még egy ilyen bizonytalan vállalkozással is kikezdhetsz, hogy elüsd vele néhány szabad órádat, de csak az lehet igazán embernek való, ahol az építkezés nem fulladt sikertelenségbe az első néhány tégla után.

Remélem értitek, mire akartam ezzel kilyukadni – bár még nem is mondtam semmi konkrétat. Tisztázás képpen: Az Üzlet egy kellemes és felépített ház lett – elegendő kővel, vakolattal, belülről csilivili tapétával, kandallóval… na jó, inkább hagyom ezt a házas hasonlatot.

Long story short… bár mint már elmondtam, újfent klisék kész tárháza áll leírva, az írónő hála a jó égnek nem engedte a történetet egyedül ezen a síkon mozogni – nem is lett volna túl nagy a tér… – és nem is hagyta annyiban azzal, hogy „kész, itt a konfliktus, mostantól csináljatok, amit akartok”. Legnagyobb meglepetésemre – és örömömre, természetesen – elkezdte használni, amije már megvolt. Egy kigyúrt csajmágnes rosszfiú, a csendes lány, kettejük sötét múltja, érdekfeszítő utállak-szeretlek viszonyuk egymással… nem nevezném éppen fényűző gazdagságnak, de hát ez is valami, kezdetnek legalábbis megteszi. Fennakadnék rajta – igen, ennél is jobban – ha nem sikerült volna megmutatni mindezeknek is egy kicsit új oldalát. Tény, a műfaj ezen elemeiből alkotott történetek kicsit olyanok, mint egy gömb – végtelen oldal ergo végtelen felhasználás, amelyek különböznek, de oly kevéssé, hogy alig tűnik fel. So… megint húzom a szót. Lényeg a lényeg: Elle Kennedy tett valamit, amitől sok más esettel ellentétben elnézem neki, amiért nem talált ki jobb ötletet az eddigi sablonok ismétlésénél. Hogy mit?

Életet lehelt a történetébe, a szereplőkbe… egyszerűen vitt valami színt a szürkeségbe. Nem hagyta a cselekményt beleragadni abba a mederbe, hogy két erőszak áldozatává vált főszereplőnk elcseszett sorsát siratja, kizárva a világot, kizárva önmagukat, hogy csak meg akarjanak halni nagy szerencsétlenségükben. Mivel nem vagyok a témában érintett, nem is adhatok felvilágosítást szilárd véleményemről, mert egész egyszerűen nem lehet, míg nem jártam más cipőjében, de ami az olvasmányélményt illeti… már eléggé unalmas mindig azt látni, hogy az emberek megállás nélkül az őket ért sérelmen rágódnak, és emiatt ellehetetlenítik egész hátralévő életüket is. Éppen emiatt találtam Hannaht kimondottan üdítő változatosságnak – kész gyöngyszemnek, akinek jelleméért nem is mondhatok eléggé köszönetet a megalkotójának. Ritkán sikerült megkedvelnem regények – főleg no-fantasy romantikusok – női főszereplőit, ő viszont kellemes csalódásként ért. Elsőre úgy tűnne, ő viseli majd a „csendes és szerencsétlen” táblát ebben a játékban, de neeeem. Talán nem is az első adandó alkalommal – ugyanis első gondolataiban éppen egy népszerű és helyes srác után epekedik, ami rám nem tett kapásból meggyőző benyomást – de azért még erősen az első oldalakon megmutatja, milyen fából faragták: okos – és mivel már nem középsuliban vagyunk, a „stréber” dumát is elhagytuk, és megtanultuk ezt erényként kezelni, hála a jó égnek –, tudatában van a saját értékeinek – tehát egy könyv elejére félretettük az összes önbizalomhiányos szöveget is –, önálló, jó humorú, tehetséges, plusz fejlett kommunikációs készség és egy roppant éles nyelv áll birtokában. Mindezek ellenére pedig inkább a visszafogottabb és – bár utálom az efféle gimis közegben futó jelzőket – népszerűtlenebb (lásd: introvertált) embertípust képviseli, a felsorolt ellentétek elegye pedig ha engem kérdeztek, egészen harmonikus. Mondhatni, szerethető, bár én ezt egészen máshogy értem, mint másik főszereplőnk, ha értitek, mire gondolok. Nem csodálom, hogy még Garrett szívét is meglágyította.



Íme ugyanis az ügyeletes szívtiprónk, Garrett Graham, kinek egyedül talán tökéletességét róhatjuk föl. Az a srác, akibe igazán nem is lehet belekötni, hiszen egyszerre helyes és szexi, humoros, intelligens, kedves, megértő, és a felsorolás további részére mindenki nyugodtan képzeljen még olyan pozitív tulajdonságokat, amelyek fontosak egy pasiban. Erre mondtam, hogy tökéletes. Engem már az első fejezetében megvett a stílusával, meg azzal, hogy hiába bukott meg éppen, kétség sem fért hozzá, hogy tényleg okos. Ha valakinek van agya, arra rendszerint nem nehéz rájönni – nekem legalábbis rögtön feltűnt. 

„A közhiedelemmel ellentétben nem vagyok teljesen hülye.”

Ezzel együtt megmaradt a csodás arany középúton – nem lett belőle különc kocka, de nem is maradt szellemileg fejletlen izomagy. Egy szó, mint száz, nem volt nehéz megkedvelni, így már dupla a siker, hiszen a könyv mindkét kulcsfontosságú karaktere belopta magát a szívembe, sőt, a barátaik is elég kedvező benyomást tettek. Keveset szerepeltek, de akkor színesítették a képet, és szórakoztatóak voltak – Logan pedig különösen felkeltette az érdeklődésem, miután többszöri utalás szerepelt arra, hogy ő is beleszeretett Hannahba. Miután a következő részek tudtommal róla, és a társaság többi tagjáról szólnak majd, igazán nem vártam ezt a felállást – ezek után különösen kíváncsi vagyok az ő kötetére, és hogy a most leírtak csupán Garrett tévképzetei, vagy valós körülmények. De erről majd abban az értékelésben…

Szóval… nagyon tetszett a könyv humora, ez által a karaktereké is, a jelen idejű cselekmény, amitől az egész sokkal életszerűbbnek hatott, az, hogy hangsúly volt Hannah és Garrett „egymáson kívüli” életén, konkrét szála volt a zenetagozatnak, a bemutatónak, amire Hannah készült, és persze a srác meccseinek és a hokinak is, melyhez szorosan kötődik egy sötétebb vonulata a történetnek, de leginkább az, ahogy a főszereplők kapcsolata alakult. Igazából nem egy nagy was ist das, de én nagyra értékeltem, főleg az átlag felhozatalt tekintve. Ezzel nem áll szándékomban leszólni más könyveket, elvégre az ilyenek közül is sok lett a kedvencem, de az egyik igen közismert felállás az, hogy a két lelkileg sérült karakter nem akar kapcsolatot kezdeményezni senkivel, fél, hogy a titka kitudódik, vagy egyszerűen csak az emberektől tart. Jelen helyzetben is adott Hannah, aki még 15 éves korában lett nemi erőszak áldozata, és Garrett, akit édesanyjával együtt az apja bántalmazott – így látjátok, körbeértünk, nekik is megvannak a problémáik, mint New Adult regények terén közel mindenkinek. Engem az fogott meg, ahogy kezelték. Tetszett, hogy ezek a tényezők nem igazán szóltak bele a kapcsolatuk alakulásába, hogy nem felejtették el a múltukat – hiszen a traumák értelemszerűen beleépülnek az ember jellemébe, és a részévé válnak –, viszonyultak is valahogy az őket ért sérelmekhez, de nem hagyták, hogy az átvegye az uralmat az életük felett. Pontosabban… Garrettben igenis több volt a küzdelem, a bosszúvágy, satöbbi, de olyannal még nem találkoztam, mint Hannah, aki egyszerűen kimondja azt, hogy megtörtént, szörnyű volt, és tönkre is tette a dolog, de muszáj továbblépnie rajta, mert ami megtörtént, az ellen már nem tehet semmit.

„Emlékszel még, mit mondtál nekem hálaadáskor? Apád nem ér annyit, hogy bosszút állj rajta. Ez a létező legjobb bosszú, Garrett. Normálisan, boldogan élni, magunk mögött hagyva a szörnyű múltat. Igen, megerőszakoltak, és rettenetes volt, de nem vagyok hajlandó több időt és energiát vesztegetni egy szánalmas, elkényeztetett kölyökre, aki képtelen elviselni a visszautasítást, sem pedig a szánalmas barátaira, akik talán még vállon is veregették a tette után. Én ezt már mind magam mögött hagytam.”

Nagyra értékeltem ezt a hozzáállást. Ahogy azt is, hogy jelen voltak a problémák, de éppen csak annyira, hogy konfliktust teremthessenek, nem annyira, hogy nyomasztóvá váljon tőlük a történet, vagy hogy túlságosan behatárolják a karakterek jellemét. Így lett Garrett és Hannah kapcsolata szórakoztató, vicces, forró és aranyos egyben. Csak két egyetemista voltak, akik mindig elmentek egymás mellett, aztán egyszer csak összeakadtak, és nekiálltak feltérképezni a másikat, korlátok nélkül, ahogy a való életben történhet. Idegenekből haverok, barátok, majd szerelmesek, sőt, egymást támaszai lettek. A párosuk pedig, ha engem kérdeztek, egyenesen imádnivaló, örülök, hogy megismerhettem őket.

Így a végére, ajánlom a könyvet azoknak, akik valami olyan olvasmányra vágynak, amely egyszerre édes, vicces, és még kicsit elgondolkodtató is, de nem annyira, hogy ne lehessen tőle kikapcsolni kicsit. Azoknak, akik nyitottak a New Adult történetekre, és szeretik, ha azok valami újjal is tudnak szolgálni. Ajánlom a romantikus és erotikus könyvek, valamint a szívdöglesztő rosszfiúk kedvelőinek – elég nagy az esélye, hogy Az Üzlettel és Garrett Grahammel új kedvencet avathatnak. Végül pedig ajánlom mindenkinek, aki az értékelésemet olvasva úgy érzi, kedvet érez hozzá – sőt, úgy általánosságban bárkinek, aki nevetne egy nagyot. A szórakozás garantált :)

Kedvenc karakterek:

Garrett mellett az ember egyértelmű, hogy nem mehet el szó nélkül – tipikus példája annak a tökélynek, mikor egy srác egyszerre helyes és okos, afféle „rosszfiú”, mégis romantikus, kedves és segítőkész. Én meg lány vagyok, szóval ne is csodálkozzatok, amiért imádom. Fentebb kifejtettem miért, de ezúttal Hannaht is megkedveltem, és ó, ki ne hagyjam Garrett lakótársait – bár nem szerepeltek eleget, sikerült elég hamar megkedvelnem őket, kíváncsi leszek a róluk szóló kötetekre.

Kedvenc rész:

Ó, egyértelműen az, ahogy Garrett és Hannah lassan megkedvelik egymást – és ahogy ez végre nekik is leesik a helyzet. Kimondottan aranyos, főleg a közös sorozatnézés meg az első együttalvásuk – hát még mikor felébrednek :D

Kedvenc idézetek:

„Elröhögöm magam, mire Garrett felkapja a fejét.
- Azt a mindenit! Ez egy nevetés volt? Ki gondolta volna, hogy képes vagy ilyesmire! Légyszi, csináld újra, hogy felvehessem!
- Én állandóan nevetek – vágok vissza. – Csak legtöbbször nem veled, hanem rajtad.”

***

„– Mivel szolgálhatok?
– Magánórákkal.
– Bocs, de az nincs az étlapon – mosolygok negédesen. – Viszont isteni a pekándiós piténk.”

Borító: 5/4

A „félmeztelen és keményre gyúrt hasizmú, fej nélküli pasik a borítón” sosem volt igazán az én stílusom, és ez úttal is sokáig zavart, hogy nem bírom úgy körberajzolni az ujjammal a a szuper, dombornyomott címet, hogy ne botlandék úton-félen a pasas mellbimbóiba, de szerintem a könyvvel együtt töltött esték alatt egészen megbarátkoztunk. Továbbra sem kedvelem ezt a felállást, ennek ellenére viszont be kell valljam, ez egészen igényes megvalósítása a koncepciónak.

Néhány borító a könyv külföldi kiadásaiból


Pontozás: 5/4

Amilyen szadista vagyok, szenvedéssel vegyes imádattal kezelem, mikor egy könyv elvérzik a klisék csatamezején ördögi kacaj on – de még sokkal jobban tudom értékelni, mikor felveszik a harcot. Az Üzlet éppen ilyen volt – nem hagyta magát, hogy az elcsépelt frázisok átvegyék felette az irányítást, nem engedte át kis birodalmát a diktatúrának. Ha így tetszik, a könyv és kliséi társuralkodókként működtek együtt – a végeredmény pedig kellemes lett és élvezhető, egészen kiegyensúlyozott. Mert ami csorba az egyedi ötletek terén esett, azt ellensúlyozta a kivitelezésük, a karakterek jelleme, a humor. Szerettem, hogy annak ellenére, hogy ismét komoly témák kerültek terítékre, nem szállt el az egész történet ebbe az irányba, és maradt elég tér a szereplők hétköznapi életének, hobbijainak, szokásainak is. Összességében imádom ahogy az írónő kivitelezte az ötleteit, hogy egy bizonytalan alapra ennyire erős várat tudott építeni, ami már az első oldalakon megfog, és el sem enged a végéig; ami egyszerre elgondolkodtató, forró és humoros; és ami után rögtön a következő részre vágyok.

Köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak – máris kíváncsian várom a következő részt! :)


Ha tetszett a könyv, rendeld meg ITT!

You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Nem is tudom. Nekem Hannah-ban az így nem volt kóser, hogy ilyen lazán vette a figurát. Mármint értem én, hogy nem kell akkor most teljesen a traumájának élni, de már szerintem teljességgel átesett a ló túloldalára, és maximum kiröhögte azt a tényt, hogy megerőszakolták.
    De tényleg amúgy ez egy tipikus példa arra, hogy egy fullosan klisékből összeállított könyvet is lehet teljesen jól megírni. :) Nem bántam meg, hogy megvettem. *-*

    BÚEK! <3

    All the love xx
    Barby

    VálaszTörlés