2016. június 28., kedd

A szobatárs | Filmajánló



Eredeti cím: The Roommate
Megjelenés: 2011
Rendező: Christian E. Christiansen
Producer: Doug Davison, Roy Lee, Irene Yeung
Forgatókönyvíró: Sonny Mallhi
Zeneszerző: John Frizzell
Operatőr: Phil Parmet
Vágó: Randy Bricker

Főszerepben:

Minka Kelly _______________________ Sara Matthews
Leighton Meester ___________________ Rebecca Evans
Cam Gigandet ______________________ Stephen


További szereplők:

Danneel Harris, Matt Lanter, Aly Michalka, Cherilyn Wilson, Katerina Graham, Nina Dobrev, Billy Zane, Thomas Arana, Frances Fisher 

_________________________________________________________________________________

Sara Iowa államból érkezett Los Angelesbe. Alig várja, hogy elkezdődjön az egyetem, és megismerje a nagyvárost. Találkozik a kollégiumi szobatársával, Rebeccával. A gazdag pasadenai lány a szárnyai alá veszi, megmutatja neki a várost, megosztja vele a ruháit. Sara hamarosan másokkal is összebarátkozik, ami, úgy tűnik, rosszul esik Rebeccának. Miután összejön a jóképű Stephennel, egyre kevesebb időt tölt a lakótársával. Rebecca egyre nehezebben viseli mindezt, és Sara gyanakodni kezd, hogy a szobatársa talán mégsem az a bájos, kedves lány, mint akit megismert.

_________________________________________________________________________________

                          Wikipédia                               PORT.HU                               IMDb                            

_________________________________________________________________________________


______________________________________________________________________________

Miután elárultam nektek a múlt hónapban, hogy rájöttem, a horror nem az én műfajom – e megállapítást ügyesen egy mindenki szerint harmatgyengének titulált horror után vontam le – most rájöttem, hogy melyik műfaj talál be nálam: a thriller. Nincs meg az a fajta vérengzés és ijesztgetés, mint a horrorfilmekben, sokkal inkább az ember elméjére játszik, és arra, hogy a hideg futkosson a hátunkon, de igazán csak akkor kezdjünk félni, mikor a film már véget ért. Őszintén szólva, szerintem a thriller ijesztőbb is – minden rémség, ami történik benne, az a való életben játszódik, és úgy összességében, sokkal valóságosabb és lehetségesebb opció, minthogy egy fej nélküli lény rád támad éjszaka és elropogtatja a csontjaidat. Persze ezért van, hogy míg egy horror után csak szimplán félek, egy thriller után paranoiásan mindig a hátam mögé nézek… Hát, ezzel a filmmel is van egy hasonló élményem, de ezt kicsit később elmondom.

Amúgy nem, azért nem láttam még olyan sok ilyen filmet, de amit eddig igen, azok nagyon bejöttek, a Szobatárs pedig feltette a koronát a megállapításomra, mert már első látásra is bátran besorolom a kedvenc filmjeim közé.

Hát… bár a leírás igen sokatmondó, én úgy döntöttem, nem fogok tartalmat írni, hogy ne spoilerezzek be senkit – elvégre csak új jó igazán thrillert nézni – kit hülyítek, minden filmet csak úgy jó nézni –, ha nem tudod, mi fog benne történni. Bár azt szerintem már az elején tudni lehetett, hogy a bonyodalmat mi – vagy inkább ki – fogja jelenteni, a továbbiakban elég sok meglepetést okozott nekem a cselekmény, egyrészt nem mindig értettem a központi személy indítékait, majd mikor már igen, akkor egyszerűen nem értettem, hogy például SPOILER miért nem szedte szét Sara-t a pasijával is? SPOILER VÉGE. Nem mintha ezt akartam volna, mert az egészből a legkedvencebb szereplőm Stephen volt. Egyrészt ott van, hogy Cam Gigandet játssza, akit már ismertem az Alkonyatból, és ott is szimpatizáltam vele csak ott elrontotta az élményt az iszonyú szinkronhangja… ajjaj, másrészt itt tényleg iszonyat helyes volt, és még aranyos is. Kicsit nyomulós, kicsit öntelt, de mindez csak amolyan szarkasztikus „én sem gondolom komolyan” módon, ami szerintem szörnyen édesen áll neki, ráadásul tényleg, teljes szívéből szereti Sara-t, látszik rajta. 

Stephen [Cam Gigandet]

Ha már a karaktereknél tartunk, elárulom, hogy én Sara-t, és legyen akármilyen beteg dolog, Rebeccát is bírtam… mármint egy darabig. SPOILER Elsőre nagyon szimpi volt, aztán… hát, csinált egy csomó hülyeséget, amitől értelemszerűen már úgy néztem rá, mint egy elmekórtani esetre, de ő még főgonosznak is jó volt, és bár a való életben totál beszarnék valaki ilyentől, így, hogy csak tévéképernyőn keresztül kellett vele „találkoznom”, sokszor a sajnálat jutott hamarabb eszembe róla… SPOILER VÉGE. Egy szó, mint száz, elképesztő, de mind a karakterek jók lettek, és a megfelelő színészeket is sikerült kiválasztani hozzájuk, ami azért nem semmi, mert tényleg, mindenki stimmelt. A karakterekről ennyit, azt pedig mondtam feljebb, hogy a történetről nem akarok beszélni, hogy ne lőjem le a poént azoknak, akik még nem látták – nekik nyomatékosan üzenem, hogy nézzék meg! NÉZZÉTEK MEG! Komolyan mondom, ezt szerintem nagyon megéri, egyszerre szórakoztató, leköti a figyelmet, bele lehet esni a pasi főszereplőbe hm, abból indulok ki, hogy én lány vagyok, és gondolom az olvasók többsége is az, de ha nem, akkor a női főszereplők is csinosak, borzongatós és izgalmas – és garantáltan ad pár olyan élményt, amitől mindennapi dolgok válhatnak félelmetessé. Hm, mikor gyanútlanul készítem a vacsim a konyhában, és lekapcsolódik a villany… csak úgy… visszahozta a zuhanyzós jelenet hangulatát… brr. Különösen a koleszos élet, a másokkal való osztozkodás a szobán, a túlságosan barátságos emberek… Hm. Mindig nézzetek a hátatok mögé. Meg oldalra. És előre. Meg a barátaitokra. Mindegy, leállok most már :D.

Pontozás: 5/5*





Ennyi lett volna mára, tudom, rövid volt, de remélhetőleg hamarosan kárpótollak titeket egy jó hosszú könyvértékeléssel, továbbá várható a közeljövőben még több zene, egy nyári várólista, a Borítómánia sorozat második része, és egy kultikus film értékelése is. Ha tetszett a poszt, akkor jelezzétek, és tudni fogom, hogy érdemes még több filmről írnom nektek, ha pedig láttátok is már a Szobatársat, akkor várom kommentben a Ti véleményeteket és beszámolótokat!

Hatalmas ölelés,Virág ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése